A Wu-stílusú tai chi chuan kialakulása
A Wu-stílus (吴氏太极拳, Wu shi taijiquan) a tai chi chuan öt fő stílusa közül a második legnépszerűbb, és a negyedik legrégebbi irányzat. Kialakulása a 19. század végére, a Qing-dinasztia idejére tehető, és szorosan kapcsolódik a Yang-stílushoz, amelyből közvetlenül eredeztethető
Alapítók és fejlődési vonal
Wu Quanyou (Wu Chuan Yu, 1834–1902)
Manzsu származású katonatiszt volt a pekingi Tiltott Városban, a Sárga Zászlós hadtestben. 1850-től lett Yang Luchan, majd fia, Yang Banhou tanítványa, akik a császári gárda harcművészeti oktatói voltak. Wu Quanyou a Yang-stílus alapelveit sajátos módon, a lágyság, az energiaelvezetés (neutralizálás) és a kis körök hangsúlyozásával fejlesztette tovább
Wu Jianquan (Wu Chien Chuan, 1870–1942)
Wu Quanyou fia, aki apja tanításait továbbfejlesztette, finomította, és a stílust széles körben ismertté tette. Őt tekintik a Wu-stílus társalapítójának és igazi népszerűsítőjének. 1928-ban Sanghajba költözött, ahol megalapította a Jianquan Taijiquan Association-t, és az egész országban, majd a világon is elterjesztette a Wu-stílust
A Wu-stílus fő jellemzői
Kis körök, kompakt mozdulatok
A Wu-stílus különlegessége a viszonylag szűk, kompakt mozgástartomány, a test és a karok kisebb körökben mozognak, mint a Yang- vagy Chen-stílusban. Ez a mozgás közvetlenül szolgálja a fogásokat, dobásokat, földrevitelek és ízületi feszítések alkalmazását
Párhuzamos lábtartás, viszonylag magasabb állások
A lábak gyakran párhuzamosak, a lépések rövidebbek, mint más stílusokban, a testtartás egyenesebb, ami elősegíti a gyors irányváltásokat és a stabilitást
Harci alkalmazás
Jelentős hangsúlyt kapnak a lökő kezek (tuishou), a birkózó, dobó, földrevivő technikák, ízületi feszítések, nyomáspont-technikák. A Wu-stílusban a harci alkalmazás és a gyakorlati önvédelem kiemelt szerepet kap
Egészségmegőrzés
A Wu-stílus, akárcsak a többi nagy tai chi irányzat, hangsúlyozza a qi (életerő) áramoltatását, a test-lélek harmóniáját, a relaxációt és a légzés tudatosítását
Elterjedés és mestervonal
Északi Wu-stílus (Pekingi Wu-stílus)
Wu Quanyou első tanítványai, például Wang Maozhai, tovább vitték a stílust Pekingben és Észak-Kínába.
Déli Wu-stílus (Sanghaji Wu-stílus)
Wu Jianquan Sanghajba költözése után a család és tanítványai révén a stílus elterjedt egész Dél-Kínában, majd Hongkongban, később a világ számos pontján, például Kanadában, Európában és Ausztráliában is
Híres mesterek
Wu Gongyi, Wu Yinghua, Ma Yueliang, Wu Yanxia, Wu Daxin, Wang Peisheng – mindannyian jelentős szerepet játszottak a Wu-stílus továbbadásában és fejlesztésében
A Wu stílusú tai chi chuan eredete
A Wu stílusú tai chi chuan közvetlenül a Yang stílusból alakult ki a 19. század második felében, és fejlődését elsősorban a Yang család tanítványai, illetve leszármazottai határozták meg.
A Yang stílus hatása a Wu stílusra
A Wu stílus számos technikai elemet és filozófiai alapelvet vett át a Yang stílustól, de sajátos jellemzőkkel gazdagította azokat, létrehozva egy egyedi, felismerhető irányzatot a tai chi chuan művészetén belül.
