Song Shuming (宋书铭, kb. 1840–1925) Hebei tartomány Baoding városából származott. Azt állították róla, hogy a Taiji ökölművészetet Sun Yuanqiao-tól (宋远桥) tanulta, aki olyan vonalat képviselt, amely egészen a Tang-dinasztiáig nyúlt vissza. A legenda szerint a stílus alapítója Xu Xuanping (許宣平) volt, aki a Tang-dinasztia idején a Chengyang-hegyen élt remeteként, és egyfajta Taiji-stílust gyakorolt, amelyet „Sanshiqi” (三世七) vagy „Tiangong Quan” (天功拳) néven ismertek. Őt magas termetű, hosszú hajú és hosszú szakállú férfiként írták le. Egyes történetek szerint Xu Xuanping a Wudang-hegyen, a Nanyan Gong templomban tanult a taoista Li Daozi mestertől. Li Daozi a „Xian Tian Quan” (先天拳 – Előmenyei ököl) nevű módszert gyakorolta. Egy másik vonalban a Yu család leszármazottai – például a Ming-dinasztia idején élt Yu Liandan – szintén ehhez a hagyományhoz kötődnek.

Song Shuming elmondása szerint Sun Yuanqiao a Qing-korban élt harcművész volt, aki a Tang-korig visszanyúló családi Taijiquan-örökséget adta tovább. Song Shuming maga Yuan Shikai (1859–1916) rezsimjében dolgozott, és ekkor került kapcsolatba Xu Yushenggel (徐蔚生, 1878–1945), aki a sportosztályban dolgozott. Yuan Shikai halála után Song visszatért szülővárosába, és onnantól keveset tudtak róla.

Xu Yusheng hatéves korától tanult harcművészeteket: bátyjától a Cha Quan-t és Tantui-t, majd húszévesen Liu Dekuantól, később pedig Yang Jianhou-tól tanult Taijiquan-t. 1912-ben Wu Jianquannal, Zhao Xinzhouval, Geng Chengxinnel, Guo Zhiyunnal, Ge Qingwuval, Ji Zixiuval és Heng Shoushannal együtt megalapította a Pekingi Sportkutató Társaságot (北京體育研究社).

A történet szerint Xu Yusheng nagyra becsülte Song Shumingot, mert amikor egyszer kezet cseréltek, Xu nem tudta felvenni vele a versenyt — pedig akkor Song Shuming kb. 72 éves volt, Xu pedig csak 33. A rövid pekingi tartózkodás idején (~1912–1916) Song útmutatást adott Xu Yushengnek és társainak a társaságban, de tanítványokat hivatalosan nem fogadott.

Egy érdekes történet szerint Wu Tunan (~1884–1989) birtokában volt egy kézirat, amelynek címe: „Song család öröksége – Taiji Gong eredete és ágazatai”, és Song Shuming elővett egy szinte azonos kéziratot: „Song Yuanqiao Taiji Gong eredete és ágazatai”. Más beszámolók arról szólnak, hogy állítólag találkozott Yang Shaohou-val is, bár ez nem valószínű.

A Song-féle kézikönyv szerint a Sanshiqi (三世七) jelentése: három nemzedék és hét típus. Ez a stílus elméleteire utal: az emberiség három „nemzedékének” ökölművészete (előmenyei, utómenyei, mai ember), mely hét típusra oszlik:

A 37 mozdulat a Yang-stílus Taijiquan kulcsfontosságú elemeinek kivonata volt. Ezeket nem kellett rögzített sorrendben gyakorolni, hanem ha valaki már elsajátította őket, szabadon kombinálhatta bármilyen sorrendben, röviden vagy hosszan, ismétlésekkel, ahogy szükségesnek érezte. A feltétel az volt, hogy a mozgásnak folyamatosan kell áramolnia — innen ered a „Chang Quan” (長拳 – Hosszú Ököl), amely olyan, mint egy folyó, amely végtelenül árad.

Yang Luchan, a Yang-stílus híres alapítója, a császári palota testőreit tanította. Abban az időben csak három ember sajátította el teljes mértékben tudását: Wan Chuan, Ling Shan és Quan You. Azért, hogy ne támadjon konfliktus Yang Luchan helyzete miatt Duan herceg palotájában, a három mandzsu tanítványt hivatalosan Yang Banhou (Yang Luchan fia) tanítványainak ismerték el.

