Chen Yanlin - TAIJI BOXING - Part 1

Előszó helyett 
Chen Yanlin és A Taijiquan Elveszett Titkai
A Taijiquan történetében számos értékes tanítás veszett el az idők során. Chen Yanlin könyve egyedülálló betekintést nyújt a Csing-kor Yang Luchan-féle vonalának „mélységeibe”, melyek más forrásokból hiányoznak. De ki is volt valójában ez a titokzatos szerző?
Ki volt Chen Yanlin (陳炎林)?
Születés és Halálozás: Pontosan nem ismert, valószínűleg az 1900-as évek elején született, a 20. század közepéig élt.
Származás: Shanghai környékéről származott, művelt, városi értelmiségi családból.
Oktatói háttere: Tian Zhaolin (田兆麟, 1891–1959) mester tanítványa volt. Tian közvetlenül a Yang család második és harmadik generációjától (Yang Jianhou 楊健侯 és Yang Shaohou 楊少侯) kapta a tanításokat.
Kapcsolatrendszere: Közvetlen kapcsolatban állt Shi Huitang (石徽堂)-gal, akivel együtt tanultak.
Szerepe: Chen nem tartozott a Yang család vér szerinti ágához, és nem volt híres tanítvány, mint Chen Weiming (陳微明) vagy Fu Zhongwen (傅鍾文). Inkább dokumentátor és rendszerező volt, aki tudományos igénnyel rögzítette a Taijiquan elméleti anyagát.
A Könyv: „A Taijiquan teljes könyve az elvről és a gyakorlati alkalmazásról”
Cím: 《太極拳體用全書》(Taijiquan Ti Yong Quan Shu)
Megjelenés: 1943, Shanghai
Szerzőként feltüntetve: 陈公 (Chen Kung – „Chen úr”). Ezt a rövidítést csak később azonosították Chen Yanlinként (陳炎林).
Miért Különleges Ez a Mű?
Elméleti Fejezetek: Részletesen tárgyalja a Taijiquan alapelveit, neigong (內功), jin (勁) típusokat és a qi (氣) művelését.
Formaleírások: Tartalmazza a teljes Yang-stílus hosszú formát, valamint ritkán dokumentált fegyverformákat (kard – jian (劍), szablya – dao (刀), lándzsa – qiang (槍)).
Páros Gyakorlatok: Szerepelnek tui shou (推手) és san shou (散手) anyagok, illetve a korabeli gyakorlati alkalmazások, ami rendkívül ritka az 1940-es évek forrásaiban.
Elméleti Integráció: Kísérletet tesz a Taijiquan belső művelésének, mozgáselméletének (shenfa 身法), és filozófiai hátterének (Yin-Yang, Taiji elmélet) egységes rendszerbe foglalására.
Miért tartalmaz a könyv olyan részleteket, amelyek más Yang-ágakban nincsenek?
Tian Zhaolin közvetlen öröksége: Tian volt az egyik utolsó, aki Yang Jianhou és Yang Shaohou közvetlen tanításait még teljes rendszerként kapta. Tanítványai (így Chen is) olyan gyakorlatokat ismerhettek, amelyek Yang Chengfu reformja után (1930-as évek) már eltűntek a nyilvános oktatásból.
Tian Zhaolin „belső” tanításai: Tian Zhaolin állítólag nem nyilvános neigong-gyakorlatokat is tanított, melyeket Chen Yanlin írásban is rögzített. Ez magyarázza, miért találunk a könyvben belső energiagyakorlatokat, amelyek hiányoznak más Yang-vonalakból.
Shanghai iskolai miliő: A 30–40-es években Shanghai a kínai harcművészeti reneszánsz központja volt, ahol a mesterek gyakran kompiláltak műveket. Chen könyve tehát szintézis, nem pusztán egy mester szóbeli hagyományának leirata.
A szerzőség kérdése és a „trükk” vádja
A kortársak (pl. Yin Qin és Tian Yingjia) beszámolói szerint Chen Yanlin nem egyedül dolgozott; Shi Huitang (石徽堂) is közreműködött, aki a könyv illusztrációiban mintamodellként szerepelt.
A publikálás során Chen a saját neve alatt adta ki a művet, a társszerző nélkül – innen a „trükk” megnevezés. Ez azonban a korszakban gyakori gyakorlat volt.
Chen Yanlin szerepe a Taijiquan történetében
Bár nem volt híres mester, Chen Yanlin könyve történelmi értékű, mert:
az 1940-es évek előtti Yang-hagyomány egyik legátfogóbb írásos forrása;
sok részletben őrzi a Shaohou-féle dinamikus mozgásformák elveit;
a modern kutatás számára kapocs a klasszikus (pre-Yang Chengfu) és modernizált Yang-stílus között.
Összefoglalva
Chen Yanlin a Tian Zhaolin-vonal tanítványa volt, nem Yang családtag.
1943-ban kiadott műve a Yang-stílus egyik legteljesebb dokumentuma, amely a belső gyakorlatokat és fegyverformákat is tartalmazza.
A könyv egy ritka, eredeti forrás a Yang Shaohou–Yang Jianhou-féle tanítási rendszerre.
A szerző körül kialakult félreértések miatt a nyugati világ csak évtizedekkel később ismerte fel a mű jelentőségét.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Tai Chi Chuan Hagyományai és Elveszett Művészetek
Nemzetünk harcművészeteinek gazdag öröksége és a Tai Chi Chuan mély bölcsessége
Az Elveszett Örökség
Nemzetünk harcművészeteinek iskolái igen sokfélék, eredetük régmúltba nyúlik vissza. Mára azonban nagy részük elveszett; s ami fennmaradt, az is hiányos, töredékes és csak vázlatos. Ha csupán a Tai Chi Chuan (太極拳, Tàijíquán)-ról beszélünk: a távolabbi múltat most félretéve, még a Csing-kor Yang Luchan (楊露禪, Yáng Lùchán)-féle vonalából is mindössze a „felszín" jutott el korunkig. Ha keressük az okokat, több is akad.
ELŐSZÓ
Hazánk harcművészeteinek iskolái rendkívül sokfélék, eredetük régmúlt időkbe nyúlik vissza. Mára azonban nagy részük elveszett; és ha van is, ami fennmaradt, az többnyire hiányos és töredékes, csak felületes és vázlatos. Ha csupán a Tai Chi Chuan (太極拳, Tàijíquán)-ról beszélünk: a távolabbi múltat most félretéve, még a Csing-korban élt Yang Luchan (楊露禪, Yáng Lùchán) által képviselt vonalból is, ami korunkra átszármazott, csupán a felszín, a bőr és a szőrzet jutott el hozzánk.
Ha visszakövetjük, miért szakadt meg a hagyomány, több okot is találunk: 
1. A modern korban az emberek ügyei-bajai egyre szaporodtak; a gyakorlók többnyire szabadidős játéknak tekintették a művészetet, pusztán egészségmegőrzést és gyógyulást kerestek benne, s nem törekedtek a valódi képességek elérésére. 
2. Hazánk szokása az, hogy „a mesterséget fiún kívül másnak nem adják át”; ha a fiú méltatlan, a tudás megszakad. 
3. A titkos műfogásokat többnyire szájhagyomány őrizte; ha le is írták, féltve őrizték, és nem mutatták meg senkinek. 
4. A fegyverek megújulásával a pusztakezes harcot jelentéktelennek tekintették: testet erősíteni és betegséget elűzni még hasznos, de csatában ellenséget verni már elégtelen – ezért az emberek nem mélyedtek el benne. 
5. A hatalmas Kínában mindenütt akadnak tehetségek, ám e zavaros időkben még a rendkívüli emberek és nemes jellemű tudósok is inkább elrejtőznek, semhogy „nem megfelelő embernek” átadják a tudást, kitéve magukat a világ gúnyjának.
E sok ok miatt a Tao elhomályosult; az utódok félinformációkból élnek, tévedéseket adnak tovább, s a tanulók képtelenek a kapuján belépni. Ez a nagyszerű nemzeti kincs majdnem úgy járt, mint a Guanglingsan (廣陵散, Guǎnglíng Sàn) híres zenedarab, amely végleg elnémult – vajon nem fájdalmas ez?
Manapság, ha ökölművészetről esik szó, mindenki a Tai Chit magasztalja: aki tanít, azt tanítja, aki tanul, azt tanulja, mintha ezen kívül nem is volna más út. Pedig hazánk harcművészeteiben minden iskolának megvan a maga sajátossága, minden irányzatnak a maga erénye – egyiket sem szabad lebecsülni.
Amiért az emberek különösen kedvelik a Tai Chit, az az, hogy mozdulatai lassúak és kiegyenlítettek, a légzés természetes, nem a nyers erőt becsüli, hanem a Jing (精, jīng), Qi (氣, qì) és Shen (神, shén) ápolására törekszik, és a test és az elme egységét valósítja meg. Ezen felül a Tai Chiban ott van a nián (黏) – hozzátapadás, a huà (化) – átalakítás, valamint sokféle irányított erő – Jin (勁, jìn), továbbá a karmolás (抓, zhuā), megfogás (拿, ná), lezárás (閉, bì) és más különleges módszerek, valamint a Qi finom használata – mind olyasmi, ami más iskolákból hiányzik. Erről a világ vagy mit sem tud, vagy ha tud, nem érti igazán.
A Tai Chi lényege az, hogy minden egyes mozdulat megfelel a tudomány és a szellem törvényeinek. Kisebb értelemben egészséget ad és betegséget távolít el, megvéd és elhárítja a sértést; nagyobb értelemben a Qi-t ápolja és a szellemet összpontosítja, s ez a Dao művelésének legfőbb útja. Mélységes titkait papír és tinta nem képes maradéktalanul kifejezni.
Aki tehát ezt az utat kutatja: ha csak egészségre és betegség elűzésére használja, nincs mit szólnom. Ha azonban el akarja érni a valódi finomságokat, négy feltételt kell teljesítenie: 
Teste alkalmas legyen, és legyen képes kemény munkát végezni. 
Környezete kedvező legyen, és ideje bőséges. 
Szíve legyen nyugodt, Qi-je harmóniában, és rendelkezzen kitartással. 
Találkozzon egy híres mesterrel, aki őszinte szándékkal tanítja.
Csak e négy birtokában lehet sikert elérni; ha ezek nincsenek meg, az olyan, mintha a fán keresnénk a halat – lehetetlen dolog.
E könyv szerzője tehetségtelen ugyan, de sok év kutatásának eredményeit egybegyűjtötte és összefoglalta ebben a műben. Nem azért, hogy szűklátókörű vizsgálódással tetszelegjen, vagy különlegességet hajszoljon, hanem hogy a kortársak együtt támogassák és őrizzék meg e mély nemzeti kincset.
Országunkban bizonyosan nem hiányoznak azok, akik e Tao iránt elkötelezettek. Ha mindenki képes lesz a „minden hüvelyk után újabb hüvelyk” (寸進尺, cùn jìn chǐ) szellemével tovább kutatni, majd a megszerzett tudást nyíltan megosztani másokkal, akkor ez a haldoklóban lévő nemzeti művészet visszanyerheti régi fényét. Ez nemcsak egyéni dicsőség lesz, hanem a nemzet és az állam szerencséje is. Ezt remélem és várom – ezért írtam e könyvet.
Kínai Köztársaság 32. éve, második hónap, ötödik napján (1943. február 5., Újévi tavaszkor). Chen Yanlin tisztelettel jegyezte.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Ennek a műnek a célja kizárólag a nemzeti harcművészetek terjesztése, különösen azok számára, akik a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) tanulásával vagy kutatásával foglalkoznak, hogy számukra hivatkozási alapul szolgáljon. 
A szerző nem különösebben tehetséges, tapasztalata korlátozott, és kutatásait is csupán szabadidejében végezte. Bár nagy igyekezettel elkészítette ezt a könyvet, hibákat és hiányosságokat aligha kerülhetett el. Őszintén reméli, hogy a jövő nemzedék bölcs és kiváló mesterei irányt mutatnak majd, és kijavítják, ahol e munka elégtelennek bizonyul.
A gyakorlati hasznosság és a terjedelem csökkentése érdekében minden neves személy által írt elő- vagy utószó, valamint a szerző portréja elhagyásra került.
A jelen kötetben a tizenhárom alapirány (十三勢, shísān shì) formagyakorlatain, valamint a kard (劍, jiàn) és kés/szablya (刀, dāo) gyakorlatokon kívül minden más rész olyan anyag, amely korábban nem került publikálásra. A szándék az volt, hogy a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) lényegét összegyűjtve továbbadja az utókornak.
A könyv megírásánál a szerző nagy törekvéssel arra figyelt, hogy a testtartások és a tartalmi magyarázatok világosak és könnyen érthetők legyenek. Az írás nyelvi szépsége vagy választékossága nem tartozott a célok közé.
Az azonos mozdulatok ismételt ábrázolása a terjedelem csökkentése érdekében elmaradt. A különböző állások közötti átmeneti mozgásokat kizárólag szöveges leírás tartalmazza, ábrázolás nélkül.
A Tuishou (推手, tuīshǒu – lökőkéz), a Da Lü (大捋, dà lǚ – nagy elvezetés), a Zha Gan (扎桿, zhā gān – rúd-/lándzsagyakorlatok) és a Sanshou (散手, sànshǒu – szabad küzdelem) illusztrációiban két személy szerepel: „A”, aki szürke ruhát visel, és „B”, aki fehér ruhát visel, hogy az olvasó könnyebben megkülönböztesse őket.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
I. Kötet
A Taijiquan eredete és fejlődése
A Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) régen a „Lágy ököl” (綿拳, miánquán) nevet viselte. A hagyomány szerint a Song-dinasztia végén élt Zhang Sanfeng (張三丰, Zhāng Sānfēng) alkotta meg. Más vélekedések szerint azonban már korábban, a Liang-dinasztia idején Han Gongyue, Cheng Lingxi, Cheng Mi, továbbá a Tang-korban Xu Xuanping (許宣平, Xǔ Xuánpíng), Li Daozi (李道子, Lǐ Dàozi), Yin Liheng és mások is gyakorolták ezt a fajta ökölművészetet – csupán a neve különbözött: nevezték „Harminchét állásnak (三十七勢, sānshíqī shì)”, „Későbbi ég módszerének (後天法, hòutiān fǎ)”, „Kis Kilencedik Mennynek (小九天, xiǎo jiǔtiān)” – amely tizennégy állásból állt –, vagy éppen „Tizenhét állásnak (十七勢, shíqī shì)”. Bár a megnevezések eltértek, a jelentésük azonos volt. Ebből látható, hogy a Taijiquan eredete nagyon régre nyúlik vissza, és nem állapítható meg pontosan, mikor keletkezett.
Ami Zhang Sanfeng személyét illeti, története sokféleképpen maradt fenn. A Nanlei Ji gyűjteményben, Wang Zhengnansírfeliratában például ez áll:
„A Song-korban élt Zhang Sanfeng, a Wudang-hegy taoista mestere. Huizong császár hívta udvarába, de útját akadályok nehezítették. Egy éjjeli álomban a Felső Birodalom császára átadta neki az ökölművészet titkát. Másnap hajnalban egymaga több mint száz rablót ölt meg.”
A Ming shi – Fangji zhuan (Ming-kori Életrajzok a különleges művészetekről) szerint:
„Zhang Sanfeng Liaodong vidékén, Yizhouban született. Eredeti neve Quan Yi, másik neve Junbao. A Sanfeng (Három Csúcs) nevet később vette fel. Mivel nem törődött külső megjelenésével, nevezték Zhang Latapának is. Magas és erős testalkatú volt, teknőshöz hasonló hát, daruhoz hasonló tartás, nagy fülek, kerek szemek, szakálla lándzsaként meredezett. Télen-nyáron ugyanabban a durva köpönyegben járt. Egy étkezéssel képes volt mértéktelen mennyiséget elfogyasztani, máskor napokig vagy hónapokig nem evett. Napi ezer li távolságot tett meg gyalog. Vidám természetű volt, nem törődött az emberekkel maga körül. Tanítványaival bejárta a Wudang-hegyet, ahol nádkunyhót épített és ott élt. A Hongwu uralkodás 24. évében (1391) a Ming-dinasztia alapítója, Taizu császár hallott róla, követeket küldött felkutatására, de nem találták meg.”
A Lang Ying – Qixiu leigao (Ming-kori gyűjtemény) így ír róla:
„Zhang Xian, más néven Junbao, udvari neve Quan Yi, mellékneve Xuanxuan, kortársai hívták Zhang Latapának is. A Tianshun uralkodás 3. évében (1459) az uralkodót is felkereste. Láttam róla festményt: haja és szakálla felmeredezett, hajtincse a háta mögé lógott, arca bíborszínű, hasa nagy, kezében kalapot vitt. A császár rendeletben tisztelte meg, és a ’Tongwei Xianhua Zhenren’ (Az apró dolgokban is a megnyilvánuló igaz ember) címet adományozta neki.”
Egyesek szerint Zhang Sanfeng mestere a taoista Feng Yiyuan volt. Mások úgy vélték, hogy azért hívták „halhatatlannak”, mert a Ming-korban Yongle császár titokban keresett híreket a trónjáról lemondani kényszerített Jianwen császár sorsáról, s ehhez a „Zhang Zhenren” alakját használták fedősztoriként. Megint mások szerint Zhang valójában egykor élt remete volt, aki a szarka és a kígyó küzdelmét figyelve hirtelen mély felismerésre jutott, és ebből született meg a Taijiquan.
Összességében tehát nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Taijiquan kizárólag Zhang Sanfeng műve volt, vagy esetleg más személyé. Ám az bizonyos, hogy e finom, mély és rendkívül összetett művészet megalkotója csakis olyan kivételes bölcsességű ember lehetett, aki a régi időkben a Dao útját járva élt – semmiképpen sem közönséges ember.
Zhang után a hagyományt továbbvitték: Wang Zong (Shaanxi), Chen Tongzhou (Wenzhou), Zhang Songxi (Haiyan), Ye Jimei (Siming), Wang Zongyue (Shanxi), Jiang Fa (Hebei). A vonal így folyamatosan fennmaradt. Bár idővel délre és északra szakadt a hagyomány, az alapelvek mindig a Taiji köréhez tartoztak.
Később Jiang Fa továbbadta a tudást a Henan tartományban, Huaiqing prefektúra Chenjiagou faluban élő Chen családnak. Ott a 14. nemzedékre két stílusra vált szét: az „öreg keret” (老架, lǎojià) és az „új keret” (新架, xīnjià). Az új keret megalkotója Chen Youben, az öreg keret folytatója Chen Changxing volt. Chen Changxing nemcsak saját fiának, Chen Gengyun-nak és rokonainak, Chen Huayuan-nak, Chen Huamei-nek adta át a tudást, hanem Yang Luchan (楊露禪, Yáng Lùchán)-nak és Li Bo Kui-nak (Hebei, a korabeli Zhili tartományból). Ez lett a Tizenhárom Állás Öreg Keret (十三勢老架, shísān shì lǎojià).
Ezt követően Yang Luchan két fiának adta tovább: Yang Banhou (楊班侯) és Yang Jianhou (楊健侯). Jianhou pedig fiainak, Yang Shaohou (楊少侯) és Yang Chengfu (楊澄甫), valamint más tanítványoknak. Shaohou és Chengfu továbbörökítették fiuknak és tanítványaiknak. Így született meg a közismert Yang-stílus (楊派, Yáng pài).
Ezen kívül Chen Qingping, Chen Youben tanítványa, létrehozta a Zhaobao-irányzatot (趙堡派, Zhàobǎo pài). Wu Yuxiang (武禹襄, Wǔ Yǔxiāng) Yang Luchantól és Chen Qingpingtől tanult, s megalapította a Wu-stílust (武派, Wǔ pài). Li Yiyu (李亦畬, Lǐ Yìyú) a Wu-vonal örököseként hozta létre a Li-stílust. Hao Weizhen (郝為楨, Hǎo Wéizhēn)a Li-stílust folytatta, létrehozva a Hao-stílust. Sun Lutang (孫祿堂, Sūn Lùtáng) Hao iskolájából indult ki, s megalapította a Sun-stílust.
Napjainkig így alakultak ki és maradtak fenn a főbb irányzatok: a Hao család (河北郝家派, Héběi Hǎojiā pài), a Chen család (河南陳家派, Hénán Chénjiā pài) és a Yang család (河北楊家派, Héběi Yángjiā pài) vonalai. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, de a legtöbben a Yang-stílust gyakorolják. Ezért e kötet elsősorban a Yang-irányzatrészleteit tárgyalja.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
YANG CSALÁD RÖVID TÖRTÉNETE
YANG LUCHAN (楊露禪, Yáng Lùchán)
Yang Fukui (楊福魁, Yáng Fúkūi), tiszteleti neve Luchan (露禪, Lùchán) — egyes források szerint Luchán (祿纏, Lùchán) néven is ismert — Hebei tartomány (a régi Zhili) Guangping fu, Yongnian megye szülötte. Fiatalon Henan tartománybeli Chenjiagou (陳家溝, Chénjiāgōu) falujába ment, ahol Chen Changxing (陳長興, Chén Chángxìng)mesternél tanulta a Taijiquan-t.
Chen mestert állásában kiegyensúlyozottnak, nem támaszkodónak írják; testtartása oly ékesszólóan merev, mint a „fa-kakas”. Az emberek „táblajel-uramnak” nevezték. Abban az időben a Chen családban a harcot tanulók döntően rokonok voltak; más családnevűek közül csak Yang és vele egy falubéli, Li Bokui (李伯魁, Lǐ Bókūi) vettek részt, ezért a Chen-nemzetség eleinte elég megvetően bánt velük. Yang jó ideig a Chen családnál lakott, de látszólag nem haladt semmiben.
Egy éjjel Yang felébredt, és a szomszéd házból különös „hmen-ha” jellegű hangot hallott. Kihágott a falon túlra, és látott egy nagyméretű házat; a hang onnan jött. A résen át betekintve látta mesterét, amint komoly fegyelmet tartva tanítványainak különféle technikákat mutat — ez nagy csodálatot váltott ki benne. Ettől kezdve minden éjjel kilesett, és Li-vel kölcsönösen egymást ösztönözve szorgalmasan gyakoroltak; ennek eredményeképp rendkívüli előrehaladást értek el. Később Chen megparancsolta, hogy Yang mérkőzzék meg a többi tanítvánnyal; a többiek vereséget szenvedtek, és Chen ekkor felismerte Yang zseniális tehetségét, s teljesen átadta neki titkos módszereit.
Yang hazatért, és sok falubeli számára tanította a tudást; tanítványai nagy számban akadtak. Akkoriban Yang ökölművészetét gyakran nevezték Huaquan (化拳, huàquán)-nak, vagy Mianquan (綿拳, miánquán)-nak, mert mozdulatai lágyak és át tudták alakítani (化) a helyzetet. Később Pekingbe (régi nevén Beiping) is eljutott; a császári udvar és a hercegek körében sokan tanulták tőle, s rövidesen a zászló-alakulatok fegyvermestere lett.
Yang természeténél fogva határozott és kemény volt; nem ismert megkülönböztetett udvari-árnyalatokat, és bármely stílussal vagy iskolával szívesen vetélkedett. Egyszer kis szálfegyverrel és egy kis csomaggal járta Észak-Kína tartományait; ahol magas szintű mestert hallott, felkereste és megmérkőzött vele. Még ha valaki túl alacsonynak is ismerte saját erejét, Yang akkor is erősen vállalta a küzdelmet — ám soha nem sebesített meg senkit. Tudása oly nagy volt, hogy legtöbbször legyőzhetetlennek tartották; ezért is ragadt rá a „Yang, a legyőzhetetlen” elnevezés.
Yang a Jiaqing uralkodás 4. évében született (嘉慶四年), és a Tongzhi uralkodás 11. évében hunyt el (同治十一年). Három fia volt: a legidősebb Qi (錡) korán meghalt; a középső Yu (鈺) és a legkisebb Jian (鑑) apjukat követték és képesek voltak a családi mesterséget továbbadni. Yang életében számos érdekes történet maradt fenn; alább ezek közül néhányat ismertetünk.
Egyszer, amikor Yang még Guangpingben tartózkodott, egy városi párbaj során ellenfele visszahúzódott egészen a várfal széléig. A férfi lába bizonytalanná vált, teste hátradőlt, és majdnem lezuhant. Ebben a végzetes pillanatban Yang hirtelen két–három zhang távolságból (nagy ugrással) előrelépett, megragadta az illető lábát, és megmentette az eséstől — így megakadályozta a biztos halált.
Yang ügyes volt a lándzsával és a rúddal is: a könnyű tárgyakat, ha a rúd megérintette, azonnal fel tudta mozdítani anélkül, hogy hibázott volna. Tűzoltásnál is gyakran a rúd végét használta, hogy a falak mentén eltolja a lángokat, és így megakadályozza azok terjedését. Lovon ülve íjat sem használt, csupán az ujjával lökte el a nyilat — százból egyszer sem tévedett; ez is különleges ügyesség volt.
Egy esős napon Yang az előcsarnokban ült, amikor látta, hogy lánya egy rézbödönt visz be kintől. A lépcsőn a függöny még le volt engedve, és a mohos, csúszós lépcső veszélyes volt; lánya éppen botladozott. Yang egy ugrással kiment, egyik kezével feltolta a függönyt, másik kezével megtámasztotta a leány karját; a lány nem esett el, és a bödönben lévő víz egy cseppet sem löttyent ki — ennek a csodás ereje a nagy képesség jelét mutatta.
Egy másik alkalommal Yang egy folyóparton horgászott. Két idegen, ismert ökölmester közeledett mögötte; nem merték vele szemtől-szembe felvenni a versenyt, de amikor látták, hogy Yang horgászik, lehetőséget véltek látni: el akarták lökni a hátát, hogy a vízbe borulva ezzel becsméreljék hírnevét. Megegyeztek, hogy titokban a közelébe lopakodnak, majd egyszerre hajtanak végre támadást. Ám Yang szeme sarkából észrevette a ravaszságot; amikor a két férfi erősen tolt, ő hirtelen mellkasát behúzva hátrahúzta a hátát — egy magas, kiterjesztett ló-felszökellésre emlékeztető mozdulattal. A két támadó feje zuhanva a hát lejtőjén „egy csomóként” lendült, és mindketten a folyóba repültek. Yang ezt mondta nekik: „Ma kedveztem nektek; ha a szárazföldön lettünk volna, még egy kézmozdulattal sújtottam volna.” A két férfi riadtan elúszott.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
YANG BANHOU (楊班侯, Yáng Bānhóu)
Yang Yu (楊鈺, Yáng Yù), tiszteleti neve Banhou (班侯, Bānhóu), közismerten „a második úr” (二先生, èr xiānshēng) néven emlegették. A Daoguang uralkodás 17. évében (1837) született. Már gyermekkorától apját követte a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) gyakorlásában, éjt nappallá téve, fáradhatatlan szorgalommal, télben-nyárban egyaránt. Ám apja ennek ellenére sosem engedett pihenést számára, sőt, gyakran veréssel is fegyelmezte, ami miatt Banhou többször is majdnem elmenekült otthonról.