A Wu stílus történelmi jelentősége
A Wu stílus kialakulása fontos mérföldkő volt a tai chi chuan fejlődésében, mivel ez volt az első olyan jelentős irányzat, amely nem közvetlenül a Chen családhoz kötődött, hanem egy másik stílusból fejlődött tovább.
A Wu stílus eredete
Yang család tanításai
Wu Quanyou a Yang családnál tanulta meg a tai chi chuan művészetét, különösen a „kis körök" és „nagy körök" technikáját, valamint a lágy, semlegesítő (neutralizáló) erő alkalmazását.
Egyedi fejlesztések
Yang Luchan és Yang Banhou tanításai alapján Wu Quanyou saját tapasztalatai és harci múltja révén egyedi hangsúlyokat, technikai finomításokat vitt a mozgásrendszerbe, amelyből kialakult a Wu stílus.
A Wu stílus fejlődése a Yang stílusból
A mozdulatok jellege
A Wu stílus mozdulatai kompaktabbak, a testtartás gyakran enyhén előredöntött, a mozgás kisebb ívű, szűkebb, mint a Yang stílusban. Ez a harci alkalmazásokat, dobásokat, földre viteleket és ízületi feszítéseket is elősegíti.
Fő hangsúly
Kiemelt szerepet kap a semlegesítő erő (az ellenfél erejének elvezetése), a lágyság, az energia finom irányítása, valamint a gyakorlati önvédelem.
Tanítási vonal
Wu Quanyou fia, Wu Jianquan (1870–1942) tovább finomította és rendszerezte a stílust, majd Sanghajban, illetve Dél-Kínában népszerűsítette. Wu Jianquan baráti és szakmai kapcsolatban állt Yang Chengfuval, a Yang stílus nagy reformerével, így a két stílus fejlődése továbbra is szorosan összefonódott.
A Wu-stílusú tai chi chuan a Yang-stílusból fejlődött ki Wu Quanyou és fia, Wu Jianquan munkássága révén a 19–20. század fordulóján. A stílus fő jellemzői a kis körök, kompakt mozdulatok, párhuzamos lábtartás, magasabb állás, valamint a harci alkalmazások (dobások, földrevitelek, ízületi feszítések) hangsúlyozása. A Wu-stílus ma világszerte elterjedt, és mind egészségmegőrző, mind harci művészetként nagy megbecsülésnek örvend
A Taijiquan születése – beszélgetés
Wu Wenhan mesterrel
Szerző: Dave Barrett, fordította: Yang Jun – magyar fordítás: Szalai Tamás
Dave Barrett (DB): Amerikában sokan nem ismerik a Wu/Hao stílusú Taijiquan (太極拳 / tàijíquán)-t. Először azt kérdezném, miben különbözik a Yang stílus a Wu/Hao stílustól.
Wu Wenhan (WW): Két részben válaszolok. Először is elmondom, miért hívják a stílusunkat Wu/Hao-nak. A Qing-dinasztia közepén, He bei tartomány Yongnian megyéjének Guangfu városában két híres Taiji-mester élt: Yang Luchan (楊露禪 / Yáng Lùchán, 1799–1873) és Wu Yuxiang (武禹襄 / Wǔ Yǔxiāng, 1813–1880). Elmondom, Wu Yuxiang hogyan hozta létre a saját stílusát. A Wu család állami szolgálatban állt, Wu Yuxiang magas helyezést ért el a császári vizsgán. A családban a nagyapáim is magas rangú hivatalnokok voltak, szinte tábornoki szinten. Ekkor Yang Luchanvisszatért tanulmányútjáról Chen Changxing (陳長興 / Chén Chángxīng) mestertől. Yang feladata az lett, hogy szülővárosában tanítson Taijiquan (太極拳)-t, és jó barátok lettek Wu Yuxianggal. Akkoriban még nem létezett külön „Taijiquan” elnevezés: a Chen-vonalat „Hosszú Ökölnek” nevezték, Yongnian környékén pedig „Pamut Ökölnek” vagy „Tapadó Ökölnek”. Miután Wu Yuxiang tanult a Yang családtól, visszament Wenxian megye Zhaobao (趙堡 / Zhàobǎo) városába, ahol mestert talált Chen Qingping (陳清萍 / Chén Qīngpíng, 1795–1868) személyében. Közben Wu Yuxiang testvére, Wu Changxin egy sószatócsnál rábukkant Wang Zongyue (王宗岳 / Wáng Zōngyuè) Taiji-klasszikusairól szóló könyvére. Ezt odaadta Wu Yuxiangnak, aki hazavitte. Ettől kezdve Yang Luchan és Wu Yuxiang a könyv elméleteit követték, és a helyi kultúrával, harci stílusokkal ötvözték. Amit Chen Changxingtől és Chen Qingpingtől tanultak, azt mind Wang Zongyue elméletével együtt vegyítették, és ebből született az új harcművészet, amelyet ma Taijiquan (太極拳)-nak nevezünk. Később Yang Luchan Pekingbe ment tanítani, innen indult a Taijiquan elterjedése.