Quan You fia, Quan Jianhou (későbbi nevén Wu Jianquan, 1870–1942) apjától tanult, ám annak 1902-es halála után más mesterekkel — többek között Qang Maozhaival, Guo Fennel, Liu Dekuannal, Ji Zixiúval, Xia Guixunnal és Heng Taival — közösen kutatta a Taijiquan mélyebb elméleteit.

Wu Jianquan, Liu Enshou és Liu Caichen mind gyakoroltak Quan You-val, majd később csatlakoztak Xu Yusheng társaságához. Wu Jianquan különösen felkereste Song Shumingot, és elsajátította a 37 mozdulatot. Később ebből, valamint apja tanításaiból és más mesterekkel való eszmecserékből kialakította a Wu-stílusú Taijiquan-t. 1928-ban délre költözött, és 1935-ben Sanghajban megalapította a Jianquan Taijiquan Iskolát (鑑泉太極拳社).

Nehéz egyértelműen megállapítani, hogy a 37 mozdulat pusztán Yang-stílusú Taijiquan elemeket takar-e, vagy más jellegű rendszerről van szó. Elképzelhető, hogy mivel a legtöbben, akik átvették a 37 mozdulatot, Yang-stílusú háttérrel rendelkeztek, ezért ma szinte teljesen összemosódik a Yang-stílussal.

Egy másik beszámoló szerint Song rövid ideig Wu Yuxiangnál (1812–1880) is tanult 1851-ben, mielőtt Wu Zhaobao faluba ment volna továbbképzésre. A rövid idő miatt Song a legfontosabb mozdulatokra helyezte a hangsúlyt. Valójában Song Shuming Sanshiqi-jében minden megtalálható, ami a Yang-stílusban is szerepel — csak más gyakorlási móddal és az ismétlések elhagyásával.

A titok talán soha nem derül ki teljesen. Annyi bizonyos, hogy a Yang- és Wu-stílus Taijiquanban ma megtalálhatóak Song Shuming Sanshiqi-jének hatásai, illetve azok az elméletek és közös kutatások, amelyeket a pekingi mesterek folytattak.

Később a történetírók, hogy igazolják Zhang Sanfeng kapcsolatát a Taijiquanhoz, valamint a Taijiquan Wudanggal való összekötését, tovább fűzték a hagyományt a Tang-kori Xu Xuanpingtől egészen a titokzatos Song Shumingig. Ez képezi alapját több más Taijiquan-irányzatnak is, beleértve a Wudang Taijiquant.

Wu Tunan 1983-ban írta, hogy ezt a dokumentumot egy Zhang Ximing nevű barátja mutatta be neki 1908-ban. Magában a dokumentumban nincs dátum, amely megmondaná nekünk, hogy pontosan mikor írták. Wu azt is mondta, hogy később másolatokat készített belőle Xu Yusheng, Wu Jianquan, Yang Shaohou, Liu Caichen, Liu Enshou és Ji Zixiu számára, ami úgy tűnik, hogy ez volt a kulcsforrás szöveg bizonyos anyagokhoz, amelyek az azt követő évtizedekben több kézikönyvben is megjelentek.

Xu mester harcművészete harminchét mozdulatból állt, melyek a belső művészet alapköveit jelentik. Ez a lista részletesen bemutatja ezen alapvető mozdulatokat:

Ez összesen negyvenhárom mozdulat, mivel néhány kiegészítő elem (például a négy főirány, négy sarokirány, kilenc palota lépés, hét csillag, kettős rúgás) hozzáadódott az eredeti harminchét gyakorlathoz.

Xu mester hangsúlyozta: minden egyes mozdulatot külön-külön kell gyakorolni, teljesen megérteni, és csak azután szabad továbblépni. Nem számít, melyik mozdulat kerül előre vagy hátra, a lényeg, hogy folyamatosan, megszakítás nélkül kapcsolódjanak egymásba.

Ezért nevezik „Hosszú Ökölnek”.