Természete kemény és erőteljes volt, kiválóan értett a Sanshou (散手, sànshǒu – szabad kéz technikák)alkalmazásához, különösen szeretett hirtelen erővel támadni. Ütései gyakran vért fakasztottak, és ellenfelei gyakran három zhang és hat chi (kb. 11 méter) távolságra zuhantak el. Művészete és ereje a legmagasabb szintet érte el.
Sajnálatos módon azonban Banhou nem szeretett sok tanítványt oktatni, így tudása kevéssé terjedt el, s végül egyedülálló és páratlan maradt, amit utókorában nagy hiányként tartanak számon.
A Guangxu uralkodás 16. évében (1890) hunyt el. Egy fia maradt utána, neve Zhaopeng (兆鵬, Zhào​péng).
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
YANG JIANHOU (楊健侯, Yáng Jiànhóu)
Yang Jian (楊鑑, Yáng Jiàn), tiszteleti neve Jianhou (健侯, Jiànhóu), másik neve Jinghu (鏡湖, Jìnghú). Kortársai „harmadik úrnak” (三先生, sān xiānshēng) szólították, későbbi éveiben pedig „öreg úrnak” (老先生, lǎo xiānshēng). A Daoguang uralkodás 22. évében (1842) született.
Már gyermekkorától gyakorolta a Taijiquan-t, de apja szigorúsága miatt egész nap szüntelenül ellenőrzés alatt állt, nem engedték pihenni. Ez oly mértékben kimerítette testét és lelkét, hogy többször is az öngyilkosság gondolatával foglalkozott, ám minden alkalommal észrevették, így tervét nem tudta véghezvinni. Ez is mutatja, mennyire kemény és önfeláldozó volt akkoriban a gyakorlás szelleme. Végül e szívós kitartás tette őt híressé.
Természete sokkal szelídebb volt bátyjánál, ezért követői számosan akadtak. Tanítványait a három keretben (nagy, közép, kis) is oktatta, és művészete a keménység és lágyság egyensúlyát teljes mértékben elérte.
A kor más stílusai között akadtak, akik kiválóan forgatták a kardot és a szablyát, de ha Jianhou-val küzdöttek, ő pusztán egy fu chen (拂塵, fúchén – selyemszálas porseprű) segítségével képes volt legyőzni őket. Amikor hozzáértek, legtöbbször már fogságba estek, hátrányba kerültek, és képtelenek voltak közel jutni hozzá.
Kiemelkedően értett a lándzsa és rúd (槍桿, qiāng gǎn) használatához: bármilyen erő hatott a fegyverére, azt a rúd hegyére tudta vezetni, és ellenfele rúdja elkerülhetetlenül vele együtt repült messzire. Jianhou egész testével képes volt kiadni az erőt, és Jin (勁, jìn) kibocsátása egyetlen mosoly vagy egy „ha!” kiáltás ideje alatt történt.
Kiváló volt a lövedékek használatában is: ha három–négy kavics volt a kezében, egyszerre három–négy madarat is le tudott lőni. Még különösebb képessége volt, hogy a tenyerében ülő verebet nem engedte elrepülni: a madarak, mielőtt felröppennének, előbb lábaikkal lefelé nyomnak, hogy erőt gyűjtsenek. Jianhou képes volt meghallani és érzékelni ezt a lefelé irányuló erőt (勁, jìn), és azonnal Song (鬆, sōng – ellazulás)-gal feloldani. Így a madár nem talált támaszt az elrugaszkodáshoz, és képtelen volt felemelkedni. Ez mutatja, mennyire kifinomult és páratlan volt Jianhou Ting Jin (聽勁, tīng jìn – hallgató erő) és Hua Jin (化勁, huà jìn – átalakító erő) képessége, amelyhez mások meg sem közelíthettek.
Élete vége felé gyakorlását még alvás közben sem szakította meg: ruháit le sem vetve feküdt, s bármikor hirtelen felriadt, a szolgák pedig gyakran hallották, hogy éjjel az ágya remeg a gyakorlástól.
A Köztársaság 6. évében (1917) halt meg, betegség nélkül, békében. Néhány órával halála előtt álmot látott, amely jelezte közelgő távozását. Összehívta családját és tanítványait, mindenkinek végső intelmet adott, majd megfürdött, tiszta ruhát öltött, és mosolyogva hunyt el.
Három fia volt:
a legidősebb Zhaoxiong (兆熊, Zhào​xióng),
a második Zhaoyuan (兆元, Zhào​yuán), aki korán meghalt,
a harmadik Zhaoqing (兆清, Zhào​qīng).
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
YANG SHAOHOU (楊少侯, Yáng Shàohóu)
Yang Zhaoxiong (楊兆熊, Yáng Zhàoxióng), tiszteleti neve Mengxiang (夢祥, Mèngxiáng), később a Shaohou (少侯, Shàohóu) nevet kapta. Utódai „első úrnak” (大先生, dà xiānshēng) nevezték. A Tongzhi uralkodás 1. évében (1862) született, és már hétéves korától gyakorolta a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán)-t.
Természete erős és kemény volt, szerette ellenfeleit kimozdítani, és különösen jártas volt a Sanshou (散手, sànshǒu – szabad kéz technikák) használatában, nagyapjára, Yang Luchanra (楊露禪) emlékeztető stílusban. Művészete a legmagasabb szintet érte el.
Formagyakorlata kisebb, feszesebb keretű volt, kemény, gyors és mély mozdulatokkal, minden részletében törekedett a szoros, tömör szerkezetre. Tanításában is ugyanezt a szigorú megközelítést alkalmazta. Mivel szeretett azonnali támadásokkal élni, tanítványai közül sokan nem tudták elviselni módszerét, ezért követőinek száma kevés maradt.
Kiemelkedő mélységet ért el a különféle erőkben: a Jie Jin (借勁, jiè jìn – kölcsönvett erő), a Leng Jin (冷勁, lěng jìn – hirtelen erő), a Jie Jin (截勁, jié jìn – elvágó erő) és a Lingkong Jin (凌空勁, língkōng jìn – levegőben ható erő)terén. Ám mivel nem volt hajlandó széles körben tanítani, kevesen ismerték meg ezeket a képességeket.
A Köztársaság 18. évében (1929) hunyt el. Egy fia maradt utána, neve Zhensheng (振聲, Zhènshēng).
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
YANG CHENGFU (楊澄甫, Yáng Chéngfǔ)
Yang Zhaoqing (楊兆清, Yáng Zhàoqīng), tiszteleti neve Chengfu (澄甫, Chéngfǔ), utódai „harmadik úrnak” (三先生, sān xiānshēng) nevezték. A Guangxu uralkodás 9. évében (1883) született.
Természete szelíd és békés volt. Gyermekkorában nem kedvelte különösebben az ökölvívást, és csak ifjúkorának küszöbén kezdte apja irányításával tanulni a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán)-t. Apja életében azonban nem mélyedt el a művészet finomságaiban. Csak apja halála után ébredt rá igazán a mű értékére, s ekkor éjt nappallá téve gyakorolt, aminek köszönhetően végül rendkívüli hírnévre tett szert.
Minden képességét saját kutatás és gyakorlás útján szerezte, ami kiemelkedő szellemi tehetségét bizonyítja. Ha ifjúkorától teljes odaadással követte volna apja tanítását, bizonyára nem maradt volna el nagyapjától sem.
Alkatában termetes és erőteljes volt, mozdulataiban kívülről puha, mint a gyapot, belülről azonban szilárd, mint a vas. Az ellenfél irányítása és kimozdítása (引人發人) a legmagasabb szintet érte el nála.
Tanítványainak többségét a nagy keret (大架子, dà jiàzi) szerinti gyakorlásra oktatta, amelyben a testtartások tágak és kibontakozóak voltak – ez ellentétben állt bátyja szoros, feszes formáival. Szelíd és barátságos jelleme miatt rendkívül sok tanítványt vonzott, hírneve egész Kínában, északon és délen egyaránt elterjedt.
A Köztársaság 24. évében (1935) hunyt el. Négy fia maradt utána:
a legidősebb Zhenming (振銘, Zhènmíng),
a második Zhenji (振基, Zhènjī),
a harmadik Zhendu (振鐸, Zhènduó),
a negyedik Zhenguó (振國, Zhènguó).
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Összességében elmondható, hogy amikor ma a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) kerül szóba, mindenki a Yang-családot (楊氏, Yáng shì) emeli ki és tiszteli. Ezért a szerző leírta a Yang család három generációjának rövid életrajzát, melyben a nemzetség felemelkedésének és hanyatlásának váltakozását is érzékelteti.
Általánosságban minden művészetben igaz, hogy az utódok gyakran egyre kevésbé érik el az ősök szintjét, és ez alól a harcművészet sem kivétel. A Yang család esetében Yang Luchan (楊露禪, Yáng Lùchán) volt az, aki a csúcspontot elérte, akinek párja sem akadt. Fiaihoz kerülve a tudás valamelyest halványabb lett, unokáinál pedig még inkább.
Ma azonban Shaohou (少侯, Shàohóu) és Chengfu (澄甫, Chéngfǔ) fiai szintén örökölték az alapokat. Ha az utódok képesek lesznek apáik nyomdokait követni, és még nagyobb szorgalommal gyakorolni, akkor a Yang-család híres neve fennmaradhat és megőrizhető lesz az utókor számára.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A Taijiquan és az egészség ápolása
A harcművészetek a testmozgás egyik formáját jelentik: a test és a lélek edzését, a szellem élesítését szolgálják. Az ember, aki mozog, olyan, mint a folyóvíz, amely nem poshad meg, vagy mint az ajtóforgó, amely nem rohad el.
A kínai harcművészetek eredete rendkívül ősi, és iskoláik számtalan ágra szakadtak. Vannak köztük olyanok, amelyek a külső keménységet hangsúlyozzák, és vannak, amelyek a belső lágyságra helyezik a hangsúlyt. A közvélekedés szerint a Shaolin-quan (少林拳, Shàolínquán) ereje kívül nyilvánul meg, ezért inkább a keménységet képviseli, míg a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) ereje belül rejlik, ezért lágynak tartják. Ez azonban félreértés.
A Shaolin-mesterek között, akik magas szintre jutottak, mindannyian ötvözték a keménységet és a lágyságot, nem estek abba a hibába, hogy csupán erővel és merev lábmunkával dolgozzanak. Ugyanígy a Taijiquan legmagasabb szintű mesterei sem csupán lágyak: testük és izmaik valóban puhák, akár a gyapot, de belső Qi (氣, qì)-jük és erejük szilárd, mint az acél. Ez az, amit úgy írnak le, mint „selyemgyapottal burkolt vasgolyó”. Ezért bármelyik iskola művelésében a keménység és a lágyság nem választható el egymástól, nem helyezhető egyoldalúan egyik a másik fölé. A kérdés mindig az, hogy melyik minőség alkalmazása felel meg az adott helyzetnek.
Ha valaki a Taijiquan gyakorlásában egyoldalúan a túlzott lágyságba esik (azaz gyengeségbe, erőtlenségbe), annak nincs semmi haszna. A tanulónak meg kell értenie, hogy a Taijiquan alapvető értéke a lassú és egyenletes mozgás, a természetes légzés, a Qi összegyűjtése és a tudat összpontosítása. Nem a túlzott erő, hanem a lágyság a vezérfonal – de ez a lágyság nem jelent ernyedtséget. A mozdulatok puhák, a légzés kiegyensúlyozott, a jing (精, jīng), qi (氣, qì), shen (神, shén) és a belső Jin (勁, jìn) mind teljessé válnak. Ez tehát teljes ellentéte annak az erőtlen lágyságnak, amely kívül-belül egyaránt élettelen. Ez érvényes még a Tuishou (推手, tuīshǒu – lökőkéz) gyakorlatokban is: a nyers erő használata helytelen, de a belső erő hiánya is hiba.
A „négy uncia elmozdítja az ezer jin-t” mondás arra utal, hogy a könnyed és ügyes erővel (négy uncia) lehet elvezetni a nyers, nehézkes erőt (ezer jin). Ha nincs meg ez a finom erő, hogyan lenne lehetséges? Csak lassúságban születhet lágyság, csak egyenletességben jelenhet meg a harmónia. Aki lágyságot és harmóniát elér, annak izmai és csontjai ellazulnak, a qi és a véráramlás szabályozódik, a légzés mély és hosszú lesz, a szellem pedig élénk és éber.
Ezért a Taijiquan gyakorlása alkalmas még időseknek és betegeknek is – tüdőbajban, szívbetegségben, magas vérnyomásban, végtagzsibbadásban szenvedőknek egyaránt. Összességében a Taijiquan pótolni tudja a veleszületett hiányosságokat, és helyrehozza az élet során szerzett károsodásokat.
Ha valaki fiatalon kezdi a gyakorlást, és szünet nélkül folytatja, abból egész élete során haszna lesz. Ifjúkorban az ember energiája bőséges, ezért hamar érhet el eredményeket. Felnőttként, amikor a test még erős és egészséges, az alapok szilárdan megőrizhetők. Idős korban pedig a gyakorlás eredményeként a szellem még élénkebb, a qi bőséges, a mozgás könnyed és rugalmas lesz, elmaradnak a derekfájdalmak, hátfájások, a szellemi kimerültség, a görnyedtség, a sántaság, a légszomj és a sóhajtozás.
Ez olyan, mint a pénz megtakarítása: aki fiatalkorában gondosan gyűjt és edzi magát, az öregen élvezheti gyümölcseit. Ha valaki azonban fiatalon nem törődik ezzel, időskorában, amikor szüksége lenne rá, már nem lesz mire támaszkodnia.
A legtöbb ember félreértésben él, és kétféle hibás elképzelés terjedt el: 1. Fiatalon, egészséges testtel és nagy erővel azt gondolják, hogy nincs szükség edzésre, hiszen nincs betegségük. 2. Mások úgy vélik, hogy a gyakorlók haláluk közeledtével „szétbomló erőt” tapasztalnak, s emiatt szenvednek, tehát jobb egyáltalán nem gyakorolni.
Mindkét felfogás téves. Amikor valaki fiatal, valóban nem látja azonnal a gyakorlás hasznát, mert a test erős és az energia bőséges. De ha megöregszik, és az életerő fogy, az ellenállás gyengül, akkor már késő bánat. Ami a halál előtti szenvedést illeti: ez talán előfordulhat azoknál, akik kemény, erőltetett gyakorlatokat végeztek életükben. De a Taijiquan teljesen a lágyságot és a természetességet követi, nem erőlteti az inakat és csontokat, hanem a természetes légzés által edzi a jing (精), qi (氣), shen (神) állapotát. Így a végső pillanatban semmiféle „szétbomló erő” miatti szenvedés nem érheti a gyakorlót. A múlt Taijiquan-mesterei közül sokan mosolyogva, lótuszülésben hunytak el, ami bizonyítja, hogy ez a félelem alaptalan, és éppen ellenkezőleg: a Taijiquan gyakorlása segíti a békés elmúlást.
A Taijiquan gyakorlásakor a testtartásoknak pontosnak kell lenniük, kerülni kell a nyers erőt, a központnak stabilnak kell maradnia. Bao Yuan Shou Yi (抱元守一, bào yuán shǒu yī) – „az Egység megőrzése, a Közép ölelése” – a helyes szellemi irány. Nem szabad gondolatokkal és aggodalmakkal terhelni az elmét. Minden gyakorlás során arra kell törekedni, hogy a test könnyed és kényelmes legyen; addig kell gyakorolni, amíg nem érzünk fáradtságot. A gyakorlás ideje mindenkinél a saját erőtől függ, nem szükséges merev szabályokhoz ragaszkodni.
A Taijiquan éppen ezért nyerhette el a széles tömegek tiszteletét és vált elterjedtté: ha valaki állhatatosan gyakorolja, idővel biztosan megkapja gyümölcseit. A kezdő számára azonban fontos, hogy ne a fiatalos hevesség és a vak erő vezesse. Az egyetlen cél legyen a test ápolása és az egészség megőrzése: hogy a belső rendszer egészséges maradjon, a qi bőséges legyen, a betegségek eltűnjenek, és a hosszú élet megőrizhető legyen.
Ezért aki valóban az egészség útját keresi, annak a hiteles Taijiquan gyakorlása a legbiztosabb és leghatásosabb módszer.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A Taijiquan és az ülő meditáció kapcsolata
Az ülő meditáció (Jingzuo, 靜坐, jìngzuò) hasznát mindenki ismeri: kisebb szinten a testet ápolja, nagyobb szinten a szellemi művelés kapujába vezet. Ha azonban a meditáció bizonyos fokot elér, akkor a nyugalomban mozgást kell keresni, nem maradhat teljesen mozdulatlan. Ez hasonló ahhoz, amit a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) képvisel: a mozgásban nyugalmat keresni. Amikor a Taijiquan gyakorlása is elér egy bizonyos fokot, a belsőben a nyugalomból ugyanúgy mozgás születik. A kettő tehát egyazon elvből fakad, különbség alig van.
A Taijiquanban a légzés fel-le áramlása a veleszületett Qi (先天氣, xiāntiān qì) használata, amely összhangban van a meditációban ismert aranyelixír (金丹, jīndān) módszerével. Nem véletlen, hogy a Taijiquan eredetéről szóló mondás szerint: a gyakorló taoisták, akik sokáig ültek meditációban, attól tartottak, hogy a vér- és energiapályák elakadnak, ezért a meditáció mellett e mozgásos gyakorlatot végezték, hogy segítsék és erősítsék belső Qi-jüket. Ez nem puszta szóbeszéd.
A Dao művelői mindig hangsúlyozták, hogy a szellemi út gyakorlása a test ápolásával kezdődik. A testművelésben van egy úgynevezett „cheng xiu fa (乘修法)”: • „Shang cheng (上乘)” – a nagy beteljesedés, • „Xia cheng (下乘)” – a kisebb beteljesedés, • „Zhong cheng (中乘)” – amikor az őszinteség által jön létre a megvalósulás.
Három fokozatról beszélnek, de a megvalósulás egyetlen. A „belső művelés” (wen xiu, 文修) a szellemi, míg a „külső művelés” (wu xiu, 武修) a harci gyakorlást jelenti. A test edzése – a jing (精), qi (氣) és shen (神) ápolása – belső, a harci gyakorlat külső. A legmagasabb szint az, ha valaki képes a kettőt egyesíteni.
Az ülő meditáció a „belső művelés” egyik módja, ezért a Taijiquan és a meditáció között szoros a kapcsolat. Ahogy a klasszikus mondja: „A gondolat legyen tiszta.” A Lunyu (Konfuciusz beszélgetései) szerint: „Az erényes ember nyugodt.” Mencius mondja: „Az elme mozdulatlan.” Mind a „nyugalom” fontosságát hangsúlyozza.
Aki ülő meditációt végez, annak elméje kiegyensúlyozott, qi-je harmonikus, akarata helyes, teste egyenes, gondolatai tiszták. Így a Tuishou (推手, tuīshǒu – lökőkéz) során bármilyen erővel találkozik, nem esik zavarba. A nyugalom módszere a bátorság táplálásában rejlik. Ha a bátorság erős, akkor a qi is erős; ha a bátorság gyenge, a szellem is lankad. Aki megszokásból szétszórtan mozog, az a gyakorlásban is egyre inkább összezavarodik.
Ám a meditáció módszere, ha nincs valódi hagyomány alapján gyakorolva, gyakran nem használ, hanem árt. Ha viszont a Taijiquan hiteles alapelvei szerint történik, nem jelent veszélyt. A testtartás lehet egyenes ülés, fél-lótusz, teljes lótusz, vagy akár egyszerű ülés – mindegyik elfogadható, de a következő feltételekkel: • a fejtető függesztett, a test egyenes (Xu Ling Ding Jin, 虛靈頂勁, xūlíng dǐng jìn), • vállak süllyesztve, mellkas behúzva, • az egész test ellazulva, • a nyelv a szájpadláshoz ér, ajkak és fogak összeérnek, • a szemek félig lehunyva („függöny lehúzva”), • a két kéz: a bal tenyér háta a jobb tenyér közepén, a köldök előtt, lazán a lábakon nyugszik.
Ezután a gondolatok lecsillapodnak, a has ellazul, nincs többé „én” vagy „más”, minden gondolat elengedve. Ez a „felfelé nézve zárni az öt rablót” elve: • ha a fül nem kifelé hall, a jing a vesébe tér, • ha a szem nem kifelé lát, a hun a májba tér, • ha a száj nem beszél, a shen a szívbe tér, • ha az orr nem kifelé szimatol, a po a tüdőbe tér, • ha a gondolat nem kalandozik, az yi a lépbe tér.
Így a jing, shen, hun, po, yi, valamint a szív, máj, tüdő, lép és vese mind visszatérnek saját helyükre, és az „égi szív” megnyílik, különös érzések jelennek meg.
A meditáció ideje lehet reggel ébredés után, este lefekvés előtt, sőt délután is, ha van rá idő. A hosszúság nem kötött: lehet negyedóra, félóra vagy egy óra. Amikor a gyakorlás jól sikerül, a test és lélek különösen kellemes érzést tapasztal, a nyelv alatt nyál gyűlik, amely édes ízű – ez a „víz és tűz kiegyensúlyozódása, az Ég és Föld higanyának találkozása”.
A kezdőknél a végtagok gyakran kényelmetlenek, a gondolatok nehezen csendesíthetők. De ha kitartóan gyakorolnak, ezek lassan eltűnnek. Kezdetben különösen fontos, hogy ne erőltessék a „qi vezetését”. Csak az orron át történő természetes légzés a megfelelő. A qi vezetése csak haladó szinten végezhető, különben könnyen károsodást okoz: • ha a qi felfelé torlódik, agyi vérbőség, idegzavar lehet, • ha középen reked meg, gyomor- és szívbetegség, • ha lefelé süllyed, aranyér és sérv keletkezhet.
Ha a gyakorlás mélyebb szintet ér el, akkor kapcsolódhat a szájon át történő, vagy a köldök-központú légzéshez (臍輪呼吸, qílún hūxī). Ez azonban a legmagasabb szint, amelyet csak valódi hagyomány útján lehet elérni.
A qi áramlásának kezdő gyakorlatai kétféle módon történhetnek, amelyek összhangban vannak a Taijiquan „későbbi égből a korábbi égbe való visszatérés” elvével: 1. A Dantian (丹田, dāntián)-ból indulva le a Haidiban (海底, hǎidǐ) ponthoz, áthalad a Wei Lü (尾閭, wěilǘ)-n, felfelé halad a gerinc mentén a Yu Zhen (玉枕, yùzhěn) és a Tian Ling (天靈, tiānlíng) pontokon át, majd előre jön a homlokon, az orr alatti Renzhong (人中, rénzhōng), a torok, a mellkas és a köldök területén át vissza a Dantian-ba. 2. A Shangen (山根, shāngēn) ponttól felfelé a Tian Ling-ig, majd hátrafelé lefelé a Yu Zhen-en és a gerincen át a Wei Lü-ig, onnan a gáton keresztül újra felfelé, ismét a Yu Zhen-ig és a Tian Ling-ig, majd előre lefelé a Shangen, Chengjiang (承漿, chéngjiāng) pontokon át (nyál lenyelésével), végül vissza a Dantian-ba.
A testben a qi olyan, mint egy gömb: szabadon keringhet előre vagy hátra, teljesen természetes módon. A meditáció mély szintjén a szív megvilágosodik, a jó gyökerek felszínre törnek, és elérhető a legnagyobb megvalósulás.
Ezért, amikor a Taijiquan gyakorlása magas szintre ér, a test és a szív művelése érdekében nem lehet elhagyni a meditációt. Tudni kell, hogy még azok is, akik egész életüket a meditációnak szentelték, gyakran tanultak Taijiquan-t, hogy pótolják a meditáció hiányosságait. Hát még azok, akik már a Taijiquan kapuján beléptek, de nem haladnak előre – ez olyan, mintha kilenc tized részt megmásztak volna a hegyből, de az utolsó lépést elmulasztva a munka kárba vész. Ez bizony sajnálatos lenne.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Az akaratról (Yi, 意, yì) és az energiáról (Qi, 氣, qì)
Az Yi (意, yì – szándék, akarat) és a Qi (氣, qì – életerő) az emberi testben alak és szín nélküli, szemmel nem látható jelenségek. Mégis tudnunk kell, hogy a Qi az emberi testben rendkívül fontos szerepet játszik, hiszen a Qi tölti meg a testet élettel, hajtja és táplálja a vért.
A Qi létrejötte a Mingmen (命門, mìngmén – „Élet Kapuja”) tüzének és a testnedvek tápláló hatásának köszönhető. A taoisták ezt „a víz és a tűz egyensúlyának” (水火既濟, shuǐhuǒ jìjì) nevezik, vagy éppen „belső elixírnek” (內丹, nèidān). A Qi tárolásának helye a Dantian (丹田, dāntián), amelyet a taoisták különösen nagyra becsülnek.
A hétköznapi emberek általában a vért tartják a test legnagyobb kincsének, de valójában a Qi még értékesebb. A Qi és a vér kapcsolatában:
a Qi az uralkodó, a vér a kísérő,
a Qi a „védelmező” (衞, wèi), a vér a „tápláló” (營, yíng).
Az emberi élet teljes egészében a Ying (營) és Wei (衞) együttműködésétől függ. Ha csak Ying van, Wei nélkül, az életenergia nem kering; ha csak Wei van Ying nélkül, nincs összhang. Röviden: a Wei (Qi) a fontosabb, a Ying (vér) a másodlagos. Vérhiánnyal az ember egy ideig még élhet, de Qi hiányában azonnal veszélybe kerül. Ezért a Qi ápolása rendkívül fontos.
A Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) különlegessége, hogy a test ápolásán túl legfőképp a Qi táplálását célozza. Ahogy a mondás tartja: „Kívül edzeni az inakat, csontokat, bőrt – belül egyetlen lélegzetet ápolni.”
A Taijiquan gyakorlása közben – legyen az formagyakorlat (架子, jiàzi), Tuishou (推手, tuīshǒu – lökőkéz) vagy Da Lü (大捋, dà lǚ – nagy elvezetés) – a légzés mindig természetes marad, az arckifejezés nem változik, miközben a belső Qi és az egész test kényelmesebb lesz, mint előtte. Ez mutatja, hogy a Qi ápolása a legnagyobb hatás. Nincs kifulladás, nincs fáradtság.
Továbbá: ha a Qi bőséges, akkor a vér is elegendő. Ha a vér bőséges, a test erős. Ha a test erős, az akarat szilárd. Ha az akarat szilárd, a szellem hatalmas. Így az élet meghosszabbítható, és a halhatatlanság útjára is léphet az ember.