A második rész a Yang és a Wu/Hao stílus különbségeiről szól. Yang Luchan és Wu Yuxiang jó barátok voltak, együtt tanultak és gyakoroltak, megosztva tudásukat. Wang Zongyue elméleteire támaszkodva hozták létre a Taijiquan (太極拳)-t. Amit Chenjiagou (陳家溝 / Chénjiāgōu)ban és Zhaobao (趙堡)ban tanultak, valamint a Yongnian-i technikákat Wang elméletei vezérelték, és elkezdték átalakítani a formát: kivették az ugrásokat és a dobbantásokat, a kemény, gyors mozdulatokat, és a lágyság hangsúlyát állították középpontba.
DB: Ekkor lett sokkal lassúbb a mozgás?
WW: Igen. Ez fokozatos folyamat volt, nem egyik napról a másikra történt. A kezdetekkor mind a Yang, mind a Wu formában még voltak ugrások, de a dobbantást már elhagyták.
DB: Miért vették ki ezeket a mozdulatokat?
WW: Wang Zongyue elképzelései hatottak rájuk; ezek új alapot adtak a mozdulatoknak. Természetesen a Chen stílustól tanultak, de abban az időben Wang könyvét a Chen mesterek még nem ismerték. Ez fontos: a harcművészet fejlődéséhez elméleti alap szükséges. Aztán jön a kérdés: hogyan mutatjuk be, hogyan adjuk elő? A Yongnian-ban fejlődött Yang és Wu stílus a Chen-forma „Lusta az övet megkötni” kezdetéből alakult a mi „Madarat megragadó farok” (掤捋擠按 / peng–lü–ji–an) szekvenciánk irányába, és a végén az „Íjat hajlítva tigrist lőni”-vel fejeződik be – szerkezetük tehát elejétől végéig rokon. A régi Chen forma a „Harcos döngöli a mozsárt” résszel indult; sorrendje eltért. Később Wu Jianquan (吴鉴泉 / Wú Jiànquán, 1870–1942) és Sun Lutang (孫祿堂 / Sūn Lùtáng, 1861–1932) a Yang-családi alapokról fejlesztette a saját stílusát, ezért a formáik sorrendje is részben hasonló.
Harmadik pontként a Push Hands (推手 / tuīshǒu)-ról szólnék. A Chen-vonalban régen ez nagyon alapgyakorlat volt: előre-hátra mozgás. Yang Luchan ezt hozta vissza Guangfuba és részletesebb technikákká fejlesztette. A Yang család tanításból élt, gazdag gyakorlati tapasztalattal és hatékony képzési módszerekkel. A Wu/Hao irányzat is összetettebb Push Hands (推手) mintákat dolgozott ki, sokat hozzátéve a tui shou és a fegyveres képzés fejlődéséhez. Azt kell mondanunk, hogy Wu Yuxiang és Yang Luchan együtt alapozták meg a Taijiquan (太極拳)-t.