A lépések során a lábak a öt elem (五行) elve szerint mozognak, miközben a tudat az nyolc trigram (八卦) rendjét követi. Ha középen, a Föld helyén állsz, onnan stabilan léphetsz a Qian (☰) dél felé, Kun (☷) északra, Li (☲) keletre vagy Kan (☵) nyugatra.

A négy főirány technikái: Peng (掤), Lu (捋), Ji (擠), An (按).

Szakmai fordítás:

Ám nem találtuk ott.

A Taihe-hegy magaslatán, a „Jáde-Üresség Palotájában” (玉虛宮), találkoztunk Zhang Sanfang mesterrel. Már akkor Zhang Songxi és Zhang Cuishan tanítója volt. Magas termetű volt (több mint hét chi), szakálla dárdaszerűen meredt, fején télen-nyáron ugyanaz a bambuszkalap, s egy nap alatt ezer li-t tudott megtenni. A Ming-kor legelején, a Hongwu császár idején (1368) telepedett le a Taihe-hegyen, ahol elmélyült gyakorlásba fogott.

Egy hónapig tanított minket, személyesen útbaigazítva, s ettől kezdve rendszeresen visszajártunk hozzá. Zhang mester művészete a „Tizenhárom Erő” (十三勢) nevet viselte, amely a Tai Chi egy másik elnevezése, és „Hosszú Ökölnek” is hívták.

Thirteen Dynamics Solo Set

A "Tizenhárom Forma" vagy "Tizenhárom Erő" (十三勢) Zhang Sanfang mester által tanított Tai Chi művészet alapját képezi, gyakran "Hosszú Ököl" néven is emlegetve. Bár a név tizenháromra utal, az alábbiakban részletezett 61 mozdulat az alapelvek kibővített alkalmazását és mélyebb megértését mutatja be. Ez a részletes sorozat a Tai Chi belső erejének és folyékonyságának fejlesztésére szolgál.

A Tai Chi a határtalanság, a kezdetnélküli üresség állapotából születik, és a Yin és Yang kölcsönhatásának forrása, azok „anyja”. Mozgásban a kettősség megnyilvánul, nyugalomban pedig eggyé olvad. A Tai Chi gyakorlásának alapja a mértékletesség: nincs benne sem túlzás, sem hiány, minden a természetes rendhez igazodik. A test és az elme mindig követi az íveket, a mozgás lágyan, de határozottan bontakozik ki.

Ha az ellenfél erőt alkalmaz, mi engedünk. Ezt nevezzük elvezetésnek. Ha az ellenfél elfordul, mi vele fordulunk, követjük a mozdulatát – ez a tapadás. Ha a mozgás gyors, gyorsan reagálunk; ha lassú, lassan követjük. A változások végtelenek lehetnek, de az elv mindig egy és ugyanaz: a természetes egyensúly megőrzése.

A Tai Chi gyakorlása során a tudat és a test összehangolásával először a mozdulatok ismerete szilárdul meg, ebből születik meg fokozatosan a belső megértés, az irányított erő érzékelése. Ha valaki eljut a belső erő megértéséig, idővel a szellemi tisztánlátás szintjére is felemelkedik. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra – hosszú, kitartó gyakorlás és figyelem nélkül a teljes átlátás nem születik meg.

A testtartásban az erő felfelé támaszt, a légzés pedig mélyre, a Dantianba süllyed. A test egyenes, középen áll, nem dől egyik irányba sem. A mozdulatok egyszer rejtettek, másszor nyilvánvalóak. Ha a bal oldal túl nehézzé válik, meg kell könnyíteni; ha a jobb oldalon van a súly, ott is egyensúlyt kell teremteni. Az üresség és telítettség, a Yin és Yang folyamatosan váltakozik és kiegészíti egymást.

A felfelé irányuló mozdulat nyitott és tágas, a lefelé irányuló fúró és mélyre hatoló. Előrelépéskor a mozdulat hosszú és nyújtott, hátralépéskor rövid és visszahúzott. A test olyan finoman reagál, hogy egyetlen tollpihe sem nehezedhet rá, és egyetlen rovar sem tud megállni rajta. Az ellenfél nem érti, mit teszünk, de mi mindig tisztában vagyunk az ő szándékaival. Aki így gyakorol, az minden küzdelemben legyőzhetetlen, hiszen a valódi erő a megértésből fakad.