Az Yi (意) és a szív (心, xīn) kapcsolatáról: egyesek szerint ugyanaz, de valójában finom különbség van. A szív az úr, az Yi a szolgáló. A szív mozdul, az Yi megszületik; az Yi megszületik, a Qi követi. Másként szólva: a szív, az Yi és a Qi körkörös kapcsolatban állnak. Ha a szív zaklatott, az Yi szétszórt, és a Qi felszínes. Fordítva: ha a Qi leülepszik, az Yi megszilárdul, és a szív megnyugszik. E három mindig összefügg, elválaszthatatlan egymástól.
A Qi követi az Yi-t: serkenti a vért, vezeti a szellemet. Csak ekkor válik igazán használhatóvá. Az Yi és a Qi az elvet (理, lǐ) képviselik, míg a harci technika a módszert (法, fǎ). Ha van elv, de nincs módszer, nem lehet átütően használni. Ha van módszer, de nincs elv, az olyan, mint elhagyni a gyökeret és a felszínt kergetni. Így az Yi és Qi, valamint a Taijiquan technikája kölcsönösen kapcsolódik.
A Taijiquan Yi- és Qi-használata a kezdők számára nehéznek tűnhet, de van kapuja a belépésnek. Például amikor a An (按, àn) technikát gyakorolják, képzeljék el, hogy előttük van az ellenfél. Bár a tenyérben nincs valódi Qi, az elképzelés szerint a Qi a Dantianból indul, végigfut a gerincen, majd a karokon át a tenyérig, és onnan áthatol az ellenfél testébe. Ez kezdetben ködös képzelet, de kitartó gyakorlással valóságos élménnyé válik.
A Qi a testben kétféleképpen keringhet (lásd az első kötetben a légzés és a Qi-keringés fejezetét). A végtagokban mindig követi az Yi-t: ahová az akarat megy, a Qi követi, bárhová is jusson. A Taijiquan nyitás-zárásában, tágulás-összehúzódásában, légzésében, előre- és hátralépéseiben mind a Qi áramlását gyakorolja, hogy az érzékelést – testérzést, izomérzést, tapintást – finomítsa, és a szellemet élesítse.
A „Tizenhárom állás szívmagyarázatában (十三勢行功心解, shísān shì xínggōng xīn jiě)” van egy mondat:
„Az egész test akarata a szellemben van, nem a Qi-ben. A Qi-ben lenni megakadást jelent. Ha csak Qi van, nincs erő. Ha nincs Qi, akkor az erő tiszta és kemény.”
Első pillantásra ez azt sugallja, hogy a Qi haszontalan. De itt a „Qi” alatt a testben lévő elakadt Qi-t, felszínes Qi-t vagy haragos Qi-t értik. Ezek, amikor felcsapnak, a lábak könnyűvé válnak, a súlypont felborul, és az erő elveszik. A Taijiquan igazi Qi-je azonban a Dantian Qi-je, amely tiszta és nyugodt. A nyugalom harmóniát szül, a harmónia átjárást, az átjárás akadálytalan keringést. Ez tehát teljesen más, mint a zavaros, erőszakos Qi.
A klasszikus szövegekben sok helyen beszélnek a Qi-ről:
„A szív vezeti a Qi-t, annak nyugodtnak kell lennie, hogy a csontokig lehatoljon.”
„A Qi vezeti a testet, annak simán kell haladnia, hogy engedelmesen kövesse a szívet.”
„Az Yi és a Qi váltakozva teszik élővé a kört.”
„A Qi járjon úgy, mint a kilenckanyargós gyöngy, bármerre akadálytalan.”
„A Qi-t egyenesen kell ápolni, hogy ne ártson.”
„A szív a parancs, a Qi a zászló.”
„A has legyen laza, a Qi süllyedjen a csontokba.”
„A mozgás húzza a Qi-t, amely tapadjon a hátgerinchez.”
A „Tizenhárom állás dalában (十三勢歌, shísān shì gē)” is: „A Qi járja át az egész testet, sehol se akadjon el.”
„A has belseje legyen tiszta, a Qi szabadon emelkedjen.”
„Az Yi és Qi uralkodóként jönnek, a csontok és izmok alattvalóként követik.”
Ezek mind a Qi fontosságát mutatják. A lényeg az, hogy a tanuló tudja megkülönböztetni a tiszta, nyugodt Qi-t az elakadt, erőszakos Qi-től. A tisztát ápolni kell, a zavart kerülni.
Az Yi és Qi kapcsolata olyan, mint az autóban a sofőr és a motor viszonya: az Yi a sofőr, a Qi a motor. Egyik sem létezhet a másik nélkül.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A Taijiquan légzési és energiavezetési módszerei
A Taijiquan (太極拳, Tàijíquán)-t sokan az „belső család ökölművészetének” (Neijiaquan, 內家拳) nevezik, három okból: 
A benne rejlő konfuciánus szellemiség (儒家之意) miatt, amely megkülönbözteti a pusztán világi küzdőtechnikáktól. 
A fogások, lefogások, zárások (節、拿、抓、閉) gyakorlása belsőleg zajlik, külső formát nem mindig mutat. 
A belső Qi (氣, qì) forgása és áramlása, a jing–qi–shen (精氣神) edzése révén.
A légzés alapelvei
A Taijiquan kezdeti szintjén a légzés csak az orron át történik, a szájat nem használják. Ez különbözik a hétköznapi „orr-be, száj-ki” módszertől. Magasabb szinten a mellkas és a has középpontjából (Zhongjiao, 中焦) a Qi két rétegre oszlik: • a felső réteg a „hátrább született Qi” (後天氣, hòutiān qì), • az alsó réteg a „veleszületett Qi” (先天氣, xiāntiān qì).
Kifújáskor a felső Qi az orron át távozik, miközben az alsó Qi leszáll a Dantian (丹田, dāntián)-ba. Belégzéskor a felső Qi az orron át beáramlik, az alsó Qi pedig a Dantianból felfelé emelkedik. Ezt nevezik „Qi-átjárásnak (氣通, qì tōng)”. Aki helyesen gyakorolja a hiteles Taijiquan-t, megfelelő szinten elérheti ezt az állapotot.
A kezdőknek azonban nem szabad erőltetniük: elég a mozdulatokat lassan, egyenletesen, természetes légzéssel és kényelmes testérzettel végezni. Ha valaki erővel akarja lenyomni a Qi-t a Dantianba, hamar tévútra jut, sőt alsó testi betegségeket (pl. aranyér, sérv) szerezhet.
Mikor azonban elérték a megfelelő szintet, a légzés és a Qi irányítása már elengedhetetlen. Enélkül lehetetlen a Taijiquan magas fokát megérteni. A „Tizenhárom állás szívmagyarázatában (十三勢行功心解)” ez áll: „Aki tudja a légzést, az tud élővé válni.” Vagyis a légzésnek és a mozdulatoknak összhangban kell lenniük: ahol kifújás kell, ott fújjon ki; ahol belégzés, ott lélegezzen be. A belégzés az „üres” (虛, xū), a kilégzés a „teli” (實, shí). Ha ez nincs megkülönböztetve, az egész Taijiquan szelleme elveszik, hiszen a művészet alapja az üres és a teli helyes váltakozása.
A légzés és a formák kapcsolata
A legtöbb mester a külsőt (formát) tanítja, de a belsőt (légzést) nem, ezért a tanítvány sokszor nem kapja meg a helyes módszert. Ez nem feltétlen szándékos titkolózás, hanem inkább annak felismerése, hogy a légzésre a természetesség által kell rátalálni. A jelen könyv azonban a kezdők alapvető tudását rögzíti, ezért részletesen ismerteti a használatát.
Általános elvek a formagyakorlat közben: • Kinyújtás (出手, chūshǒu): kilégzés • Behúzás (收手, shōushǒu): belégzés • Emelkedés (升, shēng): belégzés • Süllyedés (降, jiàng): kilégzés • Felemelés (提, tí): belégzés • Lesüllyesztés (沉, chén): kilégzés • Nyitás (開, kāi): belégzés • Zárás (合, hé): kilégzés
Az átmeneti mozdulatok, lépések és fordulatok során kis légzés (小呼吸, xiǎo hūxī) zajlik: rövid, gyors váltakozás, néha enyhe szünettel.
A Tuishou (推手, tuīshǒu) közben: • An (按, àn): kilégzés • Ji (擠, jǐ): kilégzés • Lu (捋, lǚ): belégzés • Peng (掤, péng): belégzés • Hua (化, huà): belégzés • ha Lu közben „elvezetik” az embert, akkor természetes kis légzés történik.
A Da Lü (大捋, dà lǚ) gyakorlatban: • Shan (閃, shǎn): kilégzés • Kao (靠, kào): kilégzés • An (按, àn): kilégzés • Lu (捋, lǚ): belégzés • ha Kao vagy Lu közben „elvezetik”, akkor kis légzés történik.
A kard (Jian, 劍, jiàn), szablya (Dao, 刀, dāo), rúd (Gan, 桿, gǎn) és szabad küzdelem (Sanshou, 散手, sànshǒu) légzésmódszere azonos a formagyakorlattal.
A Qi forgása a testben
A belső Qi forgásának két módja van: 1. Elölről hátra (先天往後天): a Qi a Dantianból lefelé a Haidi (海底, hǎidǐ) pontig, majd a Wei Lü (尾閭, wěilǘ)-n keresztül felfelé a gerinc mentén a Yu Zhen (玉枕, yùzhěn) és a Tian Ling (天靈, tiānlíng) pontokon át, onnan előre a homlok, az Renzhong (人中, rénzhōng), a torok, a mellkas és a köldök területén át vissza a Dantianba. 2. Hátulról előre (後天往先天): a Qi a Dantianból felfelé indul a köldök, mellkas, torok, homlok felé, majd a Tian Ling és Yu Zhen pontokon át a gerincen lefelé a Wei Lü-ig, onnan a gáton át a Haidihez, majd újra felfelé vissza a Dantianba.
Ez kezdetben ködös élmény, de hosszas gyakorlással elérhető. Magas szinten a Qi nemcsak a saját testben kering szabadon, hanem a mester az ellenfél testében is érzékelni tudja annak Qi-áramlását: mikor emelkedik, süllyed, előre vagy hátra áramlik. Ez a finomság a kezdők számára elérhetetlen.
Az „Heng–Ha” légzés
A légzésben szerepe van a két hangnak: „Heng” (哼, hēng) és „Ha” (哈, hā). Mély gyakorlás után olykor a gyakorló önkéntelenül is kiadja ezeket a hangokat. Ennek három oka van: 1. A belső Qi akadálytalan áramlását biztosítja, sérülés veszélye nélkül. 2. Az egész belső erőt teljesen kiáramoltatja, fennakadás nélkül. 3. Megzavarja és megijeszti az ellenfelet, aki ilyenkor szétszórttá válik, mozdulatai rendezetlenek lesznek, s a támadó könnyen kihasználhatja a helyzetet.
A hagyomány szerint: • „Heng” (哼) inkább az elvezetés és befogadás idején (belégzéshez kapcsolódva), • „Ha” (哈) inkább a kibocsátás és kimozdítás idején (kilégzéshez kapcsolódva).
Egy régi, Qianlong-kori másolatban ez áll: „Tartsd a Dantianban, edzd a belső erőt; Heng és Ha Qi-je végtelenül csodálatos. Mozdulatban oszlik, nyugalomban egyesül, hajlításban és nyújtásban is alkalmazható. A lassú válaszoljon a gyorsra, a sürgős a lassúra, így az elv teljesen áthatja.”
Egy másik ősi Taijiquan-feljegyzésben pedig: „A Tuishou során van előre-hátra, korai és késői. Ha egybeesik, engedd kibocsátani, mint egy nyíl, amely az égig száll. A Heng–Ha által táplálás és kiáramlás végtelen. A szóbeli átadás titkos, a kapu megnyílik az Ég közepére.”
Ez is mutatja, hogy a Heng–Ha módszer rendkívül fontos, és a gyakorlóknak nem szabad figyelmen kívül hagyniuk.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A Tizenhárom dinamika magyarázata
A Tizenhárom dinamika (十三勢, shísān shì) kifejezést némelyek tévesen úgy értelmezik, hogy az tizenhárom különálló mozdulat. Valójában nem így van. A Tizenhárom dinamika valójában Nyolc Kapu (八門, bāmén) és Öt Lépés (五步, wǔbù) együttese.
Nyolc Kapu (八門, bāmén): ez a négy fő irány (四正, sì zhèng) és a négy sarok (四隅, sì yú).
A négy fő: Peng (掤, péng), Lu (捋, lǚ), Ji (擠, jǐ), An (按, àn).
A négy sarok: Cai (採, cǎi), Lie (挒, liè), Zhou (肘, zhǒu), Kao (靠, kào).
Ezek a kapuk az irányok elveit jelképezik: a yin–yang ellentétét és felcserélődését, a körforgást és az állandó váltakozást.
Öt Lépés (五步, wǔbù): a test mozgásának alapvető irányai, amelyek a Nyolc Kaput támasztják:
Előrelépés (進步, jìnbù) – a tűz elve,
Hátralépés (退步, tuìbù) – a víz elve,
Balra tekintés (左顧, zuǒ gù) – a fa elve,
Jobbra pillantás (右盼, yòu pàn) – a fém elve,
Középen megállás (中定, zhōng dìng) – a föld elve, amely mindennek a tengelye és központja.
Ez képezi a Tizenhárom dinamika alapelvét.
A „Hosszú Ököl” (長拳, chángquán) eredete
A Tizenhárom dinamika formagyakorlatát régebben „Hosszú Ökölnek” (長拳, chángquán) nevezték. Ennek oka, hogy a régi időkben a Taijiquan-t mindig egyes mozdulatokból (單式, dānshì) kiindulva tanulták: egy mozdulatot elsajátítottak, majd egy következőt. Nem volt előre rögzített teljes forma, nehogy idővel a mozdulatok elcsépeltté váljanak, vagy a gyakorló „kemény ökölbe” süllyedjen.
Amikor azonban minden mozdulat már teljesen kiforrott és tiszta volt, a gyakorló ezeket egymásba fűzte, és így alakult ki egyetlen, megszakítatlan forma, amely folyamatos, áradó, körkörös, „mint a víz, amely szüntelenül folyik”. Ezt nevezték el Hosszú Ökölnek.
Tehát a „Hosszú Ököl” nem más, mint maga a Tizenhárom dinamika formája, vagyis a Taijiquan. Nem létezik ezen kívül semmiféle külön „Hosszú Ököl” stílus. Az a nézet, hogy lenne egy másik, különálló „Hosszú Ököl”, csupán későbbi kitalálás, nem a hiteles hagyomány része.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A Taijiquanban a „Jie, Na, Zhua, Bi” (節、拿、抓、閉) magyarázata
A Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) mélysége nem csupán a formagyakorlatban (盤架子, pán jiàzi), a Tuishou (推手, tuīshǒu – lökőkéz), a Da Lü (大捋, dà lǚ – nagy elvezetés), a Sanshou (散手, sànshǒu – szabad kéz küzdelem), valamint a kard (劍, jiàn), szablya (刀, dāo) és rúd (桿子, gǎnzi) gyakorlataiban található meg, amelyekben a tapadás (沾, zhān), ragadás (黏, nián), elvezetés (化, huà) és kibocsátás (發, fā) erői jelennek meg. A régi időkben létezett még négy különleges készség is: Jie (節, jié – kontrollálás), Na (拿, ná – lefogás), Zhua (抓, zhuā – megragadás) és Bi (閉, bì – lezárás).
Ezeknek az alapelvei rendkívül mélyek, ezért nem könnyű őket továbbadni és gyakorolni. Így az idők során fokozatosan feledésbe merültek, ami igen sajnálatos. A jelen fejezet célja, hogy röviden feltárja lényegüket, hogy a tanulók megértsék legalább a fő vonalakat, és hogy a magas szinten álló gyakorlók közösen kutathassák tovább.
Jie (節, jié – kontrollálás, ízületek zárása): a test hálózatait (絡, luò) szabályozza. Ha a „háló” le van zárva, a vérkeringés akadályozott, és az áramlás megszűnik.
Na (拿, ná – lefogás): az erek, pulzuspontok (脈, mài) kontrollálását jelenti. Ha a pulzust lefogják, a Qi áramlása megakad, a test erőtlen lesz.
Zhua (抓, zhuā – megragadás): az inakat (筋, jīn) célozza. Ha az inakat elkapják, a test irányítását elveszíti, és az erő megszakad.
Bi (閉, bì – lezárás): az akupunktúrás pontok (穴, xué) lezárását jelenti. Ha a pontokat lezárják, a szellem és az energia megszűnik, és az életfunkciók elnémulnak.
Az emberi testben 108 pont van: közülük 72 nem halálos, 36 halálos lehet, és 7 pont van, amelyek lezárása azonnali halált okozhat. Amikor egy ilyen pont lezáródik, az érzés olyan, mint amikor a bőrt tűz égeti, vagy mint egy rémálom okozta hirtelen sokk. Ez pillanatok alatt szétbonthatja az inakat és csontokat, sőt halált is okozhat. Ha azonban megfelelő ellenszert alkalmaznak, a lezárás hatása azonnal feloldódik, és az áldozat mintha hirtelen felébredne egy álomból.
A mesteri szintű Tuishou (推手) gyakorlásban a kéz érzékelése olyan pontos, hogy különbséget tud tenni a hüvelyknyi (尺), a centinyi (寸), a milliméternyi (分), sőt a hajszálpontnyi (毫) finomságok között. Ezen az alapon válik lehetővé a Jie, Na, Zhua és Bi használata.
A Jie (節) a nyomáson (按, àn) keresztül érhető el.
A Na (拿) a dörzsölés (摩, mó) által.
A Zhua (抓) a tolás (推, tuī) során.
A Bi (閉) viszont kizárólag a pontos „méréssel” (量, liáng) hajtható végre.
A lezárás (閉穴, bì xué) különösen precíz művészet. Csak akkor lehet eltalálni, ha az ember ismeri a pontokat, tudja, hogyan és mikor kell alkalmazni, és szellemmel működteti. Ez olyan, mint a nyíl kilövése: ha pontosan a középpontba céloznak, összeszedett Qi-vel és szellemmel, sosem téveszt célt.
Ez hát a Jie, Na, Zhua és Bi alapvető fogalma. De ezek a készségek csak mesteri, személyes átadással szerezhetők meg – pusztán könyvből nem.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A Taijiquan gyakorlásának sorrendje és tapasztalatai
Manapság, akik a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán)-t tanulják, rendszerint mindjárt a Tizenhárom dinamika formagyakorlatával kezdik (ez maga a Taijiquan, köznyelven „pán jiàzi”, másként „hosszú ököl”). Gyakran csupán három–négy hónap gyakorlás után már azt mondják, „megvan a kapu kulcsa”. Nem tudják, hogy a régi mesterek először lóállásban végzett állóoszlopot és folyóállásban végzett állóoszlopot gyakoroltak, mint alapozó műveket, igen hosszú ideig, és csak ezután tanulták a Tizenhárom dinamika formáit. Egy-egy egyes mozdulat (dānshì) gyakorlása hónapokig tartott; csak amikor minden egyes állás és technika teljesen kiforrott és alkalmazhatóvá vált, akkor fűzték össze az egész Taijiquan-sorozattá. Előfordult, hogy évek múltán sem fejeződött be egyetlen sorozat elsajátítása – nem is szólva a Tuishou (推手, tuīshǒu – lökőkéz), Da Lü (大捋, dà lǚ – nagy elvezetés), kés/szablya (刀, dāo), kard (劍, jiàn), rúd (桿子, gǎnzi) és Sanshou (散手, sànshǒu – szabad küzdelem) gyakorlatokról.
A Yang-irányzat formáiról a legtöbben csak egy „egyetlen” sorozatról tudnak (egyféle), holott azon belül is van magas, közép és alacsony keret. Kezdőknek a magas keret, azután a közepes keret (másként „négy egyenes”: szem egyenes, kéz egyenes, láb egyenes, ágyék egyenes), végül az alacsony keret. 
Mindhárom kereten belül megkülönböztetünk nagy, közepes és kis változatot: 
Nagy keret: tág, kibontott tartások (kāizhǎn, 開展), az életápolásra különösen alkalmas. Ezt tanította hajdan Yang Chengfu (楊澄甫, Yáng Chéngfǔ)
Közepes keret: a mozdulatok a kiegyensúlyozott középutat követik; az irányított erő (Jin (勁, jìn)) nem fut túl, a folyamat szakadatlan marad – elejétől a végéig ugyanaz a minőség. Ezt tanította Yang Jianhou (楊健侯, Yáng Jiànhóu). 
Kis keret: minden állás szoros és tömör, a mozdulat élénk és gyors; ezt tanította Yang Shaohou (楊少侯, Yáng Shàohóu). A három közül ez a legnehezebb: minden egyes állásban cun-jin-t (rövid, „hüvelyknyi” Jin (勁, jìn)) kell kibocsátani; ezért az előre- és hátralépések kicsik, és a kéz–derék–láb egysége különösen szigorú.
E három keret elsajátítása sok időt kíván; egy–másfél év alatt semmiképp sem fejezhető be. Kezdőként naponta legfeljebb egy vagy két mozdulatot tanuljunk – ne többet. Ha túl sokat veszünk fel, a tartások nem lesznek pontosak, könnyen csúszós, „olajozott” szokássá válik a mozdulat, ami ellentétes a Taijiquan szellemével. A „gyors eredmény” hajszolásától és a nyers erő használatától is óvakodjunk: „gyorsat gyorsítva a Qi-t sérti; erőt erőltetve a vért sérti. Ha a Qi (氣, qì) és a vér egyaránt sérül, veszélyes.” Megfordítva: ha helyesen gyakorlunk, akár egyetlen mozdulatból is haszon fakad; ha helytelenül, akkor hiába járjuk végig a teljes sort többször is, nem lesz hatása.
Gyakorlás közben a nyelv érje a szájpadlást, az ajak és fog zárjon; orr-légzés. 
A test középen egyenes; mellkas befogott, hát kiemelt; váll süllyesztett, könyök lógó; fej egyenes, fejtető függesztett; Weilü (尾閭, wěilǘ) zárva; felül és alul egység. 
A lépésnél megkülönböztetjük az üreset és telit; mindenütt teljességre és kerekdedségre törekszünk; az egész test könnyű és eleven. 
A tekintet a kéz előtti irányba néz; a légzés természetes; fel–le–jobb–bal összehangolt; yin–yang, kemény–lágy tisztán elválik. 
Az elme tiszta és összeszedett; nincs gond és aggodalom. 
Ügyeljünk még a Qi süllyesztésére és az erő ellazítására: ha a Qi lesüllyed, a légzés kiegyenlítődik; ha az erő ellazul, a nyers erő eltűnik. 
Minden mozdulatnál az a cél, hogy kívül a tartás „futása” sima, belül az érzet kényelmes legyen, sehol se legyen merevség. 
Így a mellkas megnyílik, a vér és Qi szabályozódik, s a test–lélek számára nagy a haszon. Ellenkező esetben a Qi a mellkasban reked, felszínes és bizonytalan lesz: nemhogy haszon nem származik, hanem betegség is eredhet.
Egy teljes Taijiquan-sorozat elsajátításához – bármilyen okos is valaki – legalább fél év szükséges. Fél év múltán tanári részletes javításokra is szükség van – ez is legalább egy év. A pán jiàzi olyan, mint az írásgyakorlás: minél többször ismételjük, annál pontosabb a tartás; olyan, mint a képmásolás: minél többször másolunk, annál szebb a „kézírás”. Aki biztosra akar menni, alkalmanként legalább háromszor járja végig a sort (három sorozat). Az első kör csak az inak és izmok kinyújtása; a második-harmadik körben kezd gyarapodni a mű. (Akinek a fő célja az életápolás, ne ragaszkodjon ehhez: alkalmanként fél sorozat is elég lehet.)
A gyakorlóhely legyen friss levegőjű. Kezdőként jó a tágas tér; ha szűk a hely, a Tizenhárom dinamika nem tud szakadatlanul folyni, a tartások könnyen hibássá válnak. Mélyebb szinten nem számít a hely: akár négy kockacsempényi területen is gyakorolható, sőt ülve vagy fekve is – mert akkor már az „akaratot” (Yi, 意, yì) gyakoroljuk, nem a külső formát.
Időzítés: 
naponta legalább kétszer – reggel ébredés után fél órával, este lefekvés előtt egy órával. 
Egy sorozat 20–25 perc. 
Az első mozdulattól az utolsóig minden legyen egyenletes: ne előbb gyors, aztán lassú (vagy fordítva), ne legyen hiány, hullám, szakadás. 
Fűzzön mozdulat mozdulatba, az alkalmazást értsük, a légzés legyen természetes, belső és külső egyesüljön. 
A cél, hogy gondolkodás nélkül menjen, szüntelen folyamban. 
Ha minden kiforrott, és a jing–qi–shen (精氣神) megjelenik, akkor a teljes sort át lehet vinni bal kézre/bal lábra (azaz ellenirányú, „tükrözött” változat). Ami eddig jobb kéz volt, legyen bal, jobb láb legyen bal, jobb fordulat legyen bal, és viszont. Ha a teljes balos sorozat éppoly szakadatlan, mint a jobb, a mű új szintre lép: a két oldal egyaránt használható, nincs egyoldalúság, és amikor visszatérünk a jobbhoz, még élvezetesebb lesz. 
Ezt mindenkinek tudnia kell, aki mély műre törekszik. Ezután lehet továbblépni: álló és járó Tuishou, Da Lü, kés, kard, rúd, Sanshou stb. – mindez nem végezhető el néhány év alatt.
A haladás lassan és fokozatosan történjen; másként nehezen érhető el. Kezdőkor gyakori az erőtlenség, kar-láb savanyúsága – ez élettani visszajelzés, csekély jelentőségű. Három–négy hónap után is megjelenhet: ez az anyagcsere–átállás, nem ok az aggodalomra. Elég naponta 2–3 óra többletpihenés; néhány nap múltán elmúlik, sőt a szellemi erő is bőségesebb lesz. Más jelenség: fokozott étvágy – mert a belső fogyasztás nagy, pótolni kell a régiek hiányát. De ha a belső Qi-rész feltöltődött és a hiány pótlódott, a Qi és vér kiegyenlítődik, és a jelenségek eltűnnek; az ételmennyiség visszaáll a köznapira („ha a Qi elég, nem kíván nagy ételt”). 
Kezdőként gyakori a bő alvás igénye (8–9 óra): a gyorsabb véráramlás és fáradékonyság miatt több pihenés kell. Később helyreáll a norma; mélyebb fokon már nem kell hosszú alvás: 4–5 óra is elég („ha a szellem elég, nem kíván alvást”).
A szobabeli ügyek is így: amikor a jing–qi–shen bőséges, a vágy elhalványul, vagy csak enyhén mozdul („ha a jing elég, nem kíván bujaságot”). Kérdés: a Taijiquan-gyakorló élhet-e házassági élettel? Nem tilos. Nem vagyunk „hat gyökerünkben” teljesen tiszták, hát hogy is nélkülözhetnők? De a férfikor erejében: mérték; az időskor gyengeségében: tartózkodás. Tilos, amikor a gyakorlás átállítja az anyagcserét, a test túlfáradt; tilos a gyakorlás után 24 órán belül. Megfordítva: házassági együttlét után két napig ne gyakoroljunk harci művet, különben Qi és vér károsodhat. (A Shaolin-gyakorlóknál közkeletű: „három előtte, négy utána”.)