DB: Mivel ők ketten közeli barátok voltak és egy városban éltek, együtt dolgozták ki a ma ismert formák sorrendjét?
WW: Igen. Közösen dolgoztak, sok azonos formanevet használtak, és bár a két stílus különbözik, sok bennük a hasonlóság.
DB: Azért kérdezem, mert sok tanuló hajlamos úgy gondolni, hogy a Taijiquan (太極拳) csak Yang Luchan-tól ered; fontos volna elismerni és ünnepelni a Wu család hozzájárulását is.
WW: Talán azért kevésbé ismertek a Wu család érdemei, mert a Yang család hivatásos tanítók voltak, míg a Wu család nem a tanításból élt. A két család kapcsolata nagyon közeli volt: Yang Luchan pekingi tanítói belépőjét is Wu Yuxiangtestvére intézte.
DB: Így jutott be Yang Luchan a Tiltott Városba?
WW: Wu Yuxiang testvére a jogi igazgatásban dolgozott, és az Udvari Gárdához ajánlotta be mint harcművészeti oktatót. E baráti kapcsolat nélkül nem történt volna meg ez a bemutatás. Ez igen fontos fejezete a Taijiquan (太極拳)történetének.
WW: A stílusunkat azért hívják Wu/Hao-nak, mert a Wu család tehetős, helyi arisztokrácia volt; nem a tanításból éltek, művelt, katonai hagyományokkal bíró család. Wu Yuxiang szenvedélyesen kutatta a harcművészeteket, és a Taiping-felkelés (1850–1864) idején a város védelmét is szervezte. Történeti adatokból nem világos, hogy a Guangfu-i polgárok kiképzése milyen formában zajlott; az egyik unokaöccse katona volt és a saját embereit képezte. A Qing-kormány kitüntetéssel ismerte el Wu Yuxiang szolgálatait.
Később három tanítványa lett: Li Yiyu (李亦畬 / Lǐ Yìyú, 1832–1892) (legidősebb unokaöccse), Li Qishen, valamint Yang Banhou (楊班侯 / Yáng Bānhóu, 1837–1892), Yang Luchan második fia. Mivel Yang Luchan Pekingben volt, a családja Guangfuban maradt; Yang Banhou-t Wu Yuxiang tanította és Taijiquan-t is oktatott neki. Ezért volt a Yang családban történetileg „nagy keret” és „kis keret” irányzat. Yang Banhou húszévesen Pekingbe ment, katonai oktatóként a hetes ranglétra hatodik fokára emelkedett. Wu Yuxiang Guangfuban maradt, és a Taijiquan (太極拳) elméletének kutatásával foglalkozott. A Taiji-elmélet három fő forrása: Wang Zongyue (王宗岳), Wu Yuxiang (武禹襄) és Li Yiyu (李亦畬). Li Yiyu nem hivatásos harcművész volt, de volt egy tanítványa: Hao Weizhen (郝為真 / Hǎo Wéizhēn, 1849–1920) – a „Hao” az udvari neve volt –, aki a Wu-stílust nyilvánosan terjesztette.
DB: Ő egyidős volt Yang Chengfu (楊澄甫 / Yáng Chéngfǔ)val, kb. ugyanakkor tanított?
WW: Igen, ugyanabba a generációba tartoztak, de Hao Weizhen valamivel idősebb volt Yang Chengfunál. Innen ered a Wu/Hao elnevezés: Hao Weizhen volt az, aki nyilvánosan tanított, és angolul is meg kellett különböztetni ezt az ágat Wu Jianquan Wu-stílusától. Az első Wu-stílusú Taijiquan-kézikönyvet Hao Weizhen unokája, Hao Shaoru (郝少如 / Hǎo Shàorú, 1907–1983) írta. A különbség a Yang és a Wu család között az, hogy a Yangok nemzedékről nemzedékre, családon belül adták tovább a művészetet, míg Wu Yuxiang (Wu/Hao) vonala nem családi mesterségként öröklődött tovább, mert ők nem a tanításból éltek. A Wu-stílus Hao Weizhen által három generáción ment át: a második mester Hao Yueru (郝月如 / Hǎo Yuèrú, 1877–1935) volt (előbb Yongnianban, majd Sanghajban tanított), a harmadik Hao Shaoru, aki szintén Sanghajba költözött.