E tudásnak számos iskolája és módszere létezik, a mozdulatok és formák sokfélék, de mind ugyanazon elv köré szerveződnek: a természetes rendet követik. Az erős legyőzi a gyengét, a gyors megelőzi a lassút – ez a természet törvénye, nem a tanulás érdeme. Ha azonban megértjük, hogy "négy uncia erő képes ezer fontot elvezetni", világossá válik, hogy a Tai Chi nem a fizikai erőn alapul.

Ha egy idős mester sok ellenfél támadását is képes hárítani, az csakis a helyes elv alkalmazásának köszönhető, nem az izomerőnek.

A testnek stabilnak, kiegyensúlyozottnak kell lennie, mint a vízszintes mérlegnek, a mozgásnak pedig folyamatosnak és gördülékenynek, mint a forgó keréknek. Ha az egyik oldal nehézzé válik, a másik követi, hogy megtartsa az egyensúlyt. Ha mindkét oldal egyszerre lesz nehéz, a mozdulat megreked. Sokan évekig gyakorolnak, mégsem képesek elérni a valódi átalakulást, mert nem ismerték fel a kettős súly hibáját.

Ennek elkerüléséhez meg kell érteni, hogyan működik együtt a Yin és a Yang. A tapadás egyben elvezetés is, az elvezetés maga a tapadás. Yin nem választható el a Yangtól, és Yang sem létezhet Yin nélkül. Csak a kettő folyamatos kölcsönhatása hozza el a valódi megértést.

Ha valaki már megértette a belső erőt, tovább kell gyakorolnia, hogy finomítsa tudását. A csendes megfigyelés és a tapasztalat mélyítése révén a mozdulatok idővel természetessé, akadálytalanná válnak. A Tai Chi útja a saját akarat elengedésén és az ellenfél mozdulatainak követésén alapul.

Minden egyes mozdulat során az egész testnek könnyednek, rugalmasnak és élőnek kell maradnia. A mozdulat nem lehet töredezett vagy széttöredező, hanem át kell, hogy járja a teljes testet, mint egyetlen összefüggő láncolat. A légzés legyen táguló és áramló, a szellem pedig összeszedett és befelé irányuló.

Nem szabad engedni, hogy a testben bármelyik rész hiányos, beesett vagy kiemelkedő legyen. Ugyanígy kerülni kell a megszakadást, a folyamatosság megszűnését: minden résznek harmonikusan kell kapcsolódnia egymáshoz.

A gyökér a lábban van, az erő a lábból indul, a mozgást a derék irányítja, és a végtagokon, különösen az ujjakon keresztül nyilvánul meg. A lábtól a lábon át a derékig minden egyetlen összefüggő áramlást képez, amelynek folyamatosnak és töretlennek kell lennie.

Ha az ember előre vagy hátra mozdul, minden mozdulatban meg kell lennie az alkalmas pillanatnak és a helyes erőnek. Ha ez hiányzik, a test szétesik, az egyensúly elvész, és a hiba oka mindig a derékban és a lábakban keresendő. Ez az elv érvényes a test minden irányára: felfelé és lefelé, előre és hátra, jobbra és balra.

A figyelem nem irányulhat kifelé; minden belső összhangban kell, hogy történjen. Ahol van fent, ott lennie kell lentnek; ahol van előre, ott lennie kell hátrának; ahol van bal, ott jobbnak is lennie kell.

Ha felfelé mozdulsz, a lefelé irányuló erőnek is jelen kell lennie. Ez olyan, mint amikor valamit meg akarsz emelni: a felemeléshez mindig társul egy lefelé támasztó erő. Ha ez hiányzik, a gyökér elszakad, az erő megszakad, és a mozdulat hibássá válik.

A valódi és üres pontokat világosan kell érzékelni. Ha egy helyen megvan a különbség a telített és az üres között, akkor mindenütt jelen lesz ez az egyensúly. Az egész testet át kell járnia a folyamatos, megszakítás nélküli kapcsolódásnak, hogy sehol se keletkezzen a legkisebb szünet vagy törés sem.