Dohány és ital? 
Lehet, de mértékkel. Gyakorlás előtt és után fél óráig kerülendő, különben a légzés és a belső rész sérül. Kezdő hónapokban, ha a sorozat végén ujj-, kar- vagy lábzsibbadás/feszülés jelentkezik, ne féljünk: ez a túlzott erőkifejtés jele; rázás–lazítás 2–3 percig és elmúlik. Kezdetben gyakori, hogy az előző mozdulat után elfelejtjük a következőt: minél inkább hajszoljuk a pontosságot, annál könnyebb megszakadni – ez a gyakorlatlanság. Megszűnik, ha megszokottá válik.
Kezdőként a légzés legyen természetes (orr-légzés). Ne a Qi vezetésére figyeljünk, mert akkor a külső forma lesz elhanyagolt. Később, ha a belső Qi magától mozog, a külső forma is szakadatlan lesz. Ne siessünk, és ne kényszerítsük a Qi-t a Dantian (丹田, dāntián)-ba – idő előtt könnyen betegséghez vezet. Ha valamelyik mozdulat kellemetlen, kérjük a tanár korrekcióját, míg kényelmes nem lesz.
A szerző a Taijiquan előtt Shaolin-t gyakorolt, és négy félreértése volt a Taijival kapcsolatban: 
1. Ilyen lassú mozdulatokkal mi hat a testre, mi a haszon? 
2. Ilyen lassú mozdulattal hogyan lehet ellenfélre hatni? 
3. A mellkas befogása nem árt a tüdő fejlődésének? 
4. Mi a Dantian? Talán a vastagbél?
Gyakorlás után világossá vált: 
1. A Taijit „erőlködés nélkül” gyakoroljuk – ez a belső Qi szempontjából igaz; de a test négy végtagjára nézve a ráfordítás nagyobb, mint a gyors Shaolin-ban. Ám mert a tartás kényelmes, a légzés természetes, a Qi és vér szabadon kering, a haszon nagyobb. 
2. Gyakorláskor a csend miatt lassú; alkalmazáskor viszont gyors – keményt a lágyban, gyorsat a lassúban rejt. A Taiji gyorsasága a Shaolinnál is nagyobb lehet, mert van Ting Jin (聽勁, tīng jìn – hallgató erő) és Dong Jin (懂勁, dǒng jìn – értő erő). A mozgatás központja a derék – nem a kéz és láb. A végtag mozgása rövid és akadozó lehet; a derék mozgása áradó és hosszú. Mint a gépben: ha a nagy tengely fordul egyet, a kis tengelyeknek több fordulatot kell tenniük. A derék a nagy tengely; a kéz–csukló–könyök–váll, a csípő–térd–boka a kis tengelyek. 
3. A mellkas befogása árt-e a tüdőnek? Ha csak mellkas-befogás és hátkiemelés van, de nincs vállsüllyesztés, könyöklógatás, fejtető-függesztés, Qi-süllyesztés, akkor árthat: próbáljuk ki – ha a mellkast befogjuk és felhúzzuk a vállat, a légzés rövid lesz. Ha viszont mellkas-befogás mellett vállsüllyesztés történik, a légzés természetes. Ezért a mellkas-befogás és hátkiemelés, a vállsüllyesztés és könyöklógatás nem választható el egymástól. 
4. A Dantian nem a vastagbél. Kezdetben a köldök alatt üresség érződik, és nem tudjuk „mi az”. Három év gyakorlás után derül ki: a Dantian a Qi raktára, kiárasztója és táplálója, az emberi Qi fő központja. Ha a Qi bőséges, a Dantian telített, tapintva dob pergéséhez hasonló; a magas szintű gyakorló Dantianból cseréli a légzést, ami nem azonos a közönséges ember légzésével. Figyeljük az alvó kisgyermeket: a légzése hasi, a has emelkedik–süllyed. Minél idősebb az ember, annál távolabb kerül a légzés a Dantian-tól; öregkorban, az utolsó órákban már csak torok és mellkas között zajlik. Ez is mutatja a Dantian életfontosságát. A szerző sem ismerte, míg maga el nem érte a használat állapotát – mint egy étel, amelyet sosem kóstoltunk: honnan tudnánk az ízét? Vagy egy híres táj, melyet sosem jártunk be: hogyan írhatnánk le pontosan?
Ha a Tizenhárom dinamika már kiforrott, mégis zavaró gondolatok támadnak, az a nyughatatlan elme jele. Ellenszer: a tekintetet a kéz előtti térre rögzítsük, képzeljük, hogy ellenfél áll előttünk vagy mögöttünk, és küzdünk vele; ha gondolat bukkan fel, azonnal ébredjen figyelem, és térjünk vissza – így az elme megbékül, a szellem megnyugszik, és a haszon nagy. Megfelelő fokon 4–5 mozdulat után a nyelv alatt nyál gyűlik; lenyelve a has különösen kényelmes, szárazság nincs (a „Hua Chi tava vize”, az „életápolás édes harmata”). Ez a szint bárki számára elérhető, ha minden mozdulat kényelmes, a légzés természetes – ez a belső Qi használata, a test kiegyensúlya; a harci mű és életápolás „belső párosítása”, nem holmi tévút, amely férfi–nő testet használ „pótlásra”.
Kezdő álló Tuishou-ban (Peng 掤, péng; Lu 捋, lǚ; Ji 擠, jǐ; An 按, àn) a legtöbben nem tudnak folytonosságot tartani. Kövessük a tanárt vagy a magas szintű gyakorlót, tanuljuk meg a kör gördítését; amikor ez kiforrott, a tanár szóban adja át a négy kéz külön-külön értelmét. Ha már szakadatlan, a derék–láb szabadon fordul, a tapadás–ragadás–elvezetés kézre áll, akkor lehet tanulni a megragadó erőt (拿勁, ná jìn) és a kibocsátó erőt (發勁, fā jìn). Keressünk egy célpont társat: előbb egyféle „na-jin” vagy „fa-jin”. Ne kezdjünk másikat, míg az első nem megy; ne gyakoroljunk egyszerre többfélét. Ha egy erő átmegy, bármelyik használható; ha egy sem jó, a többi sem lesz az. Mielőtt a „na” és „fa” gyakorlásába kezdenénk, engedjük, hogy a tanár/mester minél többször megragadjon és kibocsásson; figyeljük, hogyan vezet, hol fog, mikor időzít, melyik fő- vagy sarokirányba adja ki. Mindezt testtel kell megtapasztalni – ez a megértés kapuja. Ne siessünk: aki siet, nem ér célba. Tapasztalat szerint a Taijiquan alapja az álló Tuishou – kérjük, ne becsüljük le.
Megfelelő szint után ne csak egy emberrel gyakoroljunk. Bárkivel: kemény kézűvel és lágy kézűvel, nagy és kis erővel, sekély és mély művel – különben a megszokott ellen megy, a szokatlan ellen nem, s a mű nem válik általánossá. Járó Tuishou-ban a kéz–derék–láb hármas egység az elv; előre–hátra haladva ne szakadjon meg a tapadás–ragadás. Da Lü, rúdzászló és Sanshou ugyanez: a kéz vagy a rúd legalább egy ponton tapadjon az ellenfélhez; különben a hallgató erő (Ting Jin, 聽勁) megszakad, s az ellenfél résen üt. Fegyverrel és puszta kézzel egyaránt: kiinduláskor a kéz legyen érett és átható, ne játékos vagy félénk – mert ilyenkor a kéz lágy, és nem hatol. Az yin–yang, üres–teli ritmus legyen kikövethetetlen. A Sanshou-t külön, szétválasztva is gyakorolni kell, máskülönben nem lesz alkalmi alkalmazás.
Külön figyelem a kéz–láb–test hármasságára: egy mozdulat indulásakor a lépés legyen előre vagy hátra; a kéz legyen magas vagy alacsony; a test legyen egyenes vagy enyhén oldalnézetű – a lényeg, hogy ne menjen szembe a saját mozdulatunk irányával. A kéz be- és kiáramlása legyen körkörű, oda–vissza hajtogatással (zhe-die). A lépés talajfogása – előre/hátra, egyenes/ferde – tartsa a test középvonalát, és legyen benne az ellenfél lezárásának szándéka. A mi előre–hátra mozgásunkban legyen fel–le, emelkedés–süllyedés. Mindezeken felül a tartás pontossága, az alkalmazás gyakorlott volta, az yin–yang, üres–teli tisztasága, a belső erő kerek eleven volta, a pótlás és csapolás (Qi-t pótolni, nyers erőt lecsapolni) – ezek a fő elvek. Ha csak az „értő erőt” hajszoljuk, és szabálytalan Tuishou-ba menekülünk, évek alatt is gyenge maradunk – mert a külső forma tanulása könnyű, a belső erő gyakorlása nehéz.
A Taijiquan testre gyakorolt hatásairól is jó tudni: a sovány–gyenge gyakorló egy év múltán testsúlyt és erőt nyer – az üresből lesz teli. A kövér gyakorló előbb lefogy, súlya csökken, majd bizonyos idő után izmos–erős alkat lesz – a lágy zsírból lesz szilárd erő. A Taijiquan belsőt és külsőt újraépít.
Higiéné: 
evés után ne gyakorolj; gyakorlás után ne egyél azonnal – fél óra teljen el. Kimerülten ne gyakorolj; gyakorlás után ne kezdj azonnal szellemi munkába – mindkettő árt a szellemnek. Gyakorlás után ne igyál hirtelen sokat, különösen ne hideg gyümölcsöt/zöldet. Ne vetkőzz szélbe, ne mosakodj hideggel. Izzadt ruha – azonnal csere. Amíg a pulzus nem tér vissza a normához, ne ülj vagy feküdj le rögtön: sétálj néhány kört, különben a vér felfut, szédülés lehet. A pihenést is tartsd szem előtt: elég pihenéssel a hatás nagyobb, mint ha csak gyakorolnánk. A Taijiquan-gyakorlónak leginkább az éjjeli későn fekvés árt: pihenés hiányában a szellem lankad, könnyű félúton feladni – mindez saját tapasztalat.
Aki sikerre vágyik, annak a következő lelki alapok nélkülözhetetlenek: 
（一）Állhatatosság. A Taiji alapja az állandó gyakorlás. Enélkül kár kezdeni: az elején nem látványos, nem olyan, mint a Shaolin díszes „virág-öklei”, amelyek azonnal megfogják a szívet. Aki lobbanékony, annak erről hiába beszélünk. De aki kitart, „napra kevés, hónapra sok”: egy év múlva oldódik a merevség, megnyílik a belső erő, szép állapotot ér el; öt év múlva kis megvalósulás; húsz év múlva talán nagy megvalósulás (ez azokra igaz, akik valóban gyakorolnak). A tapasztalat szerint a lankadás három időszakban támad leginkább: 
(A) az első 1–2 hónapban, 
(B) nászidőben, 
(C) nagy ügyek közepette, „egy nap forróság, tíz nap fagy” módjára – kár érte. Ha bármilyen akadály közepette is kitartunk, később nem marad el a siker. 
（二）Odaadott figyelem. Ezzel a félerő–kettőshaszon elve szerint a haladás gyors és a mű mély. 
（三）Meg-nem-restülés. Dermesztő télben, tikkasztó nyárban is szünet nélkül. 
（四）Ne szórj szét. Ne kívánd a sok–vegyest; kevés, de finom legyen. 
（五）Ne lépj át fokozatot. Lassan, lépésről lépésre. Ne akarj gyorsan szintet ugrani: ha a felső forma nincs kész, ne erőltesd az alsót; ha a tartás nem pontos, ne hajszold az alkalmazást; ha a Tuishou még nem teljes, ne menj Da Lü-re; ha a kard és kés nincs a helyén, ne kapj a rúdszúrás után. Ellenkező esetben torz szokások születnek, és semmi sem lesz. „Magasra csak alacsonyról, messzire csak közelről; aki siet, nem ér oda.” A Taijiquan sem kivétel.
Mindezeken túl a mesterválasztás is fontos. Mielőtt tanárt kérnénk, tudakoljuk meg, hogy műve mély-e, jelleme tiszta-e, képes-e hiteles átadásra. „A csúcsra mérj – talán az ibolyából is kékebb lesz a tanítvány.” Különben pazarlás az erő, idő, pénz. Ha neves mestert találtunk, alázattal kérjünk, hűséggel szolgáljunk; különben bármilyen őszinte is a szándék, a hiteles átadás nehezen jön el.
Megfelelő fokon a Qi-táplálás és a rejtett elraktározás két művét is kutatni kell. A Taijiquan értelme: a szív edzése és a szellem megszilárdítása, melynek a Qi táplálása a célja. Nem szabad győzködő–vérszomjas útra tévedni: ujjpercek roppantása, vérben forgó szem, fogcsikorgatás – ez csak vak merészség, a közönséges ember ereje. Inkább legyen úgy, mintha nem lenne, valóságában, mintha üres volna; mélyen rejtsük, ne dicsekedjünk. Tudni kell: a legerősebben is van, aki erősebb. 
Közmondás: „A halált a bokszmester is megkaphatja, a vízbe fulladás a legjobb úszót is” – többnyire vigyázatlanságból. Nem érdemes mélyen megérteni?
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A derék és a lábak a Taijiquanben
A küzdőművészetekben, bármely iskola vagy irányzat is legyen, a derék és a lábak együttműködése legyen élő és egységes, az üres–teli (虛實, xū–shí) különüljön el tisztán, az állás legyen szilárd, ne legyen benne lebegés vagy könnyű felcsapódás. Ezért a Shaolin-quan (少林拳, Shàolínquán) gyakorlói kezdő szinten mindig előbb a „lecsúsztatott láb”-, „feszített láb”-, „deréknyújtó”- és állóoszlop (站樁, zhànzhuāng)-gyakorlatokat tanulják, hogy a derék és a lábak lágyak, mozgékonyak, ugyanakkor szilárdak és erősek legyenek – ez képezi a későbbi gyakorlás alapját. Ha a Shaolin így tesz, a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) miért volna kivétel?
Manapság sokan azt hiszik, a Taijiquanban „nincs derék, nincs láb”, s hogy nincs is hozzá kezdőmódszer – ez tévedés. A régiek a gyakorlást mindig lóállásban végzett állóoszloppal (馬步站樁, mǎbù zhànzhuāng), folyóállásban végzett állóoszloppal (川步站樁, chuānbù zhànzhuāng) és kitoló (蹬, dēng)–felkapó (採, cǎi) lábgyakorlatokkal kezdték (a módszerek a III. kötetben). Ezzel tették szilárddá és erőssé a derék–láb egységet, majd egyes tételeket gyakoroltak – Peng (掤, péng), Lu (捋, lǚ), Ji (擠, jǐ), An (按, àn) –, míg a derék és a lábak egy ütemre nem működtek, s előre–hátra lépés, kitérés, emelkedés–süllyedés már tetszés szerint nem ment. Csak ezután jött a Taiji „hosszú ököl” összeállítása. A mai tanulók többnyire a könnyebb utat keresik, nem akarják ezt a keserves alapmunkát, és mindjárt a hosszú ököllel kezdenek – ezért támad annyi szakadás és értetlenség.
Valójában a Taijiquan minden egyes tétele – legyen az megragadó erő (拿勁, ná jìn), felhúzó–előretoló erő (提進, tí jìn), elvezető erő (化勁, huà jìn), kibocsátó erő (發勁, fā jìn) – a derék és a lábak kezdeményezésére születik. Derék és lábak nélkül nem áll össze egy tétel sem, s pláne nem lehet elvezetni és kibocsátani. Például kibocsátáskor a kéz tapadása és fogása csak segéd; a fő tengely akkor is a derék és a lábak. Elvezetésnél ugyanez: aki csak kézzel akar „oldani”, az erőt pazarol és lassú marad – nem olyan finom, mintha derék–láb végezné a munkát. Akik e pontban nem eredményesek, mind azért, mert nem fordítottak kellő gondot a derék–láb gyakorlására.
A rúgások dolgában a mai „hosszú ökölben” nyíltan látható rúgás csak négyféle: a bal–jobb „szárny-láb” (翅腿, chì tuǐ), a rúgóláb (踢腿, tī tuǐ), a kitoló láb (蹬腿, dēng tuǐ) és a „lótusz-lengés” láb (擺蓮腿, bǎilián tuǐ). Aki ezt nem érti, azt hiszi, a Taijiquan nem jó lábban – nem tudja, hogy valahányszor üres a lépés, mindig van benne rejtett rúgás. A Taijiquan mélysége is itt rejlik, amit megfelelő szint nélkül nem lehet felfogni. Minden rúgás vállmagasság alattmarad; ez élesen eltér a Shaolin északi (sárga-folyami) vonalától, mely a magas fejrúgásokra (明尖, míngjiān)kedvez. A Taijiquan nem használ magas rúgást – nemcsak hogy ne ártson a testnek és a Qi-nek, hanem mert a túl magas rúgás könnyen megfogható, s így az ember ügyeskedés közben maga kerül kézre; inkább elhagyjuk, mintsem kockáztassuk.
A Taijiquan rúgásai közé tartozik a szárny (翅, chì), kitolás (蹬, dēng), rúgás (踢, tī), felkapás (起, qǐ), lengés (擺, bǎi), felvétel (接, jiē), befűzés (套, tào), alátámasztás (襯, chèn), felcsípés (採, cǎi) stb. (mind laza–ruganyos erővel – Song (鬆, sōng) –, és derékból indítva), s alkalom szerint alkalmazhatók. Fő szabály: a derék és a lábak legyenek egy ütemben – ne mozogjon a derék a láb nélkül, és ne mozogjon a láb a derék nélkül. Kezdőknél és még nem gyakorlottaknál gyakori hiba a derék-mozgás láb-mozgás nélkül, illetve fordítva. Tuishou (推手, tuīshǒu) közben az ilyen hibákból támad, hogy a kör nem kerek, a tapadás–elvezetés tompa, a fogás–kibocsátás ügyetlen. Ha azonban a derék–láb élő, akkor előre–hátra, balra nézés–jobbra pillantás, emelkedés–süllyedés, kitérés–visszavágás, felcsapásmind használható – ekkor a testmű teljessé lesz, s beléphetünk a csarnokba.
A Taijiquan közismert erényei: 
(1) lágy mozdulat, természetes légzés; 
(2) mozgásban nyugalom, Qi-táplálás és szellem-összegyűjtés. 
Ám kevesen tudják a derékgyakorlat külön hasznát: ha a derék gyakran forog, a Mingmen (命門, mìngmén – „Élet Kapuja”) tüze kibontakozhat. A Mingmen a két vese között van: férfinál az Esszenciát (精, jīng) rejti, nőnél a méhet „köti”; nedveket nemz, melyeket Jin (津, jīn)-nek hívnak – és ez az emberi erő és gyengeségkulcsa. Ha a Mingmen tüze felemelkedik, Qi-vé és vérré alakul, szellemmé emelkedik, bőrt–izmot sarjaszt, erővémozdul. Erős szellem, bőséges Qi: a test szívós. Ellenkezőleg: sápadt arc, derékfájás, térdhideg, lábtompulás, csontfájdás, férfi-erő gyengesége stb. – mind Mingmen-kárból erednek, s a vesét is húzzák. A derék ezért az embernél rendkívül fontos: ha szabály szerint gyakoroljuk, a gyenge is erőssé válhat.
A Taijiquan álló Tuishou-jában a „két kézzel szinten, kerekben tapadó–lökő” módszer (lásd VI. kötet, 2. oldal), valamint a „két személy, szinten, kerekben tapadó rúddal” módszer (lásd IX. kötet, 3. oldal) a derék–lábgyakorlásának egyedülálló jó útjai. Aki ezeket kitartóan gyakorolja, bőre üdévé válik, arca piros, füle pírba fordul, a halánték kitelik és domborodik, a szemgolyó fényes, tekintete élő, a nyelv alól édes nedv fakad, szomj nem gyötri: mindez a Mingmen tüzének bősége – egészségre nagy jelentőségű.
A Taijiquan régi feljegyzése így szól:
„Mint kocsikerék forog; a Mingmen az egy. A zászlórúd inog és újra fordul; a szív a parancs, a Qi a zászló. Hagyd, hogy természet szerint kövessen kedvem szerint. Aki egész testében könnyű és éles, az a Gyémánt-Arhat gyakorlata.”
Ez is mutatja a Mingmen (命門, mìngmén) fontosságát.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A különféle erők (勁, jìn)
A jin (勁) elemzése
AZ JIN (勁, jìn) ELMÉLETE
A Jin (勁, jìn) és az erő (Li, 力, lì) közötti különbség a boksz tanulása előtt még nem különíthető el. Azonban ha már valaki tanulja a bokszot, ezt a két dolgot tisztán kell elemeznie és értenie. Gyakran látni, hogy valaki több évig tanul harcművészetet, mégsem világos számára a lényeg – ez sajnálatos dolog.
Tudni kell: az erő (Li, 力, lì) a csontokból származik, a vállakban és a hátban reked meg, és nem képes kisugárzódni. A Jin (勁, jìn) azonban az inakból fakad, képes kisugárzódni, és elérni a négy végtagot. Az erőnek formája van, a Jin-nek nincs formája. Az erő szögletes, a Jin kerek. Az erő darabos, a Jin áramló. Az erő lassú, a Jin gyors. Az erő szétszórt, a Jin összegyűjtött. Az erő lebegő, a Jin mélyre süllyedt. Az erő tompa, a Jin éles. Ez tehát az erő és a Jin különbsége.
A Shaolin stílusban az erőt megkülönböztetik egyenes erőre, vízszintes erőre, üres erőre és valódi erőre. Az egyenes erő nyíltan megnyilvánul, a vízszintes erő rejtett. Az üres erő kemény, a valódi erő lágy. A gyakorlás előtt az ember ereje egyenes és üres – ez az igazi, természetes erő. Aki már gyakorol, annak ereje vízszintes és valódi – ez már Jin.
A Jin-en belül is van többféle: Chuang Jin (創勁) – kezdeti erő, Gong Jin (功勁) – gyakorlati Jin, Beng Jin (崩勁) – robbanó Jin, Nian Jin (粘勁) – tapadó Jin, stb. A kezdők többnyire a kezdeti, gyakorlati vagy robbanó Jin-t használják. A kezdeti Jin túl egyenes, nehéz vele alkalmazkodni. A gyakorlati Jin túl merev, nehéz vele változtatni. A robbanó Jin túl hirtelen, nehéz vele folytatni. Ezek mind erőltetett, látható Jin-ek, nem kifinomultak. A magas szintű művelők többnyire a tapadó, ügyes Jin-t használják: egyszerre érzékeny és gyors, láthatatlan, a kéz elér, a Jin azonnal működik. Ütés előtt nincs Jin, ütés után sincs Jin – csak a találat pillanatában, villámként, kibocsátva és azonnal visszavéve. Légzés és szellem összpontosított, mégsem kerül sok erőfeszítésbe.
A Yang Jin (陽勁) a keménységgel győz, a Yin Jin (陰勁) a lágysággal. Mint a nagy szél, amely elhalad és minden fűszál meghajlik – ez a Shaolin legmagasabb szintű művelése. A Tai Chi Quan (太極拳, Tàijíquán) ugyanígy: mindig a kifinomult Jin-t becsüli, és nem a durva erőt. Minél nagyobb és vaskosabb a nyers erő, annál kisebb és szűkösebb lesz a kifinomult Jin.
A Jin típusai nagyon sokfélék:
Nian Jin (黏勁) – tapadás
Ting Jin (聽勁) – hallgatás/érzékelés
Dong Jin (懂勁) – megértés
Zou Jin (走勁) – elvezetés
Hua Jin (化勁) – átalakítás
Jie Jin (借勁) – kölcsönzés
Fa Jin (發勁) – kibocsátás
Yin Jin (引勁) – vezetés
Ti Jin (提勁) – emelés
Chen Jin (沉勁) – süllyesztés
Na Jin (拿勁) – megragadás
Kai Jin (開勁) – nyitás
He Jin (合勁) – zárás
Bo Jin (撥勁) – félresöprés
Peng Jin (掤勁) - Felfelé és kifelé táguló erő (Ward-off)
Lu Jin (捋勁) - Visszagörgető, elvezető erő (Rollback)
Ji Jin (擠勁) - Előretoló, összenyomó erő (Press)
An Jin (按勁) - Lefelé és előre nyomó erő (Push)
Cai Jin (採勁) - Lehúzó, leszedő erő (Pluck)
Lie Jin (挒勁) - Széttörő, kifordító erő (Split)
Zhou Jin (肘勁) - Könyökerő (Elbow strike)
Kao Jin (靠勁) - Testtel történő erő, váll/oldalütés (Shoulder/body strike)
Cuo Jin (搓勁) – dörzsölés
Jue Jin (撅勁) – felfeszítés
Juan Jin (捲勁) – tekerés
Zuan Jin (鑽勁) – fúrás
Jie Jin (截勁) – elvágás
Leng Jin (冷勁) – hideg Jin
Duan Jin (斷勁) – megszakító Jin
Cun Jin (寸勁) – rövid Jin
Fen Jin (分勁) – elosztó Jin
Dou Tiao Jin (抖跳勁) – rázó-ugró Jin
Dou Sou Jin (抖擻勁) – erőteljes rázó Jin
Zhe Die Jin (摺叠勁) – hajtogatott Jin
Ca Pi Xu Lin Jin (擦皮虛臨勁) – bőrt érintő, közelítő, üres Jin
Ezek közül különösen a Nian Jin (黏勁), Ting Jin (聽勁), Dong Jin (懂勁), Hua Jin (化勁) a Tai Chi Quan legjellemzőbb erényei. Ha valaki ezeket valóban megérti és alkalmazza, akkor képes lesz a Tai Chi Quan mély titkait felfogni.
Bár mondják, hogy a Tai Chi Quan legmagasabb szintjén már csak az Yi (意, yì), azaz a szándék számít, nem a Jin, a kezdőnek azonban lépcsőfokonként kell haladnia, és a Jin gyakorlásán kell kezdenie. Ha nem ismeri a Jin-t, nem érti az Qi (氣, qì) működését. Ha nem érti a Qi működését, akkor nem értheti a Tai Chi Quan valódi értelmét. Ahogy mondják: „Aki magasra akar jutni, az alacsonyról kezdi. Aki messzire akar menni, a közelből indul.”
Ezért a Jin használata a Tai Chi Quan tanulásának alapvető kiindulópontja. E fejezet célja, hogy a Jin főbb pontjait kiemelve, elemezve és magyarázva mutassa be, a kezdők kutatásának alapjául.
A továbbiakban a Jin egyes fajtáit külön-külön fejtjük ki.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[1] Rátapadó erő (Zhānnián jìn, 沾黏勁)
Ez a „nem elengedő erő”, amely főként az előrehaladást szolgálja, és a Taijiquan gyakorlásában a legszükségesebb alapvető belső erő. Eredete a tui shou (推手, tolt kéz) gyakorlatból származik.