A Taijiquan (太極拳) népszerűségét és sikerét Wu Yuxiang és Yang Luchan együttműködése alapozta meg. A Yang-vonal gyakorlati, jól működő képzési módszereket fejlesztett, a Wu/Hao-vonal pedig a Taiji-elmélet kidolgozásához járult hozzá. A két család későbbi nemzedékei a gyakorlatot és az elméletet tovább egyesítették, emelve a képzés színvonalát. Yongnianban a Taijiquan nem pusztán a Chen-technikák folytonosságaként fejlődött: tanultak ugyan a Chen-rendszerből, de új formákat terveztek és hoztak létre. Három szempont alapján különböztetjük meg a harcművészeteket: (1) elmélet, (2) a formák előadása, (3) tanítási módszertan. E három kritérium szerint ismerjük fel, mi micsoda – ahogy a labdajátékoknál is a szabályok, a játék és az edzés különböztet. Szerintem a Taijiquan nem egyszerűen Chenjiagou (陳家溝)ból származik: őseink a Chen-tanulmányok után új harcművészetet hoztak létre Taijiquan (太極拳) néven, és ennek Guangfu a szülőhelye. Természetesen kapcsolatban áll a Chen-stílussal, de nem puszta átörökítés. Később, amikor Chen Fake (陳發科 / Chén Fākē) az 1950-es években Pekingben tanított, még vita is folyt arról, hogy az ő stílusa valóban Taijiquan-e, mert a három kritériumban nagyok voltak az eltérések – hiányoztak belőle Wang Zongyue 13 irányított ereje (十三勁 / shísān jìn) és az elméleti tételek.
DB: Egy utolsó kérdés: kutatásai során mit tudott meg Wang Zongyue (王宗岳)-ről? Honnan származott, mi volt a háttere?
WW: A kérdésre nem adható teljesen egyértelmű válasz. Néhány alapvető tényt ismerünk: Shanxi tartományból való volt, a Qing-dinasztia Qianlong korszakában (1736–1796) élt. Elméletei a helyi Shanxi harcművészeteken alapultak. Ma csak az elmélete van a kezünkben, a technikák konkrét kivitelezéséről nincs adat. Yang Luchan és Wu Yuxiang ezeket az elméleteket egyesítette a Chen-családtól tanultakkal, így alkották meg a Taijiquan (太極拳)-t, és ezzel folytatták a fejlődést.
DB: Köszönöm az idejét és a Taijiquan történetébe nyújtott betekintést!
ST
by Szalai Tamás
A Taijiquan fejlődése
2. rész
További beszélgetések Wu Wenhan mesterrel
Írta: Dave Barrett – Fordította: Yang Jun - Magyarra fordította: Szalai Tamás
DB: Elmondaná, miért fontos Wang Zongyue szerepe, és hogyan segített az ő elmélete a Taijiquan kialakulásában?
WW: Nagyon örülök, hogy újra találkozunk és beszélgethetünk. A kérdése három fő pontot érint.
Először is, a Taijiquan történelmét. Legutóbb arról beszéltünk, hogy Yang Luchan visszatért Guangping városába Chenjiagouból. Akkoriban Chenjiagouban és Zhaobao faluban még nem használták a „Taijiquan” kifejezést a technikáik leírására. Ezt a stílust „Hosszú Ököl” (Chang Quan) vagy „13 posztúra” (Shi San Shi) néven ismerték. Ki hozta létre a Taijiquant? Akkoriban senki sem tudta biztosan. Yang Luchan szerint mestere Chen Changxing volt, az ő mestere Jiang Fa, Jiang Fa mestere pedig Wang Zongyue.