A gyakorlás során az elmét kell irányításra használni, hogy a Qi mozgása mély és szilárd legyen. Ha a Qi valóban lehorgonyoz, akkor be tud hatolni a csontokba, és belülről táplálja a testet. Amikor a Qi vezeti a testet, az mozduljon természetesen és akadálytalanul, mert csak így válik minden mozgás gördülékennyé és szabadon áramlóvá.

Ha a szellem képes felemelkedni és éberen jelen lenni, akkor a mozdulat nem lesz nehézkes, késlekedő vagy lomha. Ez a „fej koronájának felfüggesztése” elv: a testet belülről tartja a tudatosság, nem külső erő.

A tudat és a Qi legyen élő és éber, hogy a mozgásban megjelenjen a kerek és harmonikus játékosság – ez a „változás és a telített–üres” elve. Az erőt mindig mélyről, ellazult állapotból kell kibocsátani; a mozdulat legyen nyugodt, összeszedett és koncentrált, a figyelem pedig mindig egy irányra összpontosuljon.

A testtartás legyen egyenes, stabil és kényelmes, a belső szerkezet pedig minden irányban egyenletesen tartson. A Qi áramlása olyan, mint a kilenc kanyarulatú gyöngy útja: bármerre halad, sehol sem akad el. Ez a teljes testben jelenlévő áramlás.

Az erőt úgy kell fejleszteni, mint a százszor edzett acélt – ha megszilárdul, semmi sem törheti meg. A test legyen olyan, mint a nyúlra leső sólyom: mozdulata gyors, pontos és irányított. A szellem legyen, mint a macska, amely egérre vadászik: éber, összeszedett, mégis laza. Nyugalomban állj szilárdan, mint a hegy; mozgásban áramolj, mint a folyó.

Az erő felhalmozása hasonlít a meghúzott íjhoz, az erő kibocsátása pedig a kilőtt nyílhoz. A görbe vonalban mindig ott rejlik az egyenes, a kibocsátás előtt mindig ott van a felkészülés. Az erő a gerincből születik, a lépés a testtel együtt mozdul, a visszahúzás maga a kibocsátás – a megszakítás valójában az újrakezdés.

A mozdulatokban legyen váltakozás és rétegzettség, az előre- és hátralépésben legyen fordulat és átmenet. Csak a végletekig fejlesztett lágyság képes valódi szilárdságot szülni; csak a légzés által válik a test élővé és mozgékonnyá.

A Qi egyenes irányban való ápolása tisztítja és védi a testet, míg az erő görbült felhalmozása tartalékot és bőséget teremt. Az elme a parancsnok, a Qi a zászló, a derék a zászlórúd.

Először az elmében születik meg a mozdulat, és csak ezután követi a test. A hasnak lazának kell lennie, a Qi-nek gyűjtöttnek, a szellemnek összeszedettnek, a testnek pedig nyugodtnak és ellazultnak. Minden pillanatban az elmét kell irányítóként használni, a figyelem soha nem lankadhat.

Emlékezz: ha egy rész mozdul, az egész test mozdul vele; ha egy rész megáll, minden más is megáll. Minden mozdulatban és minden nyugalomban a teljes testnek együtt kell működnie.

A Qi keringésének a gerinchez kell tapadnia, a légzésnek a hátat kell követnie, s az energiát a gerincoszlopba kell gyűjteni, hogy belül megerősítse a szellemet, kívül pedig nyugalmat és könnyedséget mutasson.

A lépés legyen olyan nesztelen, mint a macskáé, a belső erő áramlása pedig olyan finom, mint a selyem kihúzása: folyamatos, szünet nélküli és érzékeny. A test egészének szándéka az erő gyűjtésére irányuljon, ne pedig a Qi hajszolására.

Ha valaki a Qi-t próbálja közvetlenül irányítani, a mozdulatok megmerevednek és elakadnak. Aki a Qi-re összpontosít, az elveszíti az erőt; aki az erőt gyakorolja, de a Qi-t elengedi, az eljut a tiszta, rugalmas erő állapotába. Aki mentes az erőltetett Qi-től, annak ereje természetes és szilárd, s ez felel meg a Qian trigram elvének: a mozgás ereje az Éghez hasonló, szilárd és töretlen.