A gyakorlás kezdetén a két kéz még érzéketlen, mintha fadarabok lennének. Idővel azonban a kézből az érzés átterjed a karokra, majd a mellkasra, a hátra, végül az egész test bőrére. Amint ez az érzékelés kialakul, megjelenik a tapadás képessége. A tapadással az ellenfelet magunkhoz tudjuk „szívni”, és irányításunk alá vonni.
Az ilyen rátapadó erőt csak egy tapasztalt mester képes tanítványába átvezetni. Ez olyan, mint amikor egy akkumulátort feltöltenek árammal: a mester olyan, mint egy generátor, a tanítvány pedig mint egy üres akkumulátor. A „vezetés” olyan, mint az áram áthozatala: ha a mester sikeresen átadja, a tanítvány is képes lesz önállóan „áramot termelni”.
Ezt a hagyományban úgy is hívják: „etetés” (餵勁, wèi jìn), mert hasonló ahhoz, ahogy az anya eteti gyermekét. Később a gyermek már magától is képes enni – ugyanígy a tanítvány idővel önállóan képes lesz használni ezt az erőt.
Amikor valaki megfelelő szintre jutott, a bőr felszínén olyan érzés keletkezik, mintha felhő vagy köd venné körül, mintha lakk vagy ragasztó borítaná. Ha ekkor az ellenfél kezével találkozik, nem szakad el és nem engedi el. Ez nemcsak a kézre, hanem az egész testre érvényes.
Aki magasabb művészi szintet ér el, annak a „qi”-je (氣) sűrűbbé válik, és a tapadás kiterjedése nagyobb lesz. Ez a „qi” nem látható a szemmel, csak saját érzékeléssel tapasztalható, vagy más, hasonló képességgel rendelkező gyakorlóval kölcsönösen érzékelhető.
A mesterszintű gyakorló egy kézérintésből meg tudja ítélni az ellenfél szintjét, mivel a tapadás által létrejövő kör kiterjedéséből ez pontosan felmérhető.
Ez az erő a Taijiquan tolt kéz gyakorlatának legfontosabb alapja, amelyet a kezdőknek feltétlenül meg kell tanulniuk. Ha ezt nem sajátítják el, a többi erő kutatása sem lehetséges. Ezért a kezdő számára ez a legelső és legfontosabb dolog, amire figyelnie kell.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[2] Hallgató erő (聽勁, tīng jìn)
Ez a „hallás” nem a füllel való hallást jelenti, hanem a test egészének, különösen a bőrnek az érzékelését. Ezért a hallgató erő gyakorlása előtt mindenképpen a tapadó erőt (沾黏勁) kell művelni. Ha nincs tapadás, akkor hallani sem lehet.
A tolókezeknél a fő elv a megértő erő (懂勁), de tudni kell, hogy ha nincs hallás, akkor megértés sem lehetséges (megérteni az ellenfél mozdulatainak változását). Ez olyan, mint a beszéd: ha nem hallgatjuk figyelmesen, akkor nem érthetjük meg a másik szándékát. Ugyanez igaz a Taijiquan hallgató erejére is – hallás nélkül nincs megértés.
A hallgató erő gyakorlásához előbb el kell vetni a nyers erőt és a hétköznapi szokások durvaságát, lazítani kell a derekat és a lábakat, a szívet meg kell nyugtatni, a qi-t össze kell gyűjteni és a szellemet összpontosítani, csak így lehet valóban hallani.
Ha nem értjük, hogyan lehet követni; ha nem tudunk követni, nem tudunk semlegesíteni; ha nem tudunk semlegesíteni, nem tudunk kibocsátani. Ebből látható, hogy a hallgató erő a Taijiquanban rendkívül fontos. A tanítványoknak nagy figyelmet kell szentelniük ennek.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[3] Értelem-erő (Dǒng jìn, 懂勁) – Felismerő erő
Előbb meg kell tanulni hallgatni (聽勁, tīng jìn), csak azután lehet megérteni (懂勁, dǒng jìn) – ez szilárd törvény. Ha a hallgatás pontatlan, akkor a megértés sem teljes. Ezért a felismerő erő elsajátítása igen nehéz: csak mester szóbeli tanítása és saját, valós kutatás által lehetséges. Csak hosszú idő után érthető meg teljesen a lényege.
A Taijiquan tolókéz gyakorlatában, mielőtt valaki elérné a megértést, gyakran elköveti a hibákat: túlzott ellenállás (頂, dǐng), elhajlás (偏, piān), elvesztés (丢, diū), szembeszegülés (抗, kàng). Amikor azonban már úgy érzi, hogy érti, akkor is gyakran beleesik a hibákba: megszakadás (斷, duàn), elakadtság (結, jié), lehajlás (俯, fǔ), hátra-feszülés (仰, yǎng). Ez azt mutatja, hogy ilyenkor még mindig csak „félig érti” a dolgot.
A megszakadás és elakadás nem mindig egyértelmű, mert az érzékelés és figyelem még nem elég pontos, és az illető még nem érte el a valódi megértés állapotát.
Ha azonban a gyakorló képes a kitérésre (閃, shǎn), visszatérésre (還, huán), felkapásra (撩, liáo), elengedésre (了, liǎo), forgásra (轉, zhuǎn), váltásra (換, huàn), előrelépésre (進, jìn), hátralépésre (退, tuì) – mindezt természetesen, szabadon, a szív kívánsága szerint –, akkor mondhatjuk, hogy valóban megértette az erőt.
A valódi megértés után képes lesz birtokolni a nyújtás és zsugorítás, a mozgás és nyugalom, valamint a nyitás és zárás, az emelkedés és süllyedés mesteri hatását. Ha ellenfél betör, tud nyitni; ha az ellenfél elmegy, tud zárni; ha közeledik, tud engedni; ha távolodik, tud emelkedni. E szint elérése a „szellemi világ” tartománya. A Taijiquan Lun is így mondja: „A megértés után, minél többet gyakorolsz, annál finomabb lesz.”
Mielőtt valaki valóban elérné a megértést, ha túl korán törekszik arra, hogy az ellenfél mozgását „inch, vonás, hajszál, parány” pontossággal mérje, az csak kis ügyesség, mellékes fogás marad. Az igazi „mérés” csak a megértés után lehetséges. Ha a gyakorló valóban eljut a felismerő erőhöz, akkor magától képes lesz mérni az ellenfél mozgását, nagyot és kicsit, közelit és finomat, és csak ezután tudja alkalmazni a kötözés (節), megfogás (拿), megragadás (抓), és lezárás (閉) módszereit.
Ez a szint kétféle lehet:
Önmagára irányuló megértés – amikor valaki saját testében képes felismerni a yin és yang váltakozását, mindig újra és újra, szüntelenül. Ez az állapot a „yang megszerzi yinjét, a víz és tűz összeér, az Ég és a Föld egyesül, a természet és az élet megőrződik”. Ez már a daoista művelés egyik titka.
Másokra irányuló megértés – amikor a gyakorló képes a figyelem és érzékelés révén minden változást követni az ellenfélnél, gondolkodás és erőlködés nélkül, mindig megfelelően alkalmazkodva. Ez adja meg a Taijiquan igazi csodáját, és ez a harci alkalmazás lényege.
Ez a kétféle megértés együtt jelenti a Taijiquan nagy beteljesülését. Ezért a Taijiquan tanulásában a felismerő erő nélkülözhetetlen. Ha valaki ezt nem érti, akkor valójában nem lehet a Taijiquanról beszélni vele.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[4] Engedő erő (Zǒu jìn, 走勁) – Yielding
Ez az „nem szembeszegülés” ereje, amely főként a hátrálásban nyilvánul meg. A megértő erőből (懂勁, dǒng jìn)fakad, hiszen ha valaki nem érti az ellenfél szándékát, hogyan is tudna engedni?
Az ellenfél támadása lehet magas vagy alacsony, keresztirányú vagy egyenes, balról vagy jobbról, hosszú vagy rövid – nincs rá állandó szabály. Ha valaki nem érti az adott erőt, akkor engedni sem tud.
Az engedés annyit jelent, hogy az ember elkerüli az ellenfél súlyát és erejét, és nem áll szembe vele. Amikor tehát a kéz érzi az ellenfél súlyos szándékát, azonnal üressé kell válnia. Ha az erő ferdén nehezedik, ferdén kell lazítani. Ha kettős erővel jön, ferdén kell süllyeszteni. Így az ellenfél erejét lecsapoljuk, követve annak irányát, anélkül hogy a legcsekélyebb ellenállást tanúsítanánk, és ezzel minden támadása célt téveszt, erőtlenül a semmibe hullik. Ezért mondják: „Ha balra nehezedik, balra üres legyen; ha jobbra nehezedik, jobbra legyen súlytalan.”
A kezdők általában csak akkor engednek, ha nagyon erős erővel találkoznak – ez még mindig az ellenállás jele, és nem a valódi engedés, amely a megértő erőből fakad.
Az engedő erő kulcsa teljes mértékben a derékban és a lábakban rejlik. Ha a derék és lábak nem dolgoznak megfelelően, minden erőfeszítés hiábavaló. Ezért a gyakorlónak ezt a részt különösen jól kell ismernie.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[5] Átalakító erő (Huà jìn, 化勁) – Neutralizing
Az átalakító erő a tapadó (黏勁, nián jìn) és az engedő (走勁, zǒu jìn) erőkből születik. Ez az állapot a „nem elengedés, nem szembeszegülés” elve: amint érzékeljük az ellenfél szándékát, rögtön átalakítjuk azt. Legyen az előre- vagy hátralépés, balra fordulás vagy jobbra tekintés – mindez folyamatosan, összhangban történik.
Az átalakítás lényege: én alkalmazkodom, az ellenfél pedig háttal marad. Ha idáig eljutunk, az ellenfél bármily hatalmas ereje is legyen – akár ezer jin súly – használhatatlan marad. Ezért a Taijiquanban a huà jìn kiemelten fontos. Az átalakításban mindig kell egy kevés peng-jin (掤勁) is, mert nélküle az átalakítás nem valósulhat meg.
Az átalakítás nem kézzel vagy vállal történik – az puszta „kemény taszítás” lenne, és nem valódi Taiji-féle átalakítás. Az igazi erő a derék és a lábak munkájából fakad. Az ellenfél erejének irányát kell követni, legyen az magas vagy alacsony, keresztirányú vagy egyenes, gyors vagy lassú – a mi mozgásunknak ehhez kell idomulnia. Ha túl gyorsan alakítunk, nem tudjuk elvezetni az erőt; ha túl lassan, már nem tudjuk semlegesíteni. Ezért kell a pont időzítés.
Az átalakítás lehet egyenest hajlítottá formálni, balra vagy jobbra, felfelé vagy lefelé – mindig az adott helyzethez alkalmazkodva. Azonban a mozgásnak mindig tartalmaznia kell összehajtást és kibontást, előre- és hátralépést, hogy az ellenfél ne tudja követni erőnk útját, és csak akkor vegye észre, amikor már teljesen háttal maradt. Ez az igazi semlegesítés.
Az átalakítás után következhet a megragadás (拿) vagy a kilökés (發). De itt is vigyázni kell: ha teljesen kimerítjük az átalakítást, megszakadhat a tapadó erő, és az ellenfél ereje elszökik. Ha túlhaladjuk az átalakítást, akkor helyzetünk háttá válik, és nem tudunk előre menni.
A megfelelő pillanat a semlegesítésre akkor van, amikor az ellenfél ereje „már születőben van, de még nem teljes”, „már közeledik, de még nem ért célba”. Ha túl korán semlegesítünk, nincs mit semlegesíteni; ha túl későn, az erő már betalált.
A körív nagysága is változó: minél magasabb a művészet, annál kisebb a kör; alacsonyabb szinten annál nagyobb. Sokan azt gondolják, hogy a Taijiquan csupán a puha semlegesítésről szól – ez tévedés. A művészet egyszerre semlegesít és kirobban. Ha jól sikerült a semlegesítés, akkor a kilökés magától értetődik. Ha a semlegesítés hibás, hogyan lehetne kilökni?
A mester szintjén a hátrálásban is benne van az előrelépés: a felsőtest úgy tűnik, mintha hátrálna, de a lábak már előrehaladnak. Ez a „hátrálással előrenyomulás” módszere, végtelenül kifinomult. A kezdők viszont legtöbbször puszta hátrálással próbálnak semlegesíteni – ez valójában menekülés, és nem valódi átalakítás.
A magas szintű gyakorló külsőleg lágy és puha, de belül szilárd és erős. Ez a belső erő nem szándékos „keménység”, hanem hosszú gyakorlás eredményeként természetesen kifejlődött belső jìn (勁). A nehézség abban rejlik, hogy belül szilárdságot hordoz, de ezt nem mutatja kifelé: még akkor is, amikor az ellenfelet semlegesíti, lágyan válaszol a keményre, teljesen átalakítva az ellenfél erejét.
Ez a művészet rendkívül mély, és csak azok képesek elérni, akik a tapadás, ragadás, követés és sodródás elveit teljesen megértve, a megértő erőn (懂勁) keresztül már a szellemi megvilágosodás szintjére jutottak. Ilyenkor valósul meg a híres hatás: „négy unciával ezer jint semlegesíteni” (四兩撥千斤).
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[6] Bevonó erő (Yǐn jìn, 引勁) – Drawing In
A bevonó erő lényege: amikor az ellenfél még nem mozdul, én húzom őt mozgásba; vagy amikor már megmozdult, bevonom az általam kijelölt útvonalra.
Sokan csak a semlegesítő erőt (化勁, huà jìn), a megragadó erőt (拿勁, ná jìn) és a kilökő erőt (發勁, fā jìn) ismerik, de nem tudják, hogy létezik a bevonó erő is. Pedig ez a semlegesítés és a megragadás között helyezkedik el, és valójában még a semlegesítésnél is nehezebb. Ennek oka: az ellenfél támadása nem mindig úgy jön, ahogy nekünk kényelmes, ezért irányt kell adnunk neki a bevonással.
Olyan ez, mint amikor két tárgy mozog különböző irányban: amíg nincs közös pálya, nem találkoznak. Csak bevonással lehet egy irányba terelni.
A bevonás helyes ideje az, amikor az ellenfél ereje már kifutóban van, de még nem merült ki. Ekkor lehet őt a saját körünkbe húzni. Másképpen fogalmazva: a bevonó erő célja, hogy megnyissa az ellenfél testhelyzetének gyenge pontját.
Gyenge ellenfélnél ez könnyű, de ügyesebb ellenfél esetén ál-bevonást kell használni: például magasra csalogatva alul támadni; egyenest bevonva keresztbe ütni; vagy egy szándékosan üres ütést dobni, hogy az ellenfél felhúzza a Dantian (丹田) környékéről a Qi-t, elveszítse súlypontját, és a meglepetés pillanatában már megragadható és kilökhető legyen.
Ezért:
Kilökés (發) előtt mindig van megragadás (拿).
Megragadás előtt mindig van bevonás (引).
Bevonás előtt mindig van semlegesítés (化).
Ez a sorrend elengedhetetlen.
A bevonó erő azonban nem csak a kézzel történik: szükség van a testműködésre (身法), a lépéstechnikára (步法) és a derék használatára (腰法) is. Minél hosszabban tudunk bevonni, annál nagyobb erőt nyerünk a kilökéshez. Ezért mondja a Taijiquan elmélete:
Előrelépéskor a vonal hosszabbodik,
hátralépéskor rövidül –éppen ez a bevonás értelme.
Mindazonáltal a lényeg sosem hagyható el: tapadás és ragadás (沾黏) nélkül nincs bevonás. Ezért ezt különösen szem előtt kell tartani.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[7] MEGRAGADÁS (SEIZING)
Ez az erő a vezetés (引勁) és a semlegesítés (化勁) után még nehezebben tanulható, ugyanakkor rendkívül fontos a Taijiquanban. Ugyanis ha valaki nem tud megragadni (拿), akkor nem tud kibocsátani (發) sem. Csak akkor lehet helyesen kibocsátani, ha előbb a megragadás pontos. Ha a kibocsátás célt téveszt, annak oka mindig a pontatlan megragadás. A megragadás tehát a kibocsátás előhírnöke: ha a másik félt sikerül megragadni, ő leblokkol, míg a gyakorló szándéka célba ér – ekkor a kibocsátás mindig talál.
A megragadásnál a mozdulatnak könnyűnek és fürgének kell lennie; ha túl nehéz, az ellenfél megérzi, és ki tud szabadulni. A nehézség éppen abban rejlik, hogy a megragadás még a „megvolt–nem volt” határán történik. Ha már teljesen megvan a megragadás, akkor az ellenfél nem tud szabadulni. A megragadás igazi művészete tehát abban rejlik, hogy a másik nem is érzékeli, mikor történt.
Mindig az „élő ízületeket” kell megragadni, mint a csuklót, könyököt vagy vállat, különben az ellenfél könnyen ki tudja vezetni a mozdulatot. A két kézzel való megragadás olyan, mint a mérlegelés: ha nehéz, a súly a mérleg külső oldalára esik, ha könnyű, akkor belsőre. Így kell mindig egyensúlyt tartani a magasságban és a súlyban, hogy ne vesszen el a kontroll.
A megragadásnál a vállnak süllyednie kell, a könyöknek leengedve, a mellkasnak lazán előre húzva, a hátat kiemelve, a légzést és a szellemet összegyűjtve. A súlypont különösen fontos: a farokcsontnak (尾閭) középen kell lennie, a fejet fel kell függeszteni, a lépésnek szilárdnak kell lennie – nem szabad elveszíteni a súlypontot. A mondás úgy tartja: „Térden alul nincs megragadás” – vagyis a térden túlra nyúlni megragadással hiba, mert felborul az egyensúly. Ha az ellenfél messze van, akkor csak a saját lépéssel lehet közelíteni, különben könnyen elveszik a stabilitás.
A megragadás nem pusztán a kézzel történik. Ha csak a kézzel ragadunk, az tompa és könnyen oldható. A valódi kulcs a derékban és a lábakban van. A megragadás nem az erőből fakad; az erőből történő ragadás merev, könnyen kicsúszik. A megragadás valódi mozgatója a szándék és a qi (意氣). Emellett a lépéstechnika, a testhasználat és az irány is döntő – mindez nem adható át pusztán szavakkal, csak személyes oktatással.
A magas szintű gyakorló számára a megragadás olyan, hogy már az első érintésnél, bárhol is legyen, egyetlen rántással teljesen uralja a helyzetet, sőt képes úgy irányítani, hogy a másik testét maga után vonja, mintha saját akarata szerint mozogna. Ezt nevezik „belépés a szálba” (入笋).
Az igazán magas szintű mesterek gyakran nem bocsátanak ki erőt a megragadás után. Miért? Mert amikor az ellenfél már érzi, hogy vesztett, és beletörődik, azzal gyakorlatilag elismeri a vereségét. Ilyenkor a további kibocsátás szükségtelen, sőt fölöslegesen megalázó lenne. Ez a „nemes út” (君子之道).
A megragadásnak két formája van: látható (有形) és láthatatlan (無形).
A látható esetében minél kisebb a körív, annál mélyebb a tudás; minél nagyobb, annál sekélyebb.
A láthatatlan esetében, amikor két ember bőre összeér és mindketten próbálnak megragadni, a kevésbé jártas gyakorló körét a tapasztaltabb teljesen beárnyékolja, így a másik nem talál kiutat.
Ez a fajta mély és kifinomult tudás még ha egy mester tanítja is, nem érhető el, csak ha a tanítvány hosszú időn át szorgalmasan gyakorol.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[8] KIBOCSÁTÁS (ISSUING)
Ha valaki ütni akar, nem kerülheti el a fajin (發勁, kibocsátó erő) használatát. Kibocsátás nélkül nincs ütés, s így nincs valódi küzdőművészet sem. Aki csupán egészségmegőrzésre gyakorolja a Taijiquant, annak nincs szüksége erről beszélni. De aki önvédelmet keres, annak a fajin ismerete elengedhetetlen. Ha valaki csak a semlegesítést (hua jin, 化勁) ismeri, de a kibocsátást nem, az olyan, mintha csak védekezni tudna, de támadni nem. A valóságban a két dolog elválaszthatatlan: egyetlen hibás semlegesítés már veszélybe sodorhatja az egészet. Ezért a támadás és védekezés váltakozása – „egy semlegesítés, egy kibocsátás” – az alapelv.
A régi mesterek ezért mondták: „Kibocsátásnál azonnal vért kell látni” – vagyis egyetlen kibocsátás elég ahhoz, hogy az ellenfél elessen. Nem időhúzásról van szó, hanem arról, hogy azonnal döntsünk, ne aprózzuk el figyelmünket hol védekezésre, hol támadásra. Ez a Taijiquan egyik nagy igazsága.
A kibocsátásnak több fajtája van: 
levágó erő (截勁), hosszú erő (長勁), süllyesztő erő (沉勁), fúró erő (鑽勁), rövid/közeli erő (寸勁), rész-erő (分勁), hideg erő (冷勁), megszakító erő (斷勁), rázó-ugrasztó erő (抖跳勁) és mások. 
• A levágó erő hevesebb, mint a hosszú erő. 
• A fúró erő élesebb, mint a süllyesztő. 
• A rész-erő keményebb, mint a rövid erő.
A legjobb kibocsátás az, amelyben az ellenfél mindkét lába elhagyja a talajt, és egyetlen lendülettel elrepül. Ha csak hátrál vagy félig emelkedik el, az azt mutatja, hogy a kibocsátásban nem volt elég qi és jin.
A „hideg erő” (冷勁) alattomos, mert az ellenfél észrevétlenül kerül bele, és ezért rendkívül heves, de a magas szintű mesterek nem kedvelik – nem illik a junzi (君子, nemes ember) útjához. A „megszakító erő” (斷勁) olyan, amikor a másik mozdulatát megszakítjuk, majd azonnal teljes testtel kibocsátunk. Ez nagyon hatásos a tapasztalatlanok ellen, de szintén kevéssé becsületes módszernek számít.
Híres példa: Yang Banhou (楊班侯) kibocsátásai olyan erősek voltak, hogy ellenfelei három-négy zhang távolságra (10–12 méterre) repültek. Mégis, apja, Yang Luchan (楊露禪) nem tartotta ezt ideálisnak, mert szerinte ezekben sok volt a „megszakító” és „hideg” jelleg, nem pedig a világos, szándékból és ügyes technikából fakadó kibocsátás.
A rázó-ugrasztó erő (抖跳勁) különösen érdekes: ha a két erő összeakad, a derék és a lábak hirtelen megrázása úgy dobja fel az ellenfelet, mintha labdát pattintanánk. Van, hogy az ellenfelet többször is „megpattintják”, majd hosszú erővel elrepítik – ez a fajta fajin valóban csodálatra méltó.
A kibocsátás mindig megragadásból (na jin 拿勁) indul. A megragadás nélkül nincs érvényes fajin. Ezért a kezdőnek először az energia útját kell megértenie: hol a gyökér, az ág, a levél – nemcsak az egész testben, hanem a felső és az alsó testen külön is. Például az egész testnél: a láb a gyökér, a törzs az ág, a fej a levél. A felsőtesten: a váll a gyökér, a könyök az ág, a kéz a levél. Az alsótesten: a csípő/láb a gyökér, a térd az ág, a talp a levél. Csak ha előbb a gyökeret uraljuk, akkor lesz valódi kibocsátás.
Három tényező nélkül nincs jó kibocsátás: 
A megfelelő helyzet (機勢) – az ellenfél egyensúlyának elvesztése. 
A megfelelő irány (方向) – fel, le, jobbra, balra, előre vagy átlósan, mindig az ellenfél helyzetéhez igazítva. 
A megfelelő idő (時間) – az ellenfél régi ereje épp véget ér, az új még nem született meg.
Ha ezek közül bármelyik hiányzik, a fajin sikertelen lesz. A magas szintű gyakorló számára viszont a kibocsátás olyan könnyed és természetes, mint egy kő elhajítása: egyszerű, akadálytalan és elkerülhetetlen.
A testben a kibocsátás akadályai ott vannak, ahol az energia „megáll”: a vállban, a könyökben, a kéztőben; a combban, térdben, sarokban; a mellkasban, hasban, Dantianban. Ha a jin itt megreked, a fajin gyenge. Ha a test teljesen összehangolt (尾閭 középen, fej felfüggesztve, mellkas lazán behúzva, vállak süllyesztve, könyökök lefelé, derék laza, csípő nyitott), akkor a kibocsátás akadálytalan – olyan, mint amikor egy puskából kilőnek egy golyót.
A qi útja kétféleképpen járhatja be a testet fajin közben: 
• Elölről hátra (先天 → 後天): a qi a Dantianból süllyed, majd a négy végtagba tör elő. 
• Hátulról előre (後天 → 先天): a qi a gerinc mentén emelkedik, majd a karokon át áramlik ki.
A kibocsátásnál fontos, hogy a gyakorló maga szinte ne érezzen erőt, de az ellenfél annál inkább. Ha a kibocsátó erőteljesnek érzi, az ellenfél kevésbé érzi hatásosnak – mert az energia egy része bent maradt. Ha viszont a gyakorló szinte „üresnek” érzi, akkor a jin teljesen átment.
A magas szintű mesterek kibocsátása szinte láthatatlan kis körökből áll: a félkör a semlegesítés, a másik félkör a kibocsátás. Emiatt mozdulataik gyakran nem láthatók, csak érezhetők. Ez a Taiji egyik legnagyobb csodája: „az előrehaladás egyben visszalépés, a visszalépés előrehaladás, az elengedés egyben befogadás, a befogadás elengedés.”
Híres történet: Yang Jianhou (楊健侯) egyszer pipázva ült a kertben. Tanítványa teljes erővel megütötte volna a hasát. Jianhou csak mosolygott, halkan kiáltott „ha!”, és a hasát előredobva a tanítvány a kertből is kirepült, míg a mester nyugodtan tovább pipázott. Egy másik alkalommal Yang Shaohou (楊少侯) térdével pöccintett félre egy rátámadó őrült kutyát, amely több zhangnyira repült el.
Ezek a történetek mutatják, mennyire kifinomult és titokzatos a Taiji fajin művészete.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[9] KÖLCSÖNZÉS
A „kölcsönzés” a Taijiquan egyik legmélyebb és legmagasabb szintű fajin (發勁) módszere, amelyet csak a valóban magas művészi szinten állók tudnak alkalmazni. A kölcsönzött erő használatával történő ellökés során nincs szükség sem yin (引) sem na (拿) alkalmazására, csupán némi hua jin (化勁) rejtetten jelen van benne. Azonnali, késlekedés nélküli kibocsátás ez: amint az erő elérkezik, úgy rögtön vissza is fordul, villámgyorsan, mint a szélvihar vagy a villámlás.