1911-ben, a Kínai Köztársaság megalakulásával kezdődött a kutatás arról, ki volt a Taijiquan alapítója. Az egyik korai elmélet szerint Zhang Sanfeng volt az alkotó.
DB: Ki indította el a Zhang Sanfengről szóló történetet? Úgy tűnik, a modern kutatások ezt már megcáfolták.
WW: 1910 körül Guan Baiyi nevű tudós egy könyvben talált egy fejezetet, amely arról számolt be, hogy egy bizonyos Wang Zong a Ming-dinasztia (1368–1644) idején belső harcművészetet tanított Shaanxiban. Guan Baiyi feltételezte, hogy ez a Wang Zong ugyanaz, mint Wang Zongyue. A gond az, hogy Wang Zong és Wang Zongyue két külön személy volt. Ez a téves azonosítás vezetett oda, hogy a Taijiquant Wu Dang-hegyhez kezdték kötni. Ez a kérdés a mai napig vitatott: lehet, hogy a Taijiquan eredete a wu-dangi taoista gyakorlatokra vezethető vissza, de az is lehet, hogy nem.
1921-ben Xu Yusheng – Yang Jianhou tanítványa és Yang Chengfu tanulótársa – könyvet adott ki. Ebben leírta egy sírkő feliratát, amely Hong Junshi filozófustól származott (Song-dinasztia, 960–1279). Ez a felirat egy wu-dangi taoistát, Zhang Sanfenget említ, aki álmában egy halhatatlantól tanulta meg a formagyakorlatokat. Később Wang Zong terjesztette tovább ezt a stílust Shaanxiban, „belső harcművészetként” emlegetve. Xu Yusheng ebben a könyvben feltételezte, hogy ez a művészet a Taijiquan, és hogy Wang Zong és Wang Zongyue ugyanaz a személy.
Ez az elmélet vezetett oda, hogy Zhang Sanfenget a Taijiquan alapítójának tekintsék. A probléma az, hogy Zhang Sanfeng és a Qing-dinasztia (Chen Changxing és Yang Luchan kora) között mintegy 600 év telt el. Ráadásul a Ming elején élt egy másik Zhang Sanfeng is – a nevük hangzása azonos, de írásmódjuk különbözött. Így alakult ki 1921-től ez a zavar, és azóta is sok a nyitott kérdés.
DB: Mi a jelenlegi történészi álláspont Zhang Sanfengről?
WW: Turisztikai szempontból sokan ma is őt tartják a Taijiquan alapítójának. 1949 előtt a többség is így gondolta. Az 1930-as években azonban Tang Hao, a központi harcművészeti egyetem professzora háromszor is elutazott Chenjiagouba (1930–31), és arra a következtetésre jutott, hogy a Taijiquant Chen Wangting alapította, és nincs köze Zhang Sanfenghez. A felszabadulás után a hivatalos álláspont is ezt tükrözte, és Henan tartomány vezetése is így támogatta. Sokan ezért gondolják ma is, hogy Chenjiagou a Taijiquan szülőfaluja, de szerintem ez nem teljesen helytálló.
A Taijiquan valódi „alapítója” inkább egy hosszú fejlődési folyamat eredménye. Az 1840-es években Yang Luchan, miután visszatért Guangpingbe, már nem pontosan azt tanította, amit Chen Changxingtől tanult. Több változtatást is végrehajtott, például megváltoztatta a mozdulatok nevét.
DB: Legutóbb említettük, hogy ebben az időben érdekes kapcsolat volt Yang Luchan, Wu Yuxiang és Wang Zongyue írásai között.