A Tizenhárom Erő módszerét soha ne becsüld alá,
mert a gyakorlás gyökere a derék lazaságában rejlik.
A váltáskor – amikor az üresség és telítettség helyet cserél – mindig maradj éber,
s hagyd, hogy a Qi átjárja az egész tested, anélkül, hogy elnehezedne.

A csendből születik a mozdulat, és a mozdulatban is jelen van a csend.
A gyakorlás csodája abban rejlik, hogy minden változás az ellenfél mozdulatához igazodik.
Minden pozícióban őrizd meg a tudatosságot, s vizsgáld a szándékot,
mert az igazi eredmény lassan, de biztosan érkezik meg.

Minden pillanatban tartsd a figyelmet a derék körül,
a has legyen laza és nyugodt, így a Qi természetesen felemelkedik.
A farokcsont legyen középen, a fejtető emelkedjen felfelé,
az egész test könnyű és rugalmas, s belülről tartott, mintha a fej felfüggesztve volna.

A gyakorlás során vizsgálj meg mindent gondosan,
hajlítás, nyújtás, nyitás és zárás legyen szabad és akadálytalan.
A kapun való belépéshez és a helyes irány megtalálásához élő tanítás szükséges,
ám ha a módszert megérted, a gyakorlás sosem szakad meg, s a fejlődés önmagát bontja ki.

Ha azt kérded, mi a test és a használat mértéke:
az elme és a Qi a vezér, a csontok és izmok a szolgák.
S ha megérted, mi a gyakorlás végső célja,
megtalálod benne a hosszú élet, a rugalmasság és a tavasz örök ifjúságát.

A Hosszú Ököl mozdulatai olyanok, mint a folyók és a tengerek végtelen áramlása – folyamatosak, soha meg nem szakadnak, egymást követik, mint a hullámok. Ez a gyakorlás nem pillanatnyi mozdulatok sorozata, hanem a folyamatos energia és tudat áramlása, amely sosem törik meg.

A Tizenhárom Erő – a peng, lü, ji, an, cai, lie, zhou és kao – a nyolc alapvető irányelve, melyek a nyolc trigramot, vagyis a természet mozgásmintáit szimbolizálják. Ezekhez járul az öt mozgásirány: előre, hátra, balra, jobbra és középre térés, amelyek együtt alkotják a Tai Chi Chuan egész szerkezetét.

Így a Tizenhárom Erő nem csupán technika, hanem a természet mozgásának leképezése: a folytonosság, az áramlás és az egyensúly művészete, amelyben minden mozdulat a világegyetem törvényeit követi.

☴☲☷
☳ ☱
☶☵☰

A Tai Chi Chuan mozdulatai között az előrelépés és hátralépés, a balra tekintés és jobbra pillantás, valamint a középpontban való megszilárdulás mind az Öt Elem – a víz, tűz, fa, fém és föld – elvét fejezik ki.

Ezek együtt alkotják az öt mozgásirányt, amelyek a Tai Chi belső egyensúlyát biztosítják. Az egyensúly és közép a föld elemhez tartozik, amely minden mozgást stabilizál és összefog.

Ha mindezt egybevetjük, a nyolc alapvető erő (peng, lü, ji, an, cai, lie, zhou, kao) és az öt mozgásirány együtt alkotják a Tizenhárom Erőt – ez maga a Tai Chi Chuan másik neve.

A négy alapirányú erő – peng, lü, ji és an – megfelel a négy fő égtájnak, s így a víz, tűz, mennydörgés és tótrigramjainak. Ezek képviselik a mozdulatok alapvető energiáit: a kitöltött teljességet, az elvezetést, a nyomást és a leszorítást.

A négy sarokerő – cai, lie, zhou és kao – a négy ferde irányt testesíti meg, és a ég, föld, hegy és szél trigramjainak felel meg. Ezek a mozdulatok a támadás és védekezés átmeneti, összetett mintázatait képviselik.

Az előrelépés, hátralépés, balra és jobbra tekintés, valamint a középpontban való szilárdság felelnek meg az Öt Elemnek: a víznek, tűznek, fának, fémnek és földnek.