Lényege, hogy az ellenfél erejét a saját lendületében visszafordítva használja ki: magas támadásra magas választ ad, alacsonyra alacsonyat, az ellenfél erejének pillanatát megragadva. Nincs szükség a gyenge pont vagy a háttérirány keresésére – az ellenfél észrevétlenül lökődik ki. Különös sajátossága, hogy akár az ellenfél jön, akár nem jön, a kibocsátás így is, úgy is működik: ha a támadás nagy erővel érkezik, annál nagyobb erővel repül vissza. Ez a „Négy uncia mozgatja az ezer fontot” (牽動四兩撥千斤) elv megnyilvánulása, amely a Da Shou Ge (打手歌) tanításában is szerepel, és pontosan a kölcsönzésre utal.
A kölcsönzés által a gyenge is legyőzheti az erőset, a kisebb is felülkerekedhet a nagyobbon. Ha valaki magas szinten járatos e módszerben, akkor az ellenfél testének bármely részéből képes erőt kölcsönözni, és a saját testének bármely részéből kiadhatja azt. Ugyanakkor a kibocsátás során feltétlenül szükséges a yao tui (腰腿, derék és lábak) teljes összhangja: vállak süllyesztése, könyök lazítása, mellkas zárása, hát megnyújtása, farokcsont központosítása, és az erőnek az yiqi (意氣, szándék és belső energia) által kell áramolnia.
A legkritikusabb tényező az időzítés: sem túl korán, sem túl későn nem szabad cselekedni. Ha túl korán történik, az ellenfél ereje még nem nyilvánult meg teljesen, így nincs mit kölcsönözni. Ha túl későn, akkor a saját test már eltalált, és nincs lehetőség a visszafordításra. A legmegfelelőbb pillanat az, amikor az ellenfél ereje éppen kibontakozóban van, de még nem teljesedett ki, vagy amikor támadása közel érkezik, de még nem ért célba. Ebben az egyetlen villanásnyi pillanatban végrehajtott kölcsönzés az, ami valóban hatékony.
Ez hasonló ahhoz, mintha valaki belépne egy ajtón: éppen felemeli a lábát, hogy átlépjen a küszöbön, de az ajtó hirtelen becsukódik, így nem tud belépni, sőt, még vissza is taszítja őt. Vagy olyan, mint amikor valaki megszólalni készül, kinyitná a száját, de hirtelen befogják: a levegő elakad, a hang elnémul.
Mindezekből látható, hogy a kölcsönzés elsajátítása korántsem könnyű feladat. Ám ha valaki képes azt mesterien alkalmazni, az a Taijiquan legfelső szintjének elérését jelenti. A fentebb ismertetett fajin példákban – melyeket a Yang család mesterei alkalmaztak – valójában mind a kölcsönzés ereje működött.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[10] Kāijìn (開勁, kāi jìn) - Opening
Ha látod, hogy belép az erő, akkor nyisd (見入則開) — vagyis amikor észreveszed, hogy az ellenfél ereje érkezik, nyisd ki azt. A kāijìn (開勁, kāi jìn) alapvetően irányított, kiterjesztő erő; célja, hogy elérje az ellenfél belső kapuját. Ennek lendülete rendkívül kemény lehet. Alkalmazásakor a shēnfǎ, bùfǎ (身法、步法) — azaz a test- és lábmunkák — szoros összefüggésben kell hogy legyenek; a távolság nem lehet túl nagy, mert túlságosan távol nem használható. A nyitásnál a yāotuǐ (腰腿, derék és láb) erejét kell alkalmazni, és ezt yìqì (意氣, szándék és belső energia) egészíti ki — nem szabad csupán a shǒubì (手臂, kar) erejére hagyatkozni. Ha csak a karokkal, keményen próbálod szétnyitni, tompa és lassú lesz.
Ha az ellenfél megnyitása éppen megfelelő mértékű és időben történik, rögtön következhet a kibocsátás; ha túlmegyünk, a saját erőnk könnyen megszakad és hatástalan lesz; ha túl keveset nyitunk, ellenfelünk visszaélhet vele. Összefoglalva: nyitni addig kell, míg saját irányunk szerint az ellenfél hátának iránya nem lesz (己順人背). Amint a nyitás kedvező pozíciót ad, közvetlenül rá lehet törni az ellenfél testére, tetszés szerint cselekedve.
Mesterek gyakran szándékosan megnyitják saját kapujukat, engedve az ellenfelet belépni; amikor az ellenfél elmélyül, ők visszafelé csapnak — ez a taktika megfelel Lǎozi (老子) mondásának: „ha akarsz szerezni, előbb adj” (欲取姑先予之). Hasonlóan, ha a tolvaj nem lép be a házadba, hogyan tudnád elfogni? Hagyd belépni, s amikor éppen kiveszi a lopott tárgyat, kapd el — egyszerre könnyű és ésszerű.
A kāijìn (開勁, kāi jìn) gyakran előfordul a shísān shì quánjià (十三勢拳架, a tizenhárom forma)† gyakorlataiban: például a tí shǒu shàng shì (提手上勢, emelt kéz pozíció), a Bái Hè Liáng Chì (白鶴涼翅, fehér daru lehűlő szárnyai)és a fēng sì bì (封似閉, mintegy zárás) jellegű technikáknál — a részleteket a gyakorlónak magának kell átvizsgálnia.
A kāijìn (開勁, kāi jìn) nem csupán az ellenfél átalakítására szolgál; alkalmazható támadásra is. A nyitásban benne kell rejlennie a péngyì (掤意, peng szándékának), ezért a nyitás után azonnal követnie kell a kibocsátásnak; ha nem következik kibocsátás, az alkalom elszáll.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[11] Héjìn (合勁, hé jìn) – Záró erő
A hé (合, zárás) a kāi (開, nyitás) ellentéte. A hagyomány úgy mondja: „egy yīn (陰), egy yáng (陽) – a nyitás a yáng, a zárás a yīn”. Ahol van nyitás, ott van zárás is; ahol van zárás, ott van nyitás is. A két fogalom szorosan összekapcsolódik. „Ha az ellenfél távozik, azzal kell zárni” – vagyis az ellenfél visszahúzódásának pillanatát kihasználva kell összezárni.
A héjìn (合勁) kerek erő, amely a szoros összefogás, összehúzás jelentését hordozza. Záráskor a yāotuǐ (腰腿, derék és láb) erejét kell alkalmazni, a testtartásnak pedig követnie kell az alapelveket: süllyeszd a vállakat, engedd le a könyököt (沉肩垂肘, chén jiān chuí zhǒu), húzd be a mellkast, emeld a hátat (含胸拔背, hán xiōng bá bèi), és a qì (氣)simuljon a gerinchez.
A shísān shì quánshì (十三勢拳式, a tizenhárom forma mozdulataiban) több helyen is megjelenik a záró erő: például a Tíshǒu Shàngshì (提手上勢, emelt kéz kezdő pozíció), a Shǒu Huī Pípá (手揮琵琶, kéz, amely lantot penget), a Rú Fēng Sì Bì (如封似閉, mintegy lezárás) és a Hé Tàijí (合太極, a Taiji összezárása) mind tartalmazzák.
A héjìn (合勁) a Taijiquanban rendkívül fontos. A kibocsátás (fājìn 發勁) legtöbbször magában foglalja ezt a záró erőt, mert az egész test qì-jét össze tudja gyűjteni, majd az ellenfél gyenge pontjára irányítani. Ezért nincs, aki ne sérülne, ha pontosan talál.
Ezért mondja a Shísān Shì Xínggōng Xīnjiě (十三勢行功心解, a Tizenhárom Forma belső magyarázata):
„A qì áramoljon, mint a kilenckanyargó gyöngy, s mindenhová eljut akadály nélkül.”
Másképp fogalmazva: amikor kibocsátunk, a sokféle erő összeolvad, majd egy lökéssel tör előre – mint amikor kilenc gyöngyszem egyetlen nagy gyönggyé áll össze. Ha a kibocsátásban nincs záró erő, a qì nem tud összesűrűsödni; ha nem sűrűsödik, akkor szétszóródik; ha szétszóródik, a kibocsátás hatástalan marad.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[12] - Tíjìn (提勁, tí jìn) – Emelő erő
A tí (提) jelentése: felemelni, felhúzni, magasba emelni. A Taijiquanban ez a zhān (沾, tapadás) elvéhez tartozik. Fő hatása, hogy „kitépi az ellenfél gyökerét”, vagyis felemeli és kibillenti a talajból, így az elveszíti a súlypontját. Ha az ellenfél súlypontja már nem stabil, a helyzete szükségszerűen összeomlik.
Ha az ellenfél könnyű, miközben a saját test nehéz és stabil, akkor a felemelés könnyen végrehajtható. Ha viszont az ellenfél nehéz, vagy a saját test könnyű, akkor már nehezebb, és csak ügyes módszerrel lehet véghezvinni. Ez a módszer az, hogy amikor az ellenfél nem érzékeli, előre kell lépni, és a derék és a lábak erejével felfelé tapadó-kiemelő erőtalkalmazni. Ezáltal az ellenfél észrevétlenül veszti el a súlypontját.
A felemelés kulcsa teljes egészében a derék és a lábak használatán múlik, nem pedig a kézen. Ha kézzel próbálunk emelni, az erő nehézkes és ügyetlen lesz, ráadásul könnyen észrevehető. Ezért a tíjìn használatakor a lábaknak stabilan kell állniuk, a dāntián (丹田) laza legyen, a tǐngjǐng (頂頸) „üresen vezetett”, a qì (氣) a gerinchez simuljon, a wěilǘ (尾閭, farokcsont) legyen egyenes és középhelyzetben. A légzést össze kell gyűjteni, a szellemnek összpontosítottnak kell lennie, a tekintetnek az ellenfélre kell irányulnia – így az egész testben olyan érzés kerekedik, mintha hegyet tépnénk ki vagy csúcsot emelnénk fel.
Ezen kívül a megfelelő irány, távolság, testtartás és lépéstechnika összehangolása is elengedhetetlen az ellenféllel. Ha ezek nincsenek összhangban, a technika hatástalan marad. Ez mindig az adott helyzethez való alkalmazkodást kíván.
Ha az emelő erőt sikerül megfelelően alkalmazni, és ehhez még hátrafelé húzás is társul, akkor bármilyen erővel támad az ellenfél, mindig kibocsátható ellene az ütés – az ellenfélnek nincs módja megmaradni. Ez felel meg a Dǎshǒugē (打手歌, A kezek éneke) sorának:
„Vezesd be, engedd üresbe – zárd, és már ki is lök.”
Azonban a tíjìn (提勁) csak a magas szinten álló gyakorló számára alkalmazható helyesen. Ha valaki nem érti és nem ura ennek, könnyen az ellenfél használja ki a réseket, és így az ügyeskedés visszafelé sül el. Ezért a tanulónak különösen figyelnie kell, nehogy elhamarkodva, hibásan próbálja használni.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[13] SÜLLYESZTŐ ERŐ
A „süllyesztés” (沉 – chén) és a „súly” (重 – zhòng) szavakat sokan azonosnak gondolják, valójában nem ugyanazok. A súly látható, a süllyesztés láthatatlan. A súly erőtlen és nehézkes, a süllyesztés élő és rugalmas: mintha laza lenne, de nem teljesen, mintha feszes lenne, de mégsem. Tehát teljesen különbözik a puszta súlytól.
A tanulók a tolókezes gyakorlatokban gyakran nem tudják pontosan megkülönböztetni a süllyesztést (沉), a súlyt (重), a könnyűt (輕) és a lebegőt (浮), ezért könnyen tévútra mennek. A szerző ezért részletesen kifejti a „süllyedt, nehéz, könnyű és lebegő” különbségeit, hogy az olvasó biztos irányt találjon.
Kettős súly hiba, mert túltelített. A túlzott telítettség elzárja a qi áramlását, és erőtlenné, merevvé tesz.
Kettős süllyesztés nem hiba, mert élő és képes változni.
Kettős lebegés hiba, mert túlzottan üres, gyökértelen.
Kettős könnyűség nem hiba, mert természetes könnyedséget és fürgeséget ad.
Ugyanakkor a könnyűség és a lebegés nem ugyanaz.
Félig könnyű, félig nehéz – ez nem hiba, mert a „félig” még rendelkezik megtámasztással, nem veszti el a formát és kerekdedséget.
Félig süllyesztett, félig lebegő – hiba, mert hiányos, nem elégséges.
Félig lebegő, félig süllyesztett – hiba, mert túlzásba viszi, elveszíti az egyensúlyt.
Félig nehéz, félig túlsúlyos – hiba, mert elnehezít és megrekeszt, nem tud előrehaladni.
Félig könnyű, félig túl könnyű – hiba, mert bár fürge, de elveszti a teljességet, nem lesz kerek.
Félig süllyesztett, félig túl süllyesztett – hiba, mert üres, de nem valóságos.
Félig lebegő, félig túl lebegő – hiba, mert szétszórt és formátlan.
Összefoglalva:
Kettős könnyűség, ha nem csúszik át lebegésbe → ez a valódi könnyedség.
Kettős süllyesztés, ha nem csúszik át súlyba → ez a valódi üresség.
Ez a kettő a legjobb állapot.
Belsőleg a testnek könnyűnek és ébernek kell lennie, a qi-nek tisztán és világosan kell áramolnia, jelen kell lennie a végtagokban. Ez a helyes módszer.
Ha a süllyesztés jelen van a fa jinben (发劲 – erőkifejtésben), az ellenség még erősebben fog kirepülni. Ez azért van, mert a Dantian qi-je a háton át a karba, onnan a kézbe jut, majd az ellenfél testébe, és felemeli őt, mintha egy labdát pattintanánk: minél gyorsabban pattintjuk, annál magasabbra száll. Ez a jin nagyon erős, és a faji jinben az egyik legfontosabb.
A Taiji-quan Lun így mondja:
„Ha felfelé akarsz hatni, akkor rejtsd magadban a lefelé hatást. Ez olyan, mintha egy tárgyat felemelnél, majd azonnal összezúznál. Gyökerét így töröd el, és gyorsan elbukik, kétség nélkül.”
Ez a tanítás lényege. A gyakorlóknak nagyon oda kell figyelniük erre.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[14] (Péng jìn) – „Felfelé támasztó, kitöltő erő”
Ez a Tuishou (推手, tuīshǒu) gyakorlásában rendkívül fontos. Ha tolókezes munkában nincs Peng jin (掤勁, péng jìn), amint a kezek találkoznak, rögtön a másik által összenyomva leszünk, s nem lesz mivel szembeszállni. De az ellenfél peng-elése nem csupán a karból történik: a Yāotuǐ (腰腿, yāotuǐ) erejét kell használni, és ezt Yìqì (意氣, yìqì) egészíti ki, hogy az ellenfél ne tudjon könnyen betörni — ez a védekezés módja.
Ha támadni akarunk, még azelőtt, hogy peng-elnénk, hátrafelé és lefelé kell lépni, és Yǐn jìn (引勁, yǐn jìn)-nel be kell csalogatni az ellenfél erejét, hogy az előjöjjön és világos fókuszpontot adjon; aztán ezen az erőn támaszkodva peng-eljük — így nem lesz kivétel a győzelem. Ellenkező esetben a másik üressé válik, nincs miből kölcsönözni az erőt, s nem lehet peng-elni.
A peng helyét leginkább az ellenfél élő ízületein vagy hajlataiban (Huójié (活節, huójié) vagy töréspontok) célszerű keresni, mert így nehezebb a Huà (化, huà)-val való kioldás. Amikor a peng eléri a megfelelő időpontot, azonnal támadni kell — különben csak hiábavaló oda-vissza mozgás lesz, mi értelme annak?
Peng-elés és fajin közben összpontosítani kell: összegyűjtsd a qì-t és szűkítsd a szellemet (須凝氣斂神), a tekinteted mindig az ellenfélre irányuljon. Ha peng közben jobbra-balra nézel, hatástalan lesz.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[15] HÁTRAGÖRDÜLÉS lǚ jìn (捋勁)
A „lǚ (捋)” annyit tesz, hogy az egyik kéz (a tenyér széle a csukló közelében) az ellenfél csuklójára tapad, a másik kéz (a felkar része) az ellenfél karjára simul, majd az ő mozdulatát hátrafelé vezeti, így pótolva más fajta erők hiányosságait. Más kiáramló erőformáknál az ellenfél többnyire hátrafelé zuhan. Ha azonban ő felismeri ezt a gyengeséget, előredőlve viszi a súlyát, hogy ne tudjon hátraesni – ilyenkor kell alkalmazni a lǚ jìn (捋勁)-t: kihasználva az előredőlést, azonnal hátra kell gördíteni, hogy az ellenfél előrebukva a saját testünk mögé essen.
Ha azonban a gyakorlónak nincs megfelelő zhānnián jìn (沾黏勁)-je (tapadó-ragadó erő), nem szabad alkalmaznia, mert könnyen rést hagy, amelyen az ellenfél egyenesen betörhet. Még ha van is tapadó erő, de a lǚ kivitelezése helytelen, az ellenfél akkor sem uralható. Ennek két fő oka lehet: 
1. Nem tudja az ellenfelet előidézően bevonni. Ugyanis a lǚ előtt szándékosan péng jìn (掤勁)-et kell alkalmazni. A péng hatására az ellenfél szükségképpen ellenállást kelt, és csak ezzel a keletkező erővel lehet lǚ-zni. 
2. Nem tisztázott a lǚ iránya. A kezdők többnyire egyenes vonalban próbálnak húzni. Ez a magas szintűeknél, akiknek megvan a test- és lépésmunkájuk, még működhet, de aki nem jártas, annál könnyen kicsúszik az ellenfél. Ezért célszerűbb körülbelül harmincfokos ferde irányban húzni, így jobban ki lehet használni az ellenfél erejét.
Az ellenfél hátragördítésének fő kulcsa mindig a derék és a lábak, valamint a yìqì (意氣, szándék és légzés/energia) munkáján múlik, nem pedig a karok puszta erején. A lǚ kezdetén a derék és láb enyhén emelkedjen, a péng a mellkas előtt tartson. Amikor az ellenfél háta már kifordult és a saját testtartásunk kedvező, akkor kell leülni a lábon, lazítani a csípőt, a derékkal fordulni és hátrafelé gördítve kibocsátani az erőt. Ha azonban a mozdulat túlmegy a pillanaton, akkor már nem lehet erőt vinni; ha pedig még nem érkezett meg, akkor sem. Ha elmúlt, a helyzet elvész; ha nem érkezett el, még nincs erő. Ezért a lǚ erő kibocsátásakor teljes testtel és szellemmel kell jelen lenni, és a tekintetnek folyamatosan az ellenfélen kell maradnia. Még akkor is, amikor az ellenfél már zuhan, a szem nem tévesztheti szem elől – ez az, amit a „A tizenhárom alapmozdulat magyarázatában” úgy fogalmaznak: „Az erő megszakad, de a szándék nem szakad.”
A lǚ jìn (捋勁) a tolókezekben rendkívül fontos. Ha nincs lǚ, nem lehet az ellenfelet előrebuktatni, és nem lehet megmozdítani a súlypontját. Ha a súlypontja nem mozdul, a győzelem elérhetetlen.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[16] PRÉSELÉS
A jǐ (擠) azt jelenti, hogy az alkar (gōng bù, 肱部, vagyis a kis alkar része) segítségével nyomást gyakorolunk az ellenfél testére. Ez a tolókezek egyik alapvető mozdulata, a legfontosabbak közé tartozik. Nem szabad sem túl magasra, sem túl alacsonyra tenni.
A jǐ akkor jön létre, amikor az ellenfél lǚ (捋 – hátragördülés) mozdulatot hajt végre rajtunk. Ezért ha a jǐ-t valóban erőteljessé akarjuk tenni, előbb szándékosan hagynunk kell, hogy az ellenfél teljesen végigvigye a lǚ-t, majd abból alakítjuk át a mozdulatot jǐ-vé. Ugyanez alkalmazható akkor is, ha az ellenfél kào (靠 – vállal vagy testtel támaszt)mozdulatot használ.
A jǐ-t nem szabad pusztán a karok erejével végrehajtani. A derék és a lábak erejére, valamint a yìqì (意氣 – szándék és légzés/energia) használatára van szükség. A testtartásnak kereknek kell lennie, nem szabad szögletesnek. A fejtetőnek felfelé kell nyújtóznia, a testnek egyenesen kell állnia, a vállaknak lazán leengedve kell lenniük, a mellkas kissé befelé húzva, a wěilǘ (尾閭 – farokcsont) visszahúzva és zárva. A felsőtest nem dőlhet előre, mert akkor elveszítjük a súlypontot.
Ha a jǐ-t puszta erővel próbáljuk használni, az ellenfél könnyen kihasználhatja a karunkat és átfordíthatja saját erejévé. A magas szintű gyakorló ezzel szemben képes a jǐ erejét az ellenfél lábáig közvetíteni, így az ellenfél hátrányos helyzetbe kerül, elveszíti szabadságát és mozgását. A kibocsátás ilyenkor különféle erőformákkal történhet: hosszú erő (長勁), süllyedő erő (沉勁) vagy metsző erő (截勁).
A kezdők tolókezeiben a négy alapkézmozdulat (péng 掤, lǚ 捋, jǐ 擠, àn 按) közül a jǐ gyakran hiányzik, ezért a körforgás nem teljesen kerek. A tanulóknak különösen oda kell figyelniük arra, hogy ezt az erőt is gyakorolják.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[17] LENYOMÁS / TOLÁS
Az àn (按) azt jelenti, hogy egy vagy két kézzel lenyomást/tolást alkalmazunk az ellenfél testére. Az àn akkor éri el a hatását, ha előrelépéssel hajtjuk végre; máskülönben nehezen alkalmazható. Az àn magában hordozza a nyitás és zárás (kāi-hé, 開合) jelentését, és egy elölről hátrafelé irányuló, ovális, kerek mozdulatot. Ha csupán egyenes irányban toljuk le, akkor nemcsak hogy hatástalan lesz, hanem könnyen az ellenfél irányítása alá kerülhetünk.
Az àn nyitás-zárás elve megköveteli a kéz és a láb összhangját: előrelépés és hátralépés, emelkedés és süllyedés váltakozásával. A magas szinten gyakorlók az àn technikáját úgy alkalmazzák, hogy a felemelt lépés (xū 虛 – üres) vonzza, míg a letett lépés (shí 實 – valós) adja a kibocsátást. Az àn-t mindig a derék és a lábak erejével, valamint a yìqì (意氣 – szándék és belső energia) segítségével kell végrehajtani, miközben a tekintetet az ellenfélre kell szegezni, a fejtető enyhén megemelkedik (xūlǐng dǐngjìn 虛領頂勁).
Fontos, hogy a tolás ne legyen túl gyors. Ha túl gyors, az ellenfél könnyen kölcsönveheti az erőnket és felhasználhatja ellenünk. Ehelyett a derék és a lábak finom előretolásával, az alkarok lassú, „csúszó” kinyomásával kell dolgozni. Így az ellenfél terhelést érez és ellenőrzésünk alá kerül.
Az àn közben a testtartás szabályai: fejtető felfelé nyújtózva, test egyenes, vállak lazán leengedve, könyökök süllyesztve, mellkas enyhén behúzva, hát kissé kitágítva, derék laza, csípő oldott, farokcsont (wěilǘ 尾閭) visszahúzva. A felsőtest nem dőlhet előre; ha előrebukik, a súlypont előre kerül, és az ellenfél könnyen lǚ (捋 – hátragördítés) technikával kibillenthet.
A gyakorlott mesterek az ellenfél valódi erőkifejtése előtt már képesek úgy alkalmazni az àn-t, hogy az ellenfél saját maga veszítse el az egyensúlyát: hátraesik, kibillen vagy feldobódik. Az àn-nal végzett kibocsátás többféle erővel történhet: hosszú erő (cháng jìn 長勁), metsző erő (jié jìn 截勁), vagy süllyedő erő (chén jìn 沉勁). A helyzethez igazodva kell alkalmazni őket.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[18] KIRAGADÁS / KIFORDÍTÁS
A cǎi (採) azt jelenti, hogy kézzel megragadjuk az ellenfél csuklóját vagy könyökét, majd lefelé irányulva „lesüllyesztve kitépjük” azt. Hatása hasonló a lǚ (捋 – hátragördítés) technikához: akkor alkalmazzuk, amikor az ellenfél súlypontja már előre esett, és mi tovább segítjük előrebillenését.
Ez a cǎi azonban nem csupán kézzel történik, mert a pusztán kézzel végzett kiragadás hatástalan. A derék és a lábak erejével, valamint a yìqì (意氣 – szándék és belső energia) segítségével kell végrehajtani. Ha jól sikerül, az ellenfél szédülést érezhet, és egész testével kibillenhet. Amint a súlypontját magunkkal „felrántjuk”, azonnal következhet a kibocsátás (fā jìn 發勁).
A kiragadásnál fontos szabály, hogy nem szabad egyszerre mindkét oldalt alkalmazni. Csak az egyik oldalt kell kiragadni, így az ellenfél súlypontja eltolódik és kibillen. Ha mindkét oldalt egyszerre alkalmazzuk, akkor az ellenfél könnyen kölcsönveszi az erőt, és nem veszti el az egyensúlyát.
A cǎi nem lehet túl könnyű sem: ha túl lágy, az ellenfél könnyen átveszi az erőt. Ezért ha kiragadást alkalmazunk, akkor azt teljes mértékben kell végrehajtani, különben nem hatásos.
A testtartás közben: a törzsnek középvonalban kell maradnia, a derék lesüllyed, a lábak stabilan ülnek, a mellkas kissé behúzva, a hát kitágítva, a vállak lesüllyesztve, a könyökök leengedve, a légzés a dāntián (丹田)-ba süllyed. A tekintet lefelé irányuljon. Ez felel meg annak, amit a Taijiquan Elmélet mond: „Ha felfelé nézel, végtelenül magas lesz, ha lefelé, végtelenül mély.”
A Tizenhárom Alapelv (Shísān shì 十三勢) formagyakorlatában a Hǎidǐ zhēn (海底針 – Tű a tenger fenekére)mozdulat a kiragadás közvetlen példája. Ezt a mozdulatot rendszerint a Shàntōng bèi (扇通背 – Legyező áthatol a háton) követi, ami a kiragadás utáni azonnali kibocsátást jelképezi.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[19] HASÍTÁS / SZÉTHASÍTÁS
Ez az erő a Taijiquan-ban nem túl gyakran alkalmazott, ezért kevesen ismerik. Nem annyira elterjedt, mint például a péng (掤 – felfelé támasztás), lǚ (捋 – hátragördítés), jǐ (擠 – préselés), àn (按 – lenyomás), cǎi (採 – kiragadás) vagy kào (靠 – nekidőlés), melyeket minden gyakorló jól ismer. Mégis a liè jìn (挒勁 – széthasítás ereje) valójában igen fontos, és a tanulóknak feltétlenül tudniuk kell róla.
Ha az ember például hátraesés vagy kibillenés közeli helyzetben van, és vissza akarja fordítani a helyzetet a saját javára, ezt csak ezzel az erővel tudja megtenni – más erők erre nem alkalmasak.