WW: Igen. Wang Zongyue személyes életéről nincs adatunk – nem tudjuk, milyen harcművészetet gyakorolt vagy kitől tanult. Csak az írásait vizsgálhatjuk. A stílusa és szóhasználata alapján a Qing-dinasztia Qianlong-korszakában (1735–1796) élt. Ha a Mingben élt volna, nem használhatott volna Qing-kori kifejezéseket. Az írásai Konfuciuszt és Mo Tzut is idézik, ami arra utal, hogy művelt, írástudó ember volt. Az ún. „nyolclábú esszé” szerkezetét alkalmazta – ez a hivatalos vizsgákra való felkészülés tipikus stílusa volt.
Elméleteiben hangsúlyozta a függőleges, kiegyensúlyozott testtartást, ami a Chuang Tzu és a Hadakozó Fejedelemségek korának gondolataiból ered. Még a Han-dinasztia hivatalos „kiegyenlítő” gazdasági rendszerét is említi – ez is mutatja magas szintű képzettségét.
DB: Tehát Wang Zongyue kiléte még mindig rejtély.
WW: Igen. Yang Luchan szerint mestere Chen Changxing, annak mestere Jiang Fa, Jiang Fa mestere pedig Wang Zongyue volt. Ez alapján ő a Qing-dinasztia idején élt. Chenjiagouban nem formagyakorlatot tanított a mai értelemben, hanem a Peng (掤), Lu (捋), Ji (擠) és An (按) alapokra épülő, két személy által végzett Da Shou (打手) gyakorlatot. Az írásaiban minden a két ellenfél kölcsönhatására épül. Yang Luchan és Wu Yuxiang a Chen-stílusból tanultakat a helyi yongniani technikákkal ötvözve alkották meg a Taijiquant. Már a mozdulatnevekben, módszerekben és elméletben is eltérések mutatkoznak a Chen-stílushoz képest.
Az 1950-es években láttam először Chen Fake mester gyakorlását, amely nagyon „külső” jellegű volt. A Yang- és a Wu/Hao-stílus sokkal inkább befelé forduló, visszafogott. Például a Chenben a dobbantások és robbanó mozdulatok látványosak, míg a másik két stílusban ezek belsőleg, rejtetten jelennek meg.
A „Taijiquan” kifejezést először Wang Zongyue írásaiban találjuk – Yang Luchan pekingi megjelenése előtt senki nem ismerte ezt a három szót.
DB: Miért ezt a nevet választotta?
WW: Műveltsége és harci tapasztalata alapján. A kínai harcművészetekben három fő módon neveznek el egy stílust: a helyszínről, állatokról, vagy népi legendákról. A Qing-korban a konfuciánus eszmék domináltak az értelmiség körében. A Qianlong-korban élt egy népszerű író, aki gyakran használta a „Taiji” kifejezést – írásai nagy hasonlóságot mutatnak Wangéval. A yin-yang filozófia teljesen áthatja Wang Zongyue Tui Shou Ge (推手歌) és Shi San Zhang (十三章) című műveit.
DB: Miért változott meg a formák előadásmódja?
WW: A teóriák mellett társadalmi okai is voltak. A Guangpingfu-i Wu család a leggazdagabb volt a városban. A kínai hagyományos társadalomban az elit tartása és megjelenése eltért a kereskedőkétől vagy parasztokétól. A kifinomult, arisztokratikus viselkedés hatással volt a pusztán harci technikákra is: nem akartak durván ugrálni vagy ütni, mint a közkatonák.
Amikor Yang Luchan a Tiltott Városban tanított, az arisztokrácia igényeihez kellett igazítania a mozdulatokat – finomabb, belsőleg kifinomult formát alakított ki. Ahogy mondjuk Kínában: „Ha vörös festékkel dolgozol, vörös leszel; ha tintával, fekete.” Így lett a mai Yang-stílus nyitott, lágy, nyugodt. Ugyanez igaz a Wu Yuxiang- és Wu Jianquan-féle stílusokra is. Még a modern Chen-stílusban is látható a változás: Chen Zhenglei mozdulatai sokkal finomabbak, mint Chen Fake-é voltak.
ST
by Szalai Tamás