A peng, lü, ji és an erőket komolyan, figyelemmel kell gyakorolni.
A test felső és alsó része mindig együtt mozogjon, hogy a szerkezet egységes legyen, s így az ellenfél ne találjon fogást rajtad.

Ha az ellenfél nagy erővel támad, ne állj szembe vele:
vezesd el mozdulatát, s négy uncia erővel térítsd el ezer fontnyi nyomását.

Ha a támadást elvezetted, engedd, hogy ereje a semmibe fusson;
amikor ő elveszíti egyensúlyát, te már készen állsz az ellentámadásra.

A kapcsolatban maradj folyamatosan: tapadj, kapcsolódj, ragadj és kövesd.
Ne veszítsd el a kapcsolatot, de ne is ütközz bele –
így válik a mozdulat élővé, érzékennyé és legyőzhetetlenné.

Ha az ellenfél nem mozdul, te sem mozdulj.
Ha ő a legkisebb mértékben megmozdul, te előbb mozdulj, mint ő.

Ez az érzékenység művészete: a test laza, de nem ernyedt;
olyan állapot, mintha laza lennél, de mégis tartod a szerkezetet.

Amikor a mozdulat kibontakozni készül, de még nem teljes,
az erő – bár megszakadni látszik –
a tudat szándéka továbbra is folytonos marad.

Cheng Lingxi, aki a Yuanxi nevet viselte, a déli vidékhez tartozó Huizhou tartomány, Xiuning megyéjéből származott. Tanulmányait Han Gongyue mesternél végezte, akitől elsajátította a Tai Chi művészetét, s annak gyakorlásában oly magas szintre jutott, hogy tudása gyakorlati haszonná vált, és nagy hatást gyakorolt korára.

A Hou Jing-lázadás idején, amikor az ország számos része pusztulásba dőlt, egyedül Shezhou maradt épségben – ez Cheng Lingxi erőfeszítéseinek és érdemeinek volt köszönhető. A Liang-dinasztia császára, Yuan Di, hálája jeléül kinevezte őt szülőföldje kormányzójává. Halála után „Hűséges és Vitéz” (忠壮) posztumusz címet kapott.

Leszármazottai közül Cheng Bi (程珌) a Shao Xing korszakban (Song-dinasztia idején) tette le a császári vizsgát, és sikeres hivatalnokká vált. Először Changhua megye írnokává nevezték ki, majd fokozatosan emelkedett a ranglétrán: elérte a Külügyminisztérium vezetői pozícióját, és a Hanlin Akadémia tudósa lett. Jellemét az egyenes, erkölcsös és határozott viselkedés jellemezte, amely tiszteletet váltott ki a császári udvarban. Később Xin’an grófjaként (新安郡侯) és a Daming Csarnok tudósaként (端明殿學士) vonult nyugdíjba.

Halála után jó hírnévvel emlékeztek rá: otthonában mindig gondoskodott arról, hogy a gabonát igazságos áron árulják, hogy a szegényeket segíthesse. Mindenben, ami az emberek javát szolgálta, teljes szívvel részt vett.

A Tai Chi igazi értelmét nem lehet pusztán gyakorlással elérni, ha az ember nem mélyül el a Változások Könyvének szellemében.
E mű tanításait reggel és este elmélkedve kell átérezni, hogy azok a szívben megszülessenek, és a testben – nap mint nap – tapasztalattá váljanak.

Aki túllép a formák felszínén,
és a jelképek mögötti elvet érti meg,
az belép a mindenség körforgásába,
ahol olyan tudásra lel,
amelyet mások nem látnak,
csak ő maga ismerhet meg bensőleg.

Ha valaki nem kapja meg a mester szívbéli tanítását,
hogyan is érthetné meg azt a mélységet,
amely a mozdulatokban lakozik,
és hogyan érezhetné meg a mozgás örömét,
amely a kéz táncában nyilvánul meg?

Ezek az elvek a Közép út könyvének (中庸, Zhong Yong) 31. fejezetéből származnak, és a Tai Chi művelésében az elme útját mutatják, miként kell tanulni, figyelni, gondolkodni, megkülönböztetni és cselekedni.

Az emberek többsége nem ismeri meg saját természetét –
hogyan is érthetné meg mások természetét?

A dolgok természete ugyanaz, mint az emberé,
és még a Menny és a Föld is e természet szerint működik.

Én a Menny és Föld által létezem,
a Menny és Föld pedig általam teljesedik be.

Hu Jingzi Jangcsouban (Yangzhou) élt, és így nevezte magát,
de valódi családnevét senki sem ismerte.

Az ég és föld örökké tart, a lét csak múló áramlás.
Ha te szívtelen vagy – én sem ragaszkodom tovább.
Vándorként járom a világ peremét, mit törődöm az emberekkel,
tavaszi szél fúj, fuvola szól – borház magaslata vár.

Amit Song Zhongshu mester adott tovább Yin Lihengnek, azt Tai Chi Chuan néven ismerték, és „Késő Ég Módszerének” (後天法) nevezték el.

Ez a rendszer ugyanúgy magában foglalja a nyolc alapvető erőt – peng, lü, ji, an, cai, lie, zhou, kao –,
ám a mozdulatok elnevezései és a formák szerkezete némileg eltérnek.

A különbség azonban csak a külső megjelenésben és névhasználatban rejlik;
a belső elv, az erő alkalmazása és a gyakorlás célja teljesen azonos.

Olyan ez, mint amikor egy család tagjai külön házakban élnek,
mindegyiküknek megvan a maga útja és elfoglaltsága,
de a gyökereik, vérvonaluk ugyanaz.

A Tai Chi gyakorlatok különböző iskolákban más-más néven ismertek.
Mivel személyesen tapasztaltam és jó barátokkal kölcsönösen megosztottuk ezeket, tudom, hogy egyik sem pusztán technikai látványosság.

Attól tartva, hogy az idők múlásával a tanítás torzulna, ezért jegyeztem le mindezt írásban, hogy az utódok tanulmányozhassák. Ha valaki figyelmesen kutatja és megérti e sorokat, egész életében használni fogja őket, és mégsem meríti ki a bennük rejlő tudást.

Ami a Tai Chi egyéb változatait, más elnevezéseit és szerkezeteit illeti – ha vannak még, én azokat nem ismerem. A későbbi nemzedékek, ha újabb formákkal találkoznak, jegyezzék fel azokat is.

Ám bármi legyen is a forma neve, a lényeg mindig ugyanaz: ha Tai Chiról beszélünk, nem lehet kétféle magyarázat.
Ha az elvek eltérnek, az már nem ugyanazon családhoz tartozik.

Mindegy a tudás mélysége, a gyakorlás szintje vagy a módszer neve – egy család tanítása sosem szólhat kétféleképpen.

Ha visszafelé követjük a tanítói vonalat, eljutunk a korai mesterekhez:
a legelső alapok a Keleti Bölcstől erednek,
s ha még tovább kutatjuk a gyökeret, Menciushoz jutunk vissza.

Az ő korában, amikor az államok háborúztak, az emberek a „sors megalapozásán” munkálkodtak –
ez volt a tanítás, hogy műveld magadban a határtalan, igaz Qi-t, amely kitölti az eget és a földet.

Aki nagy eredményt ér el, az átalakulás művészetében jártas;
aki kisebbet, az a harci művészetben tűnik ki.

A sors megalapozásának útja nem jöhet létre anélkül, hogy a Qi teljes és egyenes ne legyen.
Aki a sorsát megalapozza, az megvalósítja természetét;
aki természetét megvalósítja, az eljut a szellemhez és az átváltozás megértéséhez.

A császártól a közemberig mindenki ezen az úton kezd:
az őszinte szándékkal, a szív megigazításával és az önműveléssel.

A könyv itt rögzíti:
a jövő nemzedékei soha ne terjesszék könnyelműen e tanítást.

Ha valaki azt mondja, hogy nem kell továbbadni az embereknek –
akkor a mestereink hogyan adhatták volna át a tudást egészen a mi családunkig?

A tanítás távolságtól, rokonságtól függetlenül csak annak adható, aki erényes és méltó.
A mester iránti tiszteletből nem merjük könnyelműen továbbadni.