A liè jìn tipikusan a lǚ (捋) vagy a cǎi (採) után alkalmazható. A módszer az, hogy az egyik kézzel lenyomjuk az ellenfél karját, míg a másik kéz kézfejének hátával keresztbe felhasítva kifelé fordítjuk a nyak-váll vonalánál. Így az ellenfél hátraesve kibillen. Például ha valaki a Yě mǎ fēn zōng (野馬分鬃 – Vadló sörényének szétválasztása) mozdulatot használja ellenünk, és mi emiatt hátrafelé kibillenő helyzetbe kerülünk, akkor a liè segítségével visszafordíthatjuk az erőt, és ugyanazzal a lendülettel hátra is dönthetjük az ellenfelet. Ez felel meg annak a mondásnak: „Amit ellenem alkalmazol, ugyanazzal válaszolok vissza.” – ha ő hátradönteni akar, én ugyanúgy hátradöntöm őt.
A liè többféleképpen is használható, például vízszintes széthasításként (héng liè 橫挒) vagy kiragadással egybekötött széthasításként (cǎi liè 採挒). Minden esetben a derék és a lábak ereje a döntő, nem a kéz izmai.
Használatakor ügyelni kell a megfelelő távolságra: túl messziről hatástalan, ezért a testtartásnak és a lépésmunkának pontosan kell igazodnia az ellenfélhez. Emellett különösen fontos a saját belső kapu (nèi mén 內門) védelme, mert ha figyelmetlenek vagyunk, könnyen az ellenfél használhatja ki a rést, és így a technika visszafelé sülhet el.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[20] KÖNYÖK ERŐ (ELBOWING)
A kéz ütéseinél (beleértve az ujjat, a tenyért, az ököl és a csuklót) meg kell tartani a megfelelő távolságot. Túl nagy távolságnál könnyen előfordul a „a kéz odaér ugyan, de a jìng (勁, jìn) megszakad” hibája; túl közel pedig bezáródik a helyzet és nem lehet kibocsátani erőt. E hiány kiküszöbölésére, amikor a távolság túl közel esik és a kézzel nem érünk el hatékonyan, egyedül a 肘 (zhǒu)-val, azaz 肘勁 (zhǒu jìn) használatával lehet segíteni.
肘 (zhǒu) az ember két kapuja közé tartozik; rövidebb, mint a kéz, de ha jól alkalmazzák, az ütés erősebb a kézi ütésnél. Közvetlenül célozhat a mellcsont tájékára, ezért tekintik veszélyes (méreg) kéznek. A kibocsátásnál a 膝 (xī, térd)-del együtt kell dolgozni: a derék és lábak erejét kell hozzárendelni, valamint 意氣 (yìqì)-t; testtartásnak egyenesnek kell lennie, 虛領頂勁 (xū lǐng dǐng jìn), 含胸拔背 (hán xiōng bá bèi), 沉肩垂肘 (chén jiān chuí zhǒu), 尾閭收住 (wěilǘ shōu zhù); tekintet az ellenfélen. Ezek mind fő feltételei a helyes kivitelezésnek.
A 大捋 (dà lǚ) során a könyököt akkor alkalmazzák, amikor az ellenfél a捋 (lǚ) mozdulattal ránk húzza magát, és a könyökkel visszaütnek. A tolókézben a könyök szerepe az, hogy az emberi kéz szétválasztásakor – egy kézzel fogva az ellenfél kezét – a másik kézzel a könyökkel csapjanak a mellkasára. Bár ez az erő igen veszedelmes, ha rosszul használják, könnyen az ellenfél javára fordulhat (kölcsönvételre ad lehetőséget). ezért alkalmazásakor különös gondosság szükséges.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[21] Kào jìn (靠勁) — BUMPING
靠 (kào, 靠勁) az, amikor a vállal az ellenfél mellkasának támaszkodunk; ereje még hatásosabb lehet, mint a Zhǒu jìn (肘勁). Akkor alkalmazzuk, amikor a távolság közelebb van köztünk és az ellenfél között; segít ott, ahol a könyököt elzárják és az nem tud erőt kibocsátani. 靠 közben a testnek középben kell maradnia, a Yāotuǐ (腰腿) össze kell kapcsolódnia; nem szabad a vállal mereven nekimenni az ellenfél testének. A helyes mód az, hogy amikor a két fél bőre éppen érintkezik, a Yāotuǐ (腰腿) erejét és Yìqì (意氣)-t használva támaszkodunk — felül vagy alul, a helyzetnek megfelelően.
Ügyelni kell a testtartásra és a lépésmunkára: a befelé lépésnek be kell hatolnia az ellenfél ágyékának térébe, T-alakot képezve; különben nem lesz eredményes. 靠-ot sokat használják a Dà lǚ (大捋) során, így a tanulók ezt könnyen megérthetik. 靠 közben mindig legyen meg a Xū líng dǐng jìn (虛領頂勁), Hán xiōng bá bèi (含胸拔背) és Wěilǘ zhōngzhèng (尾閭中正), és a tekintet az ellenfélen tartandó — még akkor is, ha az ellenfél már elesett.
Ezen felül védeni kell az arcot és a támaszkodó kar ízületét; különben egy hanyag mozdulatnál az ellenfél könnyen fejre üthet vagy kicsavarhatja a kart. Ezért a támaszkodó kéz könyök-hajlatát a másik kézzel védeni kell, váratlan események ellen. Aki jól tud Kào jìn (靠勁)-t alkalmazni, még vékony termetű, kisebb erővel bíró személy is legyőzhet erősebb ellenfelet, mert a váll ereje nagyobb, mint a kézé vagy a könyöké.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[22] Cháng jìn (長勁) — EXTENDING
Ez az erő a lágy, lassú és fokozatosan kinyúló erő. Használható kézen, karon, könyökön, vállon, derékon, csípőn, térden, lábszáron, lábfejen, vagy akár az egész test minden részén. Tolókezek során, miután az ellenfelet sikerült behúzni és megfogni, a saját erő lassan kinyúlik, és az ellenfél testének fókuszpontjára adódik át. Ha az ellenfél további semlegesítése már lehetetlen, szükségszerűen kiemelkedik (kirepül).
Amikor az ellenfél ereje akadályt képez, a saját erőt kerülő úton kell előrevinned, az ő mozgásához igazodva — se nem elengedve, se nem ellenállva. Ha rés támad, akkor lehet előrelépni. Ez olyan, mintha egy fonalat fűznél át egy kilencszer görbült gyöngysoron: ha az erő túl nagy, a fonal megtörik és nem halad előre; ha túl kicsi, szintén nem jut át. Csak ügyes, alkalmazkodó erővel lehet végigfűzni. Ez az, amire a Tizenhárom Formagyakorlat Útmutatója utal: „Az energia járása olyan, mint a kilencszer görbült gyöngyön átfutó fonal: bármerre halad, nincs akadály.”
A kibocsátásnál a vállnak lazán leengedve, a könyöknek súlyosan kell függnie, a farokcsontnak egyenesen középen kell maradnia. Az erő a derékból és a lábakból jön, amit a szándék és a Qi támogat. A magas szintű gyakorló a hosszú erőt néha először metsző (záró) erővel indítja, majd belevezeti a hosszú erőt; vagy előbb hosszú erőt használ, és amikor az ellenfél már majdnem kiemelkedne, hozzáad egy metsző erőt.
– Ha előbb jön a metszés és aztán a nyújtás: az ellenfél előbb hátralép, majd a hosszú erő befejezésekor kirepül.
– Ha előbb jön a nyújtás, majd a metszés: az ellenfél előbb kirepül, aztán hátrál.
Mindkét esetben az ellenfél testében gyűlik fel az erő: előbb bejut, majd kijön; vagy utóbb jut be, és előbb jön ki. Ez olyan, mint a rugó: minél tovább feszíted, annál tovább fog kiengedni; ha csak rövid ideig feszíted, rövid ideig enged. És sosem áll meg, amíg teljesen ki nem oldódik.
A Tai Chi Quan mélysége pontosan ebben rejlik. Ezért aki Tai Chit gyakorol, annak a hosszú erőt feltétlenül ismernie kell.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[23] Jié jìn (截勁) — SEVERING
Másik neve: kemény erő. Alkalmazható kézen, karon, könyökön, vállon, derékon, csípőn, térden, lábszáron, lábfejen, vagy akár az egész test bármely részén. Használata teljes mértékben azon alapul, hogy az ellenfelet ürességbe vezeti, és amikor az már érzékeli, de még nem képes változtatni, azonnal a központjára adódik ki. Ezért a mozdulat gyors és rövid, az ellenfél esése pedig rendkívül heves.
A kibocsátás során a gyakorlónak meg kell tartania a fej könnyed felfüggesztését (虛領頂勁, xū lǐng dǐng jìn), a mellkas enyhe behúzását és a hát kitágítását, a vállak ellazítását és a könyökök súlyos leengedését, a farokcsont középvonalban való megtartását, a légzés összegyűjtését és a szellem koncentrációját. Az erő a derékból és a lábakból származik, amit a szándék és a Qi támogat. A tekintetnek az ellenfélre kell szegeződnie – még akkor is, ha az ellenfél már a földre került.
Ez az erő kétféleképpen adódhat ki: ívben vagy egyenesen, a helyzetnek megfelelően. A kezdőknek azonban nagyon nehéz helyesen használni ezt az erőt.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[24] Zuān jìn (鑽勁) — DRILLING
A „befelé hatoló erő”. Ujjakkal vagy ököllel alkalmazzák. Akkor használják, amikor a test felülete közvetlen kapcsolatba kerül az ellenfél bőrével, s olyankor hatol be, mint amikor egy fúró a fába hatol, csavarodva, spirálisan nyomulva befelé.
Ez az erő rendkívül heves és átható, képes sérülést okozni az ellenfél belső szerveiben.
Alkalmazásakor fontos a Hán xiōng bá bèi (含胸拔背) – a mellkas behúzása és a hát kitágítása –, a Chén jiān chuí zhǒu (沉肩垂肘) – a vállak lesüllyesztése és a könyökök leengedése –, valamint a Xū líng dǐng jìn (虛領頂勁) – a fejtető megemelése könnyed tartással. A légzésnek a Dāntián (丹田)-ba kell süllyednie, és az egész erőt a szándék (意, yì) és az energia (氣, qì) vezeti.
Ez az erő alkalmas mások belső gyakorlata — például bizonyos Qìgōng (氣功, qìgōng) vagy bìkǒu gōng (閉口功, bìkǒu gōng)-féle módszerek megtörésére; valóban a Taijiquan egyik specialitása.
Ugyanakkor, ha helytelenül alkalmazzák, könnyen súlyos sérülést okozhat. Ezért a kezdők számára nem ajánlott a túlzott vizsgálata vagy gyakorlása.
E rész tehát szándékosan rövidre fogva ismerteti. Ami a gyakorlati módszereket és a testben található pontok (akupontok) elleni használatát illeti, azokat csak mester szóbeli tanítása és személyes átadása révén lehet hitelesen elsajátítani.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
[25] Língkōng jìn (凌空勁) — TRAVERSING EMPTINESS
Ez az erő rendkívül kifinomult, szinte misztikus, és olyasmi, amit pusztán látás alapján nehéz elhinni. Valójában inkább a szellemi-pszichikai hatás kategóriájába tartozik.
Amikor egy nagy mesterszintű gyakorló alkalmazza, elég egyetlen „hā” hangos kiáltás, és az ellenfél lába elemelkedik a földtől, hátralép vagy hátraesik. Ez azért van, mert az ellenfél szelleme és figyelme teljesen a kiáradó erőhöz tapad, így nem képes ellenállni.
Ám ehhez az szükséges, hogy a befogadó fél már ismerje és átélte a Zhānnián jìn (沾黏勁, „tapadó-ragadó erő”)működését. A kiáltás pillanatában a saját testében keletkezett érzés hatására hátralép. Ha ezt a belső érzést nem ismeri, akkor a hatás sem működik.
Bár ez az erő rendkívül titokzatos, a gyakorlóknak nem szükséges mélyen kutatniuk. Leginkább játékként vagy érdekességként tekinthető.
A hagyomány szerint egykor Yang Jianhou és fia, Yang Shaohou képesek voltak arra, hogy akár egy lángoló gyertya tüzét is magukhoz vonzzák, majd egy kézmozdulattal eloltsák azt — ez is a „Traversing Emptiness” egyik megnyilvánulása volt. Úgy mondják, ez a képesség mára teljesen elveszett.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A fentiekben leírtak jelentik a Taijiquan legfontosabb erőit: legyen az tapadás (黏), engedés (走), bevonzás (引), semlegesítés (化), megragadás (拿) vagy kiáramoltatás (發).
Ezeken kívül léteznek még számos további erők: 
bō jìn (撥勁 – elhárító erő), 
cuō jìn (搓勁 – csiszoló erő),
jué jìn (撅勁 – felfeszítő erő), 
juǎn jìn (捲勁 – tekerő erő), 
cùn jìn (寸勁 – rövid/tompító erő), 
fēn jìn (分勁 – szétválasztó erő), 
dǒusǒu jìn (抖擻勁 – rázó/megrázkódtató erő), 
zhédié jìn (摺叠勁 – összehajtó, redőző erő), 
valamint cāpí xūlín jìn (擦皮虛臨勁 – bőrfelületet súroló, látszólagos közelítő erő).
Ezek száma nagy, de mivel nem mind szükséges a gyakorlás szempontjából, a részletezésüket a szöveg elhagyja.
A gyakorlás útja:
Először a nyitottság és kibontakozás (開展) legyen a cél.
Ezután következik a sűrítés, összerendezés (緊凑).
Ha ez már helyes, jön a részletek kutatása: előbb a nagyobb egységek (尺 – lábnyi), majd az egyre finomabbak: cun (寸 – hüvelyknyi), fēn (分 – vonásnyi), végül a háo (毫 – hajszálnyi) pontosságig.
Ez a folyamat vezet el oda, hogy az ember mozdulatlanul is képes alkalmazkodni és változni.
Ha valaki már ért a megértéshez (懂), semlegesítéshez (化), megragadáshoz (拿) és kiáramoltatáshoz (發), akkor a Taijiquan bármely állása vagy formája, sőt még más iskolák – például a Shaolin – egy-egy technikája is beépíthető és alkalmazható.
Csak az a fontos, hogy világosan különbséget tegyünk a külső és belső kapuk, valamint a felső, középső és alsó szintekközött. Ha az ember felismeri a pillanatot és az erőt, akkor szabadon és tetszés szerint alkalmazhatja — nem kell kötve maradni egyetlen formához vagy módszerhez sem.
Ha valaki a Taijiquan különféle erőit teljes mélységükben akarja megérteni, nélkülözhetetlen a magas szintű mesterek élő szóbeli útmutatása és belső tanítása (口授心傳).
Ez a könyv csupán a legfőbb alapelveket vázolta fel.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
HARMADIK KÖTET: ÁLLÁSOK
A Taijiquan állásgyakorlatai
A Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) állásgyakorlatai kétféle alapállásra oszlanak: a Mabu (馬步, mǎbù), azaz lovaglóállásra, valamint a Chuanzi-shi (川字式, chuānzì shì), azaz a „川” írásjegyhez hasonló elrendezésű állásra. A régi idők mesterei, amikor Taijiquan-t gyakoroltak, mindig e két állással kezdték. Így alsó testükben erő (勁, jìn) gyűlt össze, és nem váltak könnyűvé, lebegővé. Csak ezt követően léptek tovább a formagyakorlatok és a Tuishou (推手, tuīshǒu) – lökőkéz – gyakorlásába, és így érhettek el eredményt.
Ez a kétféle állás olyan, mint amikor házat építünk: a talapzat az alap. Ha az alap nem szilárd, vajon miként hordozhatna magán emeleteket, tornyos palotákat, tágas csarnokokat és hatalmas épületeket?
Sajnálatos, hogy a mai tanulók többsége nem innen kezdi, nem keres fokozatos előrehaladást, hanem már az elején a formagyakorlatokba és a Tuishou-ba vág bele. Tudni kell azonban, hogy ha e két alapállás gyakorlata kimarad, az alsó testnek nem lesz alapja, a súlypont könnyen elveszik. Ezért jelen kötet külön kiemeli ezt a részt, hogy a gyakorlók figyelmét ráirányítsa.
Így elkerülhető, hogy formagyakorlat közben a lábak ne üljenek túl mélyre, a testtartás ne a túlzott pontosságra törekedjen, valamint hogy Tuishou közben ne kövessük el a hibát: egyetlen Cai (採, cǎi) mozdulatnál már előre dőljünk, vagy egyetlen An (按, àn) hatására hátra hajoljunk.
Ezért, aki valóban a Taijiquan igazi alapjait és képességeit kívánja elsajátítani, annak először az állásgyakorlatokkal kell kezdenie. Ezeknél az edzéseknél a gyakorlás ideje nincs meghatározva, lehet rövidebb vagy hosszabb, a lényeg, hogy állhatatosan, rendszeresen végezzük. Már egy hónap múlva látható eredmény mutatkozik. A gyakorlás konkrét módszereit a következő rész ismerteti.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Lovaglóállás – Zhan Zhuang (馬步站樁, mǎbù zhàn zhuāng)
A két láb legyen párhuzamosan, egymástól távol, a vállszélességnek körülbelül a kétszeresére nyitva. A testet engedd le, kissé ereszkedve, a térdek enyhén hajlítva. (Lásd az ábrát: Taijiquan állásgyakorlatok – Chen Yanlin (1943), 1. rajz.)
A testsúly egyformán oszlik meg mindkét lábra. A felsőtest egyenes. A fejtető mintha felfüggesztve volna (懸頂, xuán dǐng), a derék lazított (鬆腰, sōng yāo). A mellkas enyhén behúzva (含胸, hán xiōng), a hát kissé kifelé nyújtva (拔背, bá bèi). A vállak lesüllyesztve (沉肩, chén jiān), a könyökök lefelé lógnak (垂肘, chuí zhǒu). A farokcsont (尾閭, wěilǘ) középhelyzetben, egyensúlyban van. A tekintet a kezekre irányul. A Qi (氣, qì) összegyűjtve, a szellem koncentrált (凝神, níng shén). A légzés az orron át történik.
A két kar könyökben hajlítva, a két kéz előre nyújtva, tenyérrel egymás felé fordítva, mintha egy labdát ölelnél. Ekkor a gyakorlat két részből áll: emelkedésből és süllyedésből.
– Emelkedés: a test kissé megemelkedik, a két kéz enyhén szétnyílik, a légzés belégzés, a Qi a hát mentén felfelé áramlik.
– Süllyedés: a test kissé leül, a két kéz közelebb kerül egymáshoz, a légzés kilégzés, a Qi a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
Összességében a két kéz nyitása és zárása olyan, mint a tüdő működése. Kezdőknek elegendő egyszerre öt perc gyakorlás. Később fokozatosan lehet növelni az időt. Hosszabb gyakorlás után nemcsak az alsótest válik szilárddá és erőssé, a test egészében a négy végtag belső ereje (內勁, nèi jìn) is megszilárdul, hanem a Dantian Qi-je is bőségesen feltöltődik.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
„Chuan” írásjegy formájú állás – Zhan Zhuang (川字式站樁, chuānzì shì zhànzhuāng) -THREE-LINE STANCE
Állj egyenesen. A jobb lábbal lépj előre fél lépést. A sarok érje a földet, a lábujjak kissé emelkedjenek. A bal láb legyen hajlítva. A két láb közötti távolság körülbelül egy chi (kb. 30 cm) legyen, se ne túl közel, se ne túl távol. A felsőtest egyenes, a csípőt ne told ki. A mellkas enyhén behúzva (含胸, hán xiōng), a hát kifelé nyújtva (拔背, bá bèi). A fejtető függesztett (虛領頂勁, xū lǐng dǐng jìn), a farokcsont (尾閭, wěilǘ) középhelyzetben. A tekintet a kéz irányába néz. Az elme mentes gondolattól és aggodalomtól.
Belégzéskor a Qi (氣, qì) a hát mentén tapad felfelé, kilégzéskor a Qi a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed. A test kissé ereszkedik, a teljes testsúly nagyobb része a bal lábra nehezedik.
A két kar enyhén hajlított, a két kéz előrenyújtva, vízszintesen. A vállak lesüllyesztve (沉肩, chén jiān), a könyökök lefelé lógnak (垂肘, chuí zhǒu), a csuklók ülnek (坐腕, zuò wàn). Az ujjak enyhén hajlítottak, kissé szétnyitva és felfelé mutatva. A jobb kéz elöl, a bal kéz hátul, a mellkas előtt kissé közelebb. A tenyerek egymással szemben, de kissé eltérő szögben, mintha egy labdát tartanál.
A felsőtest váll–könyök–csukló, valamint az alsótest csípő–térd–láb összhangban kell legyen. Ez azt jelenti: a vállak a csípővel, a könyökök a térddel, a csuklók a lábakkal harmonizálnak. Az egész test könnyed és rugalmas, a legcsekélyebb erőlködés nélkül. A cél a természetesség.
Ez a tartás megegyezik a Shisanshi (十三勢, shísān shì) – Tizenhárom alaphelyzet – közül a Ti Shou Shang Shi (提手上勢, tíshǒu shàng shì), „Kézfelemelés – Felfelé emelkedő helyzet” állásával (lásd az V. kötet 5. oldalán a rajzot). Ez a jobb oldali forma. A bal oldali forma mindenben azonos, csupán a bal kéz és a bal láb kerül előre. Ez a Shou Hui Pipa (手揮琵琶, shǒu huī pípá), „A kéz a pipa pengetése” formának felel meg (lásd az V. kötet 6. oldalán a rajzot).
Ennek az állásnak a gyakorlása – legyen rövid vagy hosszú idő – ha rendszeresen és állhatatosan végezzük, nagy mértékben fejleszti az ember belső szándékát (意, yì), szellemét (神, shén), Qi-jét (氣, qì), valamint a test belső erejét (內勁, nèi jìn), továbbá a derék és a lábak munkáját.
Ez a forma magában foglalja az előrehaladás, hátrálás, balra nézés, jobbra tekintés, középen való megállás, valamint a támadás és védekezés helyzeteit. Ezért rendkívül fontos a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) gyakorlásában. A régiek, bár évtizedeken át gyakorolták, minden reggel újra és újra elvégezték, sosem mulasztották el. Ennek oka, hogy ez a forma az akarat (意, yì), a szellem (神, shén) és a Qi (氣, qì) művelését szolgálja. Ezért a Taijiquan gyakorlójának semmiképp sem szabad könnyelműen kezelnie.
Ami a többi egyedi gyakorlatformát illeti: a Shisanshi bármely állását külön is lehet így gyakorolni. Az efféle önálló forma-gyakorlás a régmúlt időktől egészen a Qing-dinasztia koráig, Yang Jianhou (楊健侯, Yáng Jiànhóu) idejéig bevett módszer volt a tanítványok oktatásában. Fontossága ebből is nyilvánvaló.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Az egyes állások önálló gyakorlata – Alapvető „Cai Tui” (採腿, cǎi tuǐ) rúgásmódszer
A harci művészetekben a Cai Tui (採腿, cǎi tuǐ), azaz a taposó rúgás még hevesebb és veszélyesebb, mint a Chi Tui (翅腿, chì tuǐ), a „szárnyrúgás”. A Chi Tui a lábujjakkal vagy a láb élével rúg, míg a Cai Tui a talp közepével tapos az ellenfél térdére vagy a sípcsontjára. Ez a mozdulat rendkívül erőteljes: akit eltalál, az vagy súlyosan megsérül, vagy akár halálos sebet kaphat.
A Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) gyakorlataiban ennek a rúgásnak sok alkalmazása van, ám a mesterek többsége nem szívesen beszél róla egyértelműen, mert félnek attól, hogy a tanítványok másoknak súlyos sérülést okoznak.
Mindazonáltal, ha a Taijiquan rúgásait szilárdan és biztosan akarjuk végrehajtani, a Cai Tui gyakorlása elengedhetetlen.
A gyakorlás módja: ha a jobb lábbal hajtjuk végre a Cai Tui-t, akkor a jobb kéz hátrafelé húzódik, mintha elkapna és vezetne, a bal tenyér előrenyúlik, az ellenfél arcát célozva. A karoknak enyhén hajlítottnak kell lenniük, nem szabad teljesen kinyúlniuk. Ezzel egyidőben a jobb talp közepe előre és lefelé tapos. A taposás közben a test kissé oldalra fordul és lefelé ereszkedik. A két kéz egyszerre mozdul előre és hátra. A bal térd enyhén hajlik, a testsúly a bal lábra helyeződik. (Lásd az ábrát.)
Az állásgyakorlatok – Bal lábas Cai Tui (採腿, cǎi tuǐ) rúgás
A felsőtestben a mellkas enyhén behúzott (含胸, hán xiōng), a hát kifelé nyújtott (拔背, bá bèi). A Qi (氣, qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed. A fejtető mintha felfüggesztve volna (虛領頂勁, xū lǐng dǐng jìn). A derék ül, a csípő lazán megengedett (坐腰鬆胯, zuò yāo sōng kuà).
Ha a bal láb hajtja végre a Cai Tui (採腿)-t, akkor a bal kéz hátrafelé húzódik, mint egy elvezető, lefogó mozdulat (引拿, yǐn ná), a jobb tenyér előrenyúlik, az ellenfél arcát célozva. Ezzel egyidőben a bal talp közepe előre és lefelé tapos. A jobb térd kissé hajlik, a súlypont a jobb lábra helyeződik. A többi részlet megegyezik az előző leírással.
Ez a bal és jobb lábas Cai Tui folyamatosan, egymást váltva is gyakorolható. Hosszabb gyakorlás után nemcsak a test és a négy végtag válik összhangossá, hanem a derék és a lábak is szilárd ülő erőt (坐勁, zuò jìn) nyernek. Ellenkező esetben, ha rúgni akarnál, az egyik láb még fel sem emelkedett, a másik már elveszti a támaszt, és mielőtt az ellenfél elesne, te magad esel el előbb.
Ezért az efféle önálló gyakorlású alapvető Cai Tui rúgásmódszert a tanulónak feltétlenül ismernie kell.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A negyedik kötet – A belső energia mozgatásának gyakorlatai (行氣功法, xíng qì gōngfǎ)
A Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) kezdő módszere a test erősítésére és a belső energia (Qi, 氣, qì) mozgatására
Az emberi testben a belső Qi (氣, qì) fontosságát már részletesen kifejtettük az I. kötet 7. oldalán („Az Yi (意, yì) és a Qiviszonyáról”), valamint a 9. oldalon („A Taijiquan légzése és a belső Qi mozgatásának módszere”) című fejezetekben. Ha azonban a tanuló nem egyszerű, könnyen követhető kezdeti módszereken keresztül indul el, félő, hogy nehezen talál rá a valódi lényegre.
E fejezet célja, hogy világosan feltárja a kezdeti, a test egészségét erősítő és a Qi-t vezető módszereket, ezért illusztrációkkal mutatjuk be a légzés és a mozgás összhangját, valamint a velünk született Qi (先天氣, xiāntiān qì) és a szerzett Qi (後天氣, hòutiān qì) – vagyis a felső és az alsó Qi – emelkedését és süllyedését. Ezáltal a tanulók követhető ösvényt kapnak, amely lépcsőt jelent a felszínes megértésből a mély belátás felé, s így elkerülhetik a tévutakat és a hiábavaló erőfecsérlést.
Ez az egészséget erősítő, Qi-t vezető módszer nemcsak a belső Qi művelésére alkalmas, hanem hasznára van a Taijiquan gyakorlóinak is abban az esetben, ha utazás vagy a környezet akadályai miatt nincs lehetőségük formagyakorlatokat (盤架子, pán jiàzi) végezni. Ilyenkor e gyakorlatok segítségével nyújthatják izmaikat és inaikat, harmonizálhatják vér- és Qi-keringésüket, növelhetik belső erejüket (內勁, nèi jìn), és így gyakorlatuk nem szakad félbe.
Láttam, hogy a régiek, akik mélyen jártasak voltak a Yang-stílusú Taijiquanban, mind jól ismerték e módszert, ám kincsként őrizték, és nem szívesen adták tovább. Ez valóban sajnálatos. Ha valaki e gyakorlatokat a Ba Duan Jin (八段錦, bāduànjǐn)-hez hasonló mély légzőgyakorlatként végzi, az elnyert haszon annál is nagyobb, és korántsem csekély. A tanulóknak semmiképp sem szabad lebecsülniük ezt.
Megjegyzés
A Qi (氣, qì) légzésénél törekedni kell a természetességre. Akár belégzésről, akár kilégzésről van szó, mindig lassan, fokozatosan kell végezni. Szigorúan kerülni kell a túl gyors, kapkodó légzést, valamint a légzés visszatartását vagy erőltetett elnyomását, mert ezek káros következményekhez vezetnek. Kívánatos, hogy a tanulók ezt gondosan szem előtt tartsák.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Első gyakorlat – [Kilégzés]
A két láb párhuzamosan, egymás mellett álljon, a test egyenesen. A fej egyenes (虛領頂勁, xū lǐng dǐng jìn). A szemek előre, vízszintesen nézzenek. A nyelv a szájpadláshoz ér, az ajkak és fogak finoman záródnak. (Ez megegyezik a Taijiquan (太極拳, Tàijíquán) kezdőállásával, Qishi (起勢, qǐ shì).)
A légzés az orron át történik, kilégzéssel. (A középső energiaközpont (中焦, zhōngjiāo) Qi-je két rétegre válik: a felső rész az orron keresztül távozik, az alsó rész fokozatosan lesüllyed a Dantian (丹田, dāntián)-ba.)
A vállakat engedd lesüllyedni (沉肩, chén jiān), a könyökök lazán lógjanak (垂肘, chuí zhǒu). A mellkas enyhén behúzva (含胸, hán xiōng), a hát kifelé nyújtva (拔背, bá bèi). A két tenyér lefelé nyom, az ujjak előrenyúlnak, de ügyelj rá, hogy ne használj erőltetett erőt (拙力, zhuō lì). A kar könyökrésze enyhén hajlítva legyen, nem szabad teljesen kiegyenesíteni.
Az egész test lazítva (鬆開, sōng kāi), ugyanakkor a szellemet emeld, és a tudatot vezesd a fejtetőig. (Lásd az 1. ábrát.)
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, a belső légzés és Qi-vezetés során is csak egyetlen funkció van: a kilégzés.
Megjegyzés
A kezdőknek először a mozdulatok gyakorlásából kell kiindulniuk. Ami az orron keresztüli légzést és a Qi emelkedését-süllyedését illeti, hagyni kell, hogy természetesen történjen, nem szabad görcsösen ragaszkodni hozzá. Mivel mielőtt a belső Qi áramlása teljesen átjárná a testet, ha valaki túlságosan a belső Qi-re összpontosít, az könnyen káros hatásokhoz vezethet. Ezért a kezdőknek erre különösen figyelniük kell.
Xu Ling Ding Jin (虛領頂勁, xū lǐng dǐng jìn) – „A fejtető erő nélküli felfüggesztése.”
Chen Jian Chui Zhou (沉肩垂肘, chén jiān chuí zhǒu) – „A vállak lesüllyesztése, a könyökök leengedése.”
Zhoushen Song Kai (週身鬆開, zhōushēn sōng kāi) – „Az egész test ellazítása.”
Hu – Qi Chen Dantian (呼—氣沉丹田, hū – qì chén dāntián) – „Kilégzés – a Qi a Dantianba süllyed.”
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Második gyakorlat – [Belégzés és kilégzés]
A két kéz egyszerre, vízszintesen nyíljon szét oldalra, a vállak magasságáig emelkedve. A tenyerek lefelé fordítva, az ujjak kinyújtva. 
(Lásd a 2. ábrát)
A gyakorlat során, amikor a két kéz szétválik, a légzés az orron át belégzés. (A Dantian Qi-je – azaz az alsó Qi – felfelé törekszik, és a gerinchez simul.) Amikor a két kéz teljesen szétvált, és a mozdulat eléri nyugvópontját, a belégzés váltson át kilégzésre. (Az alsó Qi ekkor visszasüllyed a Dantianba.)
Ez a gyakorlat bár csak egyetlen mozdulatból áll, a belső Qi-légzés közben kétszer megy át váltáson.
丹田氣逼上　氣貼脊背
A Dantian (丹田, dāntián) Qi-je felfelé törekszik, és a gerinchez tapad.
兩臂平肩伸直後　改吸為呼（氣沉丹田）
Amikor a két kar a vállak magasságában teljesen kinyúlik, a belégzésről váltson át a kilégzésre, ekkor a Qi a Dantianba süllyed.
吸—氣貼脊背
Belégzés – a Qi a gerinchez tapad.
呼—氣沉丹田
Kilégzés – a Qi a Dantianba süllyed.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Harmadik gyakorlat – [Belégzés és kilégzés]
A két kéz egyszerre befelé zár, mintha ölelnél. (Közben a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) az orron keresztül belégzéssel áramlik be, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) pedig a gerinchez tapad.) A jobb kéz a bal kéz fölé kerül, ferdén kereszt alakban (斜十字形, xié shí zì xíng), a tenyerek lefelé fordítva. (Lásd a 3. ábrát – a folytonos vonallal rajzolt karok.)
A mellkas enyhén behúzott (含胸, hán xiōng), a hát kifelé nyújtott (拔背, bá bèi). A két kéz egyszerre fordul lefelé, a tenyerek befelé néznek, az ujjak lefelé lógnak. (Ekkor a felső Qi kilégzés, az alsó Qi pedig visszasüllyed a Dantianba.) 
(Lásd a 3. ábrát – a szaggatott vonallal rajzolt karok.)
Ez a gyakorlat két mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is kétszer vált.
兩手下垂時　改吸為呼
Amikor a két kéz leereszkedik, a belégzésről váltson át kilégzésre.
吸—氣貼脊背
Belégzés – a Qi a gerinchez tapad.
呼—氣沉丹田
Kilégzés – a Qi a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Negyedik gyakorlat – [Belégzés 4a]
A két kéz egyszerre befelé fordulva felfelé emelkedik. A jobb kéz elfordul, míg a bal kéz belső oldalához kerül. A két tenyér mindkettő befelé néz. A felsőtest fokozatosan és enyhén ereszkedik, a két térd lassan, kissé hajlik. (Lásd a 4. ábrát – Taijiquan kezdeti egészségmegőrző légzőgyakorlata – Chen Yanlin, 1943.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) belégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a gerinchez tapad.
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, és a belső Qi-légzésnek is egy fázisa van.
吸 — 氣貼脊背
Belégzés – a Qi a gerinchez tapad.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Ötödik gyakorlat – [Belégzés 4b – a belégzés folytatása]
A két kéz egyszerre lefelé, befelé húzódik a két csípő mellé. A tenyerek felfelé néznek, az ujjak előrenyúlnak. A test fokozatosan emelkedik, a térdek lassan kiegyenesednek. 
(Lásd az 5. ábra)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) továbbra is belégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) továbbra is a gerinchez tapad. Ez a belső légzés az előző, negyedik gyakorlat légzésével összefügg, egy egészet alkotva.
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is egyetlen folyamatban van jelen.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Hatodik gyakorlat – [Kilégzés 4c]
A két kéz egyszerre előrenyúlik felfelé, a mellkas magasságáig. A tenyerek felfelé néznek, az ujjak előrenyúlnak. A felsőtest fokozatosan kissé ereszkedik, a két térd lassan, enyhén hajlik. 
(Lásd a 6. ábra)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) kilégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is egyetlen folyamatban valósul meg.
Kilégzés – a Qi (氣, qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Hetedik gyakorlat – [Belégzés és kilégzés 5]
A két kéz egyszerre, vállmagasságban nyílik szét oldalra. A tenyerek felfelé néznek, az ujjak kinyújtva. (Lásd a 7. ábrát)
A gyakorlat során, amikor a két kéz szétválik, a légzés belégzés, ekkor az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a gerinchez tapad. Amikor a két kéz teljesen szétvált, és a mozdulat stabilizálódik, a légzés váltson át kilégzésre. Ezzel együtt a test lassan felemelkedik, a térdek fokozatosan kiegyenesednek. (Az alsó Qi ekkor visszasüllyed a Dantianba.)
Ez a gyakorlat egy mozdulatból áll, de a belső Qi-légzés két váltást tartalmaz.
兩臂平肩伸直後　改吸為呼
Amikor a két kar vállmagasságban teljesen kinyúlik, a belégzésről váltson át kilégzésre.
吸 — 氣貼脊背
Belégzés – a Qi a gerinchez tapad.
呼 — 氣沉丹田
Kilégzés – a Qi a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Nyolcadik gyakorlat – [Belégzés 6a]
A két kéz fokozatosan ökölbe záródik, miközben felfelé, befelé emelkedik, egészen a két fül mellé. A hüvelykujj és mutatóujj közötti rész (虎口, hǔkǒu) felfelé néz. Az öklöket nem szabad erősen szorítani. A karokban nem lehet semmi erőltetett erő (拙力, zhuō lì). Az egész test legyen ellazítva (鬆開, sōng kāi). A mellkas enyhén behúzott (含胸, hán xiōng), a hát kifelé nyújtott (拔背, bá bèi). A test fokozatosan kissé ereszkedik, a térdek lassan, enyhén hajlanak. (Lásd a 8. ábrát – Taijiquan kezdeti egészségmegőrző légzőgyakorlata – Chen Yanlin, 1943.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) belégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a gerinchez tapad.
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is egyetlen folyamatban zajlik.
吸 — 氣貼脊背
Belégzés – a Qi a gerinchez tapad.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Kilencedik gyakorlat – [Belégzés 6b – a belégzés folytatása]
A két ököl egyszerre kifelé fordul. A hüvelykujj és a mutatóujj közötti rész (虎口, hǔkǒu) egymással szemben áll, az ököl közepe kifelé néz. (Lásd a 9. ábrát – Taijiquan kezdeti egészségmegőrző légzőgyakorlata – Chen Yanlin, 1943.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) továbbra is belégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) továbbra is a gerinchez tapad. Ez a belső Qi-légzés a 8. gyakorlat folyamatával összefügg, egy egészet alkotva.
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is egyetlen folyamatban zajlik.
吸 — 氣貼脊背
Belégzés – a Qi a gerinchez tapad.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Tizedik gyakorlat – [Kilégzés 6c]
A két ököl tenyérré alakul, és egyszerre, jobbra és balra lefelé nyílik szét, vállmagasságig. A tenyerek lefelé néznek, az ujjak kinyújtva. A test fokozatosan emelkedik, a térdek lassan kiegyenesednek. (Lásd a 10. ábrát – Taijiquan kezdeti egészségmegőrző légzőgyakorlata – Chen Yanlin, 1943.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) kilégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is egyetlen folyamatban történik.
呼 — 氣沉丹田
Kilégzés – a Qi a Dantianba süllyed.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Tizenegyedik gyakorlat – [Belégzés 7a]
A két tenyér fokozatosan ismét ökölbe záródik.
Felfelé, befelé emelkedve egyszerre a két fül mellé érkezik. A hüvelykujj és a mutatóujj közötti rész (虎口, hǔkǒu) felfelé néz. A mellkas enyhén behúzott (含胸, hán xiōng), a hát kifelé nyújtott (拔背, bá bèi). A test lassan kissé ereszkedik, a térdek fokozatosan enyhén hajlanak, mint a nyolcadik gyakorlatban. (Lásd a 11. ábrát – a folytonos vonallal rajzolt karok.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) belégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a gerinchez tapad.
吸 — 由脊背上升
Belégzés – a Qi a gerinc mentén felfelé emelkedik.
Kiegészítés:

A két ököl egyszerre tovább emelkedik a halánték mellé. A test lassan felemelkedik, a térdek fokozatosan kiegyenesednek. (Lásd a 11. ábrát – a szaggatott vonallal rajzolt karok.) 

Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) továbbra is belégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) továbbra is a gerinchez tapad. 3. A két ököl ismét egyszerre emelkedik, egészen a fejtető fölé. (Lásd a 11. ábrát – a szaggatott vonallal rajzolt karok.) Ekkor a felső Qi továbbra is belégzés, az alsó Qi továbbra is a gerinchez tapad.
Ez a gyakorlat három mozdulatból áll, ám a belső Qi-légzés egyetlen folyamatban zajlik.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Tizenkettedik gyakorlat – [Kilégzés 7b és belégzés 8a]
A két ököl tenyérré változik.
Ezután egyszerre felfelé emelkedve tartanak, a tenyerek fölfelé néznek, az ujjak egymás felé fordulnak. A test ismét lassan emelkedik, a térdek fokozatosan kiegyenesednek, a sarkak kissé elemelkednek a talajról. (Lásd a 12. ábrát – a folytonos vonallal rajzolt karok.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) kilégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
2. A két kéz befelé keresztezi egymást, ferdén keresztezett alakot (斜十字形, xié shí zì xíng) formálva: a jobb kéz felül, a bal kéz alul helyezkedik el. A tenyerek kifelé néznek. (Lásd a 12. ábrát – a szaggatott vonallal rajzolt karok.) Ekkor a felső Qi belégzésre vált, az alsó Qi a gerinchez tapad. 
3. A két kéz egyszerre balra és jobbra ereszkedik le, a csípő mellé kerül. A tenyerek fölfelé néznek, az ujjak előrenyúlnak. A test, a térdek és a lábak fokozatosan leereszkednek, visszatérve az ötödik gyakorlat eredeti helyzetéhez. (Lásd a 12. ábrát – a szaggatott vonallal rajzolt karok.) Ekkor a felső Qi továbbra is belégzés, az alsó Qi továbbra is a gerinchez tapad.
Ez a gyakorlat három mozdulatból áll, míg a belső Qi-légzés két váltást tartalmaz.
呼 — 氣沉丹田 Kilégzés – a Qi a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
吸 — 氣貼脊背 Belégzés – a Qi a gerinchez tapad. 
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Tizenharmadik gyakorlat – [Kilégzés 8b, belégzés és kilégzés 9, valamint belégzés és kilégzés 10a] 
1. A fej egyenesen tartva, a két kéz befelé keresztezi egymást a köldök előtt. A tenyerek fölfelé néznek, a két hüvelykujj egymással szemben. A bal kéz felül, a jobb kéz alul helyezkedik el. (Lásd a 13. ábrát.) Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) kilégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
2. A két kar változatlanul marad, a fej a derékkal és a lábakkal együtt balra fordul, amíg a nyak már nem tud tovább fordulni. Ekkor a felső Qi belégzés, az alsó Qi a gerinchez tapad. 
3. A fej visszafordul eredeti helyzetébe. Ekkor a felső Qi kilégzés, az alsó Qi a Dantianba süllyed. 
4. A fej a derékkal és a lábakkal együtt jobbra fordul, amíg a nyak már nem tud tovább fordulni. Ekkor a felső Qi belégzés, az alsó Qi a gerinchez tapad. 
5. A fej ismét visszafordul eredeti helyzetébe. Ekkor a felső Qi kilégzés, az alsó Qi a Dantianba süllyed.
Ez a gyakorlat öt mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is öt váltást tartalmaz.
Megjegyzés
E gyakorlatban a fej jobbra és balra, hátrafelé fordulva tekinthet kétszer vagy háromszor is. A fordulatot azonban mindig a fej egyenes, középhelyzetben való megállításával kell befejezni.
呼 — 氣沉丹田 Kilégzés – a Qi a Dantianba süllyed.
吸 — 氣貼脊背 Belégzés – a Qi a gerinchez tapad. 
Tizennegyedik gyakorlat – [Kilégzés 10b – a kilégzés folytatása]
A két tenyér egyszerre befelé és lefelé fordul, a kézfejek fölfelé néznek. A felsőtest előrehajol, a derékból lehajolva, a két tenyér a földre ér, az ujjak egymással szemben. A térdek továbbra is egyenesek, nem szabad behajlítani. Ha a kezdő nem tudja leérinteni a kezét a földre, akkor hajoljon addig, ameddig kényelmes; nem kell erőltetni. Idővel, ahogy a derék fokozatosan rugalmasabbá válik, természetesen el fogja érni a földet. (Lásd a 14. ábrát – Taijiquan kezdeti egészségmegőrző légzőgyakorlata – Chen Yanlin, 1943.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) kilégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, és a légzés is egyetlen folyamatban történik: kilégzés.
Megjegyzés
Ez a gyakorlat, vagyis az előre hajlás és a derékból történő lehajlás mozdulata kétszer vagy háromszor is ismételhető.
呼 — 氣沉丹田
Kilégzés – a Qi (氣, qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Tizenötödik gyakorlat – [Belégzés 11a]
A test felemelkedik és kiegyenesedik. A két kéz keresztezi egymást, ferdén keresztezett alakot (斜十字形, xié shí zì xíng) formálva, a tenyerek befelé néznek. A jobb kéz kívül, a bal kéz belül helyezkedik el. A mellkas enyhén behúzott (含胸, hán xiōng), a hát kifelé nyújtott (拔背, bá bèi). A test fokozatosan kissé ereszkedik, a térdek lassan enyhén hajlanak. (Lásd a 15. ábrát – Taijiquan kezdeti egészségmegőrző légzőgyakorlata – Chen Yanlin, 1943.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) belégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a gerinchez tapad.
吸 — 氣貼脊背
Belégzés – a Qi a gerinchez tapad.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Tizenhatodik gyakorlat – [Kilégzés 11b és belégzés 12a] 
1. A bal kéz felfelé emelkedik, mintha tartana, a tenyér fölfelé néz. A jobb kéz ezzel egyidőben lefelé nyom, a tenyér lefelé fordítva, az ujjak kinyújtva. A test fokozatosan emelkedik, a térdek lassan kiegyenesednek. (Lásd a 16. ábrát – a folytonos vonallal rajzolt karok.) Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) kilégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
2. A két kéz egyszerre záródik, fentről és lentről összefogva, majd újra keresztezi egymást, ferdén keresztezett alakban (斜十字形, xié shí zì xíng), ugyanúgy, mint a tizenötödik gyakorlatban, de most a bal kéz van kívül, a jobb kéz belül. A mellkas enyhén behúzott (含胸, hán xiōng), a hát kifelé nyújtott (拔背, bá bèi). A test fokozatosan kissé ereszkedik, a térdek lassan, enyhén hajlanak. (Lásd a 16. ábrát – a szaggatott vonallal rajzolt karok.) Ekkor a felső Qi belégzés, az alsó Qi a gerinchez tapad.
Ez a gyakorlat két mozdulatból áll, a belső Qi-légzés is két váltásból tevődik össze.
呼 — 氣沉丹田 Kilégzés – a Qi a Dantianba süllyed.
吸 — 氣貼脊背 Belégzés – a Qi a gerinchez tapad. 
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Tizenhetedik gyakorlat – [Kilégzés 12b és belégzés 13a] 
1. A jobb kéz felfelé emelkedik, mintha tartana, a tenyér fölfelé néz. A bal kéz ezzel egyidőben lefelé nyom, a tenyér lefelé fordítva, az ujjak kinyújtva. A test fokozatosan emelkedik, a térdek lassan kiegyenesednek. (Lásd a 17. ábrát – a folytonos vonallal rajzolt karok.) Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) kilégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
2. A két kéz egyszerre záródik, fentről és lentről összefogva, majd keresztezi egymást ferdén (斜十字形, xié shí zì xíng), ugyanúgy, mint a tizenötödik gyakorlatban. A mellkas enyhén behúzott (含胸, hán xiōng), a hát kifelé nyújtott (拔背, bá bèi). A test fokozatosan kissé ereszkedik, a térdek lassan, enyhén hajlanak. (Lásd a 17. ábrát – a szaggatott vonallal rajzolt karok.) Ekkor a felső Qi belégzés, az alsó Qi a gerinchez tapad.
Ez a gyakorlat két mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is két váltásból tevődik össze.
呼 — 氣沉丹田 Kilégzés – a Qi a Dantianba süllyed.
吸 — 氣貼脊背 Belégzés – a Qi a gerinchez tapad. 
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Tizennyolcadik gyakorlat – [Kilégzés 13b]
A két kéz egyszerre lefelé fordul, a tenyerek befelé néznek, az ujjak lefelé lógnak. A test és a térdek helyzete ugyanaz, mint az előző gyakorlatban. (Lásd a 3. ábrát – a szaggatott vonallal rajzolt karok.)Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) kilégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is egy folyamatban történik.
Tizenkilencedik gyakorlat – [Belégzés 14a]
A két kéz egyszerre befelé fordulva felfelé emelkedik, a jobb kéz elfordulva a bal kéz belső oldalához kerül. A tenyerek mindkettő befelé néznek. A test és a térdek állása megegyezik az előző gyakorlatban leírtakkal. (Lásd a 18. ábrát – Taijiquan kezdeti egészségmegőrző légzőgyakorlata – Chen Yanlin, 1943.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) belégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a gerinchez tapad.
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is egyetlen folyamatban zajlik. (Megfelel a 4. gyakorlatnak.)
吸 — 氣貼脊背
Belégzés – a Qi a gerinchez tapad.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Huszadik gyakorlat – [Belégzés 14b – a belégzés folytatása]
A két kéz egyszerre lefelé és hátrafelé húzódik a csípő mellé. A tenyerek fölfelé néznek, az ujjak kinyújtva. A test fokozatosan kissé emelkedik, a térdek lassan, enyhén kiegyenesednek. (Lásd a 19. ábrát – Taijiquan kezdeti egészségmegőrző légzőgyakorlata – Chen Yanlin, 1943.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) továbbra is belégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) továbbra is a gerinchez tapad.
Ez a gyakorlat egyetlen mozdulatból áll, és a belső Qi-légzés is egyetlen folyamatban történik. (Megfelel az 5. gyakorlatnak.)
吸 — 氣貼脊背
Belégzés – a Qi a gerinchez tapad.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Huszonegyedik gyakorlat – [Kilégzés 14c]
A két kéz egyszerre kissé oldalra nyílik, majd felemelkedik a két borda mellé, onnan ismét lefelé nyom és süllyed. A tenyerek lefelé fordulnak. A test fokozatosan ismét emelkedik, a térdek lassan, fokozatosan kiegyenesednek, majd visszatér az első gyakorlat eredeti állásába. (Lásd a 20. ábrát – Taijiquan kezdeti egészségmegőrző légzőgyakorlata – Chen Yanlin, 1943.)
Ekkor a felső Qi (上層氣, shàngcéng qì) kilégzés, az alsó Qi (下層氣, xiàcéng qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
Ez a gyakorlat megegyezik az első gyakorlattal. Az egész sorozat befejezése után rövid ideig meg kell állni, hogy a testben a Qi és a vérkeringés visszarendeződjön, és visszatérjen az eredeti állapotába.
Kiegészítő megjegyzés
Miután az egész egészségmegőrző Qi-vezető sorozat (健身運氣法, jiànshēn yùnqì fǎ) gyakorlata (vagy a pán jiàzi 盤架子 formagyakorlat, vagy a Tuishou 推手, vagy a Da Lü 大捋) befejeződött, a gyakorló ha két lábát párhuzamosan, a vállnál valamivel szélesebbre nyitja, a testet kissé leereszti, a térdeket enyhén behajlítja, akkor a Mabu (馬步, mǎbù), lovaglóállás jön létre.
A felsőtest egyenes, a fejtető felfüggesztett (虛領頂勁, xū lǐng dǐng jìn), a derék és a csípő lazán megengedett (鬆腰鬆胯, sōng yāo sōng kuà). A mellkas enyhén behúzott (含胸, hán xiōng), a hát kifelé nyújtott (拔背, bá bèi). A vállak lesüllyesztve (沉肩, chén jiān), a könyökök leengedve (垂肘, chuí zhǒu). A farokcsont középhelyzetben (尾閭中正, wěilǘ zhōngzhèng). A két kar hajlított, az ujjak előre nyúlnak, a tenyerek lefelé néznek. 
(Lásd a 21. ábrát – a folytonos vonallal rajzolt karok.)
虛領頂勁
Xu Ling Ding Jin (虛領頂勁, xū lǐng dǐng jìn) – „A fejtető erő nélküli felfüggesztése.”
沉肩垂肘
Chen Jian Chui Zhou (沉肩垂肘, chén jiān chuí zhǒu) – „A vállak lesüllyesztése, a könyökök leengedése.”
週身鬆開
Zhoushen Song Kai (週身鬆開, zhōushēn sōng kāi) – „Az egész test ellazítása.”
呼 — 氣沉丹田
Kilégzés – a Qi a Dantianba süllyed.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
Kilégzés – a Qi (氣, qì) a Dantian (丹田, dāntián)-ba süllyed.
Ezután a két kart és a két térdet a derék és a lábak erejével (腰腿勁, yāotuǐ jìn) tetszés szerint rázd meg 100–200-szor. A rázást követően a két kart vállmagasságban nyisd szét jobbra és balra, az ujjak legyenek kinyújtva, a tenyerek lefelé nézzenek, majd ismét rázd meg 100–200-szor. 
(Lásd a 21. ábrát – a szaggatott vonallal rajzolt karok.)
Ezáltal a teljes testben a Qi és a vérkeringés szabadon áramlik, a test és az elme felfrissül, és az ebből származó haszon oly mértékű, hogy szavakkal ki sem fejezhető.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 
A Taijiquan gyakorlatok összefoglalása: 
Légzés és Qi-vezetés
Ez a táblázat áttekintést nyújt a Taijiquan kezdeti egészségmegőrző légzőgyakorlatainak minden lépéséről. Részletezi az egyes mozdulatokhoz tartozó légzés típusát, a Qi áramlásának irányát, valamint a mozdulat rövid leírását, segítve a mélyebb megértést és a gyakorlatok helyes kivitelezését.
SI
by Szalai Tamás  - Fehér Majom Taijiquan Iskola